Nem csak fényképezőgéppel

Egy ideig azon morfondíroztam, kell e magyarázkodnom, hogy miért is kezdtem el vadászni... Rájöttem, nem kell. Minek, aki ismer, tudja, hogy valamennyire kötődöm a vadászathoz, soha nem állt messze tőlem. De már ez a két mondat is magyarázkodásnak tűnik...

Végül is közel az ötvenhez (Jesszusom!) eljutottam ide is. 

Már a vadászat megkezdését megelőző két hétben alig bírtam magammal. Izzadt a tenyerem nap, mint nap. Ahogy közeledett a kitűzött dátum egyre jobban szorult össze a gyomrom is. Volt gond rendesen, hisz az egyik legfontosabb, a fegyver távcső nem épp úgy funkcionált, mint azt várnánk tőle. Az egyik próbalövés során leesett a fegyverről. Indult is a pánik azonnal, hiszen ezt nem lehet csak úgy dróttal, gyors-kötözővel odarögzíteni. Mentem a vadászboltba, némi kis reklamáció, ígérgetések, majd a várva várt  szerelék. Természetesen nem jó, posta, csomag vissza, új csomag várása. Újabb napok, új csomag, új szerelék, nem jó. Telefonálás, reszelés, barnítás, stimmel. 0,36 mm-en múlt volna. Áll, mint Katiban a gyerek, ahogy szokták mondani. Már alig van egy hetem, gyorsan kell egy fegyvermester, irány Dorog, Árvai Imre. Persze, hogy öt perc alatt beigazolódik amitől féltem, a távcső állítási lehetősége nem lehetséges a saját lehetőségeivel, DE hál'Isten van állítási lehetőség a szereléken. Végül is minden szép, minden jó. Egy 200 Ft-os érmével le tudom takarni a lövések helyét a céltáblán. Mind az ötöt. Várom a hétvégét, az időjósok természetesen sok jót nem jósolnak, de még változhat - biztatom magam -.
Végre elérkezett a nagy nap. 2016.05.07.
Fél ötkor kell találkoznom a kísérő vadásszal Pusztavacson, a vadászháznál. Természetesen betartva az illendőséget, pár perccel előbb érkezünk. Igen, többesszám, természetesen elkísért Andi és -akkor még csak leendő - "keresztanyám". 

Rövid ismerkedés, szerződésírás, feszültségoldás, no nem alkohollal!, mint azt sokan hiszik.  Szépen bemutatkoztam, elmeséltem a fentebb leírtakat és megtoldottam, hogy első vadam. Vicces volt kísérőm, Pap Norbi arcát nézni, gondolom neki azért az enyémet nem annyira. Pontban ötkor nekivágtunk, bepakoltunk és indultunk. A vadászháztól szinte pár száz méterre már láttunk is egy bakot, Norbi csak annyit mondott "ez még nem a te bakod" és mentünk tovább. Néhány métert gurultunk, megálltunk és jött a rövid eligazítás. Innentől cserkelve megyünk, figyelve a lépésünkre, csendben. Semmi izgalom, nem értem... Megyünk, majd Norbi annyit súg a fülembe, ott a te bakod. Néztem a kereső távcsővel de nem nagyon láttam, majd kicsit irányba lettem állítva és már előttem díszelgett. Sokat számít, ha a fa takarásából kiáll az ember. Norbi felállította a lőbotot, majd mondta, ha jól látom nyugodtan lőhetek. Lőttem. Nyugodtan, semmi izgalom. Olyan rövid volt az idő, hogy izgulni sem volt idő. Még csak 05:20! A lövés után vártunk néhány másodpercet, szemünk elé vettük a távcsövet és a bak feltételezett helyét kutattuk. Már láttuk is, ott áll nyugodtan. Pedig tisztán hallottuk a becsapódást. Kis helyezkedés, jobb pozíció és rögtön kiderült, a sutát látjuk. Nagy kő esik le közben a szívemről, de akkor hol a bak? Elindultunk a rálövés helyére. A suta egész jól bevárt minket, kb 20-25 méterre lehetünk, mikor egy kis mélyedésben észrevesszük a bakot, aki nem is akárhogy fekszik. Az utolsó falattal a szájában. Norbi szépen elhelyezi bakom és megkapom tőle első töretem, melyet büszkén tűztem kalapom mellé. Megjöttek a lányok is közben és csodáljuk ezt a gyönyörűséges állatot, ami pont olyan, mint amiről már közel két hete álmodozom.

Természetesen itt még nem lett vége, hiszen a teríték egy fontos dolog, meg kell adni a végtisztességet a vadnak. No és nem utolsó sorban, azért egy csodálatos hagyomány az avatás. Nem is tudom hogyan kellene megfogalmazni azt az érzést, amikor az ember várja, hogy jól elfenekeljék egy mogyorófa vesszővel. Így lett Évi a keresztanyám, akinek itt is nagyon köszönöm ezt a csodálatos napot, ezt az élményt és a szervezést. Sok puszi érte!