Hol volt, hol nem volt, tán azon a bizonyos Üveg hegyen is túl, vagy az Óperencián... Vagy talán amellett a hegyekkel tarkított nagy víz mellett, ahol Matildka puszikájával üldözte szegény Góliátot a sárkányt? Gó Gó Gó Gó Góóóóliiiááááát! Hallom még mindig a fülemben. Nem tudom már.
Mentem, mentem, bandukoltam az erdőben, keresvén a vadat -melyet nem lelém. De, mit rohanok ennyire előre, hisz a mese nem is itt kezdődik, hanem az elején. Az eleje pedig úgy szól, amint az erdő felé vezető útra tévedtem, már is egy helyes kis tapsifülesbe botlottam. Ügyet sem vetett rám, hisz annyira fiatalka volt, hogy embert még tán nem is látott. Hát még ekkorát. Szép nyugodtan majszolgatta az esőtől megdagadt friss fűszálakat. Gondoltam itt a remek alkalom egy kis tanulásra, Dóritól kölcsön kapott géppel -köszi kicsim!- videózok kicsit.
Olyan gyorsan sikerült, hogy mire észbe kaptam már csak a lengedező fű maradt. Majd lesz még lehetőségem, gondoltam. Nehezen, de átküzdöttem magam a kerítésen, hogy bejuthassak az Édenbe. Elég hamar kiderült, hogy ma ez nem az az Éden amit szerettem volna. Nem mondom, hogy nem láttam állatokat, de hát... nem az igazi. Tettem egy nagyobb kerülőt, mert az első az a borsóföld. Itt még nyomokat se, no azért nyomok voltak, hisz a villany pásztor felső vezetéke el volt szakítva, tehát ez már egy nyom. Így mentem tovább a nyomokat követve, és keresvén. Hamar leesett az a bizonyos tantusz, hogy nem hétvége van. Ezért vannak az erdőben favágók, szállító gépek stb. Még nagyobbat kerültem. Gondoltam a domb másik oldalán nem fogom hallani a motorfűrészek hangját, és még a lest is megnézhetem.Meg is néztem, semmi mozgás a lesnél, könnyű volt kideríteni, hiszen a víz felszíne szép zöld algás.
Visszafelé menet útba ejtem a közelebbi szórót, hátha lesz kint egy két vad. Az etető alatt megbújva láttam három disznót. Talán úgy 80 méterre lehettem tőlük, szabad szemmel egy kocára és két süldőre tippeltem. Túl sokat nem is tévedtem, nem egy, hanem három koca volt, kb. tíz malaccal. Elsőre kurjantottam egyet, hogy tudassam velük, hogy itt vagyok, és biztosítsam számukra a menekülés lehetőségét. Minden simán ment. Szépen lassan közeledtem feléjük, mindenki felállt az etető alatt. A távolság már csak úgy 25 méter lehetett. Szépen lassan kilépve az eddigi takarásokból, folytattam volna az utam, DE a vadsertések nem úgy gondolkodtak mint én. Az öregebb, a vezér koca egyenesen felém indult, közben egy halkat röffentett a kicsiknek akik oldalra eltávolodtak, majd enyhe ügetésben tett még felém pár lépést. Itt hibáztam először. Nem figyeltem másra, csak az öreglányra.
Erőteljesen hangoskodtam, de nem tágított, fejébe vette, hogy el fog zavarni, hisz én vagyok a behatoló. Ahogy lassan, majd egyre gyorsabban hátráltam, addig a két ifjú anya jobbról és balról bekerített, jelezvén, hogy nekem merre az arra. Egy szó, mint száz a triatlon két számát egyben teljesítettem. Saját verejtékemben úszva rohantam, talán nagyképűen az életemért. Hogy is szólt az a bizonyos mondat
Bendegúz kománk szájából? "Megmondom úgy, ahogy van, nekem soha
életemben nem volt sürgős dolgom, és én mégis annyit szaladtam, hogy
majd leszakadt a két bokám." Na hasonlóan éreztem magam én is. Mögöttem most nem azért röhögött a konda, mert bazi nagy szerencsém volt. Végül is az volt. Újabb kerülő, majd kis pihi az egyik les tetején, már rutinból. Hirtelen halk zörejekre ébredek, néhány dám bika keresgélt a még mindig nedves avarban, majd a távolban feltűnt három turkáló ifjú vitéz is. Na nem dőlök be még egyszer... A les tövéből végre sikerült pár értékelhetetlen képkockával megörökíteni őket, és immár rutinosan megvártam míg távoznak. Lassan levonszoltam megfáradt testemet a lesről és elindultam egy gyönyörű szép széles nyiladék felé. Kisvártatva sikeresen belebotlottam 10-12 pihenő dámbikába. Itt is próbafelvétel és kép készítés. Ragyogóan működik a gép. A videózás közbeni fokuszálás még nem az igazi, de elsőre, erdőben fák között kinek menne jobban. Lassan már beillene egy komplett 1100D tesztnek is a dolog. Még most is a kocák jártak a fejemben... gondoltam kicsit lepihizek az egyik magas lesen. Épp csak elpilledtem kicsit -teljes harci díszben-, mikor erőteljes szárnysuhogást hallok. Amikor kinyitottam a szemem, már csak azt láttam, hogy a felém repülő ölyv is pont az utolsó pillanatban változtatott irányt. Még éreztem a szárnyával felkavart levegőt is. Pont arra a lesre akart szállni aminek épp a fejem támasztottam. Ha nem húzom el a fejem, és nincs ilyen jó reflexe a madárnak, akkor ennek a napnak részemről igen csúnya sérülés lett volna a vége.
Azt hiszem itt a vége, fuss el véle. Nem ragoznám tovább.
