Vadakról


AZ ÁLLATOK VISELKEDÉSÉRŐL

Az állatok viselkedését egyetemeken oktatják, külön tantárgyat képez. Ezért nem is szeretném ezt hosszasan részletezni, hiszen akit nagyon érdekel a téma, és esetleg az életét is ennek szentelné az úgy is sokkal mélyebben fog foglalkozni vele.De azért szeretnék megemlíteni egy-két példát, mely jellemző hazai vadjaink viselkedésére.

Elsőnek lássunk egy egyszerű esetet a földrajzi hovatartozásnak milyen szerepe van a viselkedésre. Kicsiny hazánkon belül is milyen különbségek adódhatnak. Ha pár napot a Zempléni-hegységben tölt az ember, feltűnhet, hogy a nagyvadak viselkedése eltér az ország más területén tapasztalttól: óvatosabbak, a szarvasok kisebb csapatokban járnak, a rejtett részeken akár nappal is táplálkoznak. Ennek oka, hogy a Zemplénben megtelepedett a hiúz, és néhány farkas család is átjött a Kárpátokból – ezáltal a nagyemlősök ismét visszaálltak az eredeti, könnyebb menekülést biztosító viselkedésre.

Második példának álljon itt minden gyermek kedvencéről szóló példánk: Bambi. (csak megjegyzem, Bambi nem őz, egy fehérfarkú szarvas)
Minden gyerek kedvenc olvasmánya, manapság inkább DVD filmje, a Bambi. Minden gyerek álma, hogy legyen egyszer egy saját őzikéje.
Gyerekkoromban megadatott az a lehetőség, hogy egy szarvastehén nevelésében részt vehessek, valamint turisták által “összeszedett” őzgidákat cumiztassak vadbiológusokkal. Valóban nagyon helyes kis jószágok, de ha megnőnek, nagyon “gonosszá” válhatnak. Igazából ez nem gonoszság, hanem a territoriális védelem.
Magyarul, ahol neveled, azt a saját területének tekinti és nem a tiednek. Ezt a területet védi, ezért tesz kárt benned, vagy családtagjaidban.
Ezt jól bizonyítja egy Konrad Lorenz idézet is: “Ha az őzbak a maga sajátos díszlépéseivel, agancsát kecsesen himbálva, barátságos-játékosan egyre közelebb jön hozzád, akkor egy sétabottal vagy kővel, vagy csupasz ököllel vágj oda, mielőtt felnyársalna“.
Ez a jelenség főleg a hím egyedekre jellemző, de nagyot tud öklelni egy suta (a lány) is. Ugyan ezek érvényesek a szarvasokra is. Szinte minden évben lehet olvasni újságokban balesetekről.
Vadjaink közül szinte csak a vaddisznó nevelhető minden gond nélkül háziállatként. Mint a disznófélék általában nagyon okosak és gyorsan tanulnak. Ragaszkodóvá válnak, hamar megszokják az embert.
Ez nem azt jelenti, hogy ezerrel nekiállunk az erdőben vadmalacot keresni, mert a malacos koca viszont komoly veszélyt jelent az emberre!
Minden állat a támadás előtt figyelmeztető hangot, vagy jelet ad, a hüllőktől az emlősökig, hogy a rovarvilágot már ne is említsem. Most maradjunk csak az erdei állatoknál, ha sétálás közben szembe találod magad egy nagyobb jószággal, nem kell pánikba esni, ők sokkal jobban félnek tőled mint te tőlük. Ha az állatnak megfelelő teret biztosítasz a menekülésre akkor biztos, hogy nem feléd kezd el futni. Soha ne feledd, az erdőben te vagy a látogató, az idegen és az állatok vannak otthon.

Miről is ismerhetjük fel, melyik állattal van dolgunk?

Elsőre leginkább a külsejük vagy a nyomuk az amiből következtetni lehet az állat fajára. Az esetek nagy többségében nem látjuk az állatot, így marad a nyom. Akkor rajta, nyomozzunk egy kicsit!
Elsőként véleményem szerint hazánk nagyvadjait vegyük szemügyre. Az én személyes kedvenceim a vaddisznók és a szarvasok. Vegyük elsőnek a vaddisznót.


Lássuk milyen nyomot is hagy a vaddisznó, és mi az amit érdemes tudni róla:
A vadon élő disznófélék családjának egyetlen európai képviselője, ezért európai vaddisznónak is szokták hívni. Testhossza igen változó, függ az élőhely milyenségétől is. Testhossza 120-185 cm között váltakozik, súlya elérheti a 350 kg-ot is. Jellemzően keskeny, hosszúkás a feje, agyarszerű szemfogai kilátszanak a szájából. Igen félelmetes fegyver. Teste rendkívül erős, zömök, lábai középhosszúak. Durva szőrzete egyedenként változó színű lehet a szürkésbarnától a feketéig változhat.Ha erdőben jársz és nem látod a szagáról is észreveheted, igen jellemző és intenzív szaga van, kissé hasonlít a házi változathoz.
Párosujjú patás állat, a nyomát nagyon könnyű felismerni, mert egyedül neki érnek le a hátsó körmei. Azt hiszem sokan abban a tévhitben élnek, hogy félni kell tőlük, ezt cáfolnom kell. Minden állat fél az embertől, DE mindig van kivétel is. Ha sarokba szorítod, ha kicsinyei vannak, vagy sebzett akkor veszélyes lehet. Az állatok nem ok nélkül támadnak az emberre, ezt azonban mindig megelőzi egy figyelmeztetés is. Erőteljes fújás, föld kaparása, hirtelen roham felénk, de még messze megállva, a farok függőleges felcsapása stb.


Ha már szóba került Bambi akkor ragadjuk meg az alkalmat és essen pár szó róla is. Igazából nem is a hazai szarvasunk Bambi, de mindegy, már mondtam. Ez egy másik történet….
A szarvas a monda szerint az első csoda volt a Kárpátokig hozó úton, s ha hinni lehet napjaink bölcseinek, nem az utolsó! A nem csodaszarvas egy páros ujjú patás, kérődző, a hím, azaz a bika jellegzetes páros fejdísszel, amelyet minden évben elhullat, hogy azután újat növesszen. Kitartó megfigyelők azonban azt állítják, hogy a sorrend fordított, és először növeszti az agancsát a bika, csak azután hullajtja el, az agancskereső vadászok és orvvadászok legnagyobb örömére. Napjainkban egy szarvas már nem csoda, sok szarvas pedig a rudli. Ennek a csodálatos fajnak a hímje, tehát a bika, az erdő királya a mai európai vidékünkön, szemben az afrikai szavannával, ahol az oroszlán a király.


Akkor pár szót a hazai erdők királyáról a gímszarvasról: testhossza elérheti a 165-255 cm-t, súlya 90-350 kg között mozog. A felnőtt, kifejlett bikák sokkal nagyobbak a teheneknél. A fejüket agancs díszíti, melynek fejlettségét a bika kora, kondíciója, és genetikai adottságai határozzák meg. Az agancs évente cserélődik, az új 120-150 nap alatt fejlődik ki. A bundája színe szürkésbarna (télen), vörhenyes (nyáron, a farok körül világosabb folt van ez a “tükör”).Az agancs a szarvasfélék évről évre cserélődő különleges fejdísze. A növekedése közben a barkának nevezett különleges bőrréteg táplálja , ez irányítja fejlődését és elágazását is. A barka rendkívül érzékeny, sok idegrostot tartalmaz.
A vadászok az egyévesnél idősebb bikaborjat nyársasnak, kétéves korában villásnak később az ágak száma szerint emlegetik.




A másik kedvencem az agancsosok között a dámszarvas. Testhossza 125–165 cm, farokhossza 16–19 cm, marmagassága 80–110 cm, testsúlya 40-125 kg (bika) és 25–50 kg (tehén). A dámszarvas hosszúra nyúlt, lapátszerű agancsa jelentősen különbözik minden más szarvasétól. Mindkét nem felnőttkori bundáján vörösesbarna alapon sorokba rendezett fehér pöttyöket találunk. A világos formáktól kezdve a teljesen fehér alakokig sokféle változat fordul elő. De sötétbarna állatok is vannak, főleg a vadasparkokban tartott dámszarvasok között.Nyáron a szőrzet vékony és sima. Télen a fejtető, a nyak és a fülek barnásszürkék lesznek; a hát és az oldalak feketések; a szőrzet vastag és durva. A fehér állatok egy évszakban sem változtatják meg színüket, és télen csak hosszabb szőrzetükkel tűnnek ki. Néhány szarvas már fiatal korában is sárgás bundát visel, ritkán fekete példányok is előfordulnak. A fartükör fehérrel és feketével keretezett. A dámszarvas 20-30 évig is élhet. Más szarvasokkal szemben feltűnő a hosszabb farok. A nőstény állatokat könnyű összetéveszteni a pettyes vagy a szikaszarvasokkal.
Következő agancsos a sorban, hogy kisebbik lányomat idézzem “a kis szarvas”, lefordítva az európai őz. Az őz Magyarország teljes területén előfordul. Az alföldi területeken a jelenlegi sűrűséget az 1960-as évek második felében és az 1970-es években érte el. Korábban inkább a domb- és hegyvidéki, erdő-sültebb területeken éltek nagyobb állományai.




Az őz hímje a bak, nősténye a suta és a fiatal egyedeinek neve a gida.Az európai őz testhossza 95-140 centiméter, farka nagyon rövid, mindössze néhány centiméter, tömege Közép-Európában 15-30 kilogramm. A bakokat kis agancsuk alapján egyértelműen fel lehet ismerni. Kecses testével, vékony, hosszú lábával és hosszú, karcsú nyakával az őz a szarvasfélék legkisebb európai képviselője. Fara felé enyhén nehezedő teste lehetővé teszi, hogy könnyedén bujkáljon a bozótban és az aljnövényzetben. Amikor az őz megkapja téli bundáját, színezete szembetűnően megváltozik, a vörhenyesbarna nyári bundát szürkésbarnára cseréli fel. Ilyenkor a combok hátulsó felén lévő „tükör” csaknem egészen fehérnek tűnik, míg nyáron sárgásfehér alapszínű. Az állat rövid farkát a tükör szőrzete szinte teljesen eltakarja. Alkalmilag feketés példányok is előfordulnak, fehérek (albínók) nagyon ritkán. A gidák gyerekruhája fehér és fekete foltokkal mintázott, bundájuk később világos vörös-barnás színűre változik. A sutának a bakkal ellentétben nincs agancsa.

Őzgidákat veszélyezteti a kirándulók jóindulata!

„Az egy-két hetes gidák még gyengék ahhoz, hogy a turisták közeledtére anyjukat követve elmeneküljenek. Veszély eseten ezért tökéletes rejtő színükben bízva lelapulnak az avarba, és úgy várjak, hogy anyjuk visszatérjen hozzájuk. Sajnos a kirándulók egy része tudatlanul árvának hiszi az így egyedül talált állatot, és megsimogatja, vagy legrosszabb esetben magával viszi, hogy felnevelje. A fogságban a gidák azonban csak a legritkább esetben maradnak életben, a nagy stressz és az anyatej speciális összetevőinek hiánya miatt néhány hét vagy akár nap alatt elpusztulnak.” Ha nem is viszik el a gidát, „a visszatérő anyaállat az idegen szagot megérezve már valóban sorsára hagyja gidáját, a fogságban pedig rövid idő alatt elpusztulnak”





A hazai agancsosokon túltettük magunkat, nem maradt más hátra, mint erdeink maradandó trófeát viselő juhféléje, a muflon. A muflon testhossza 120 centimétertől (nőstények) 135 centiméterig (kosok), marmagassága 70 centimétertől (nőstények) 88 centiméterig (kosok), testtömege 25-40 kilogrammtól (nőstények) 35-55 kilogrammig (kosok) terjedhet, farokhossza 3-6 centiméter. E juhfélére jellemző az erősen ívelt szarv(csiga). A vadjuhok közül a legkisebb termetű, a házi juh őse. A nőstényeknek csak kicsi, enyhén hátrahajló szarva van, vagy akár nincs is. A kosok csigája pontosan meghatározott ütemben fejlődik. A kosbárány csontcsapjai már rögtön születése után kifejlődnek, és mire egy hónapos lesz, megkezdődik a szaru kiválasztása is. A tél kezdetére a tülök már 15-20 centiméteresre nő. Ekkor szünet áll be a fejlődésben, amitől egy jól kivehető évgyűrű keletkezik rajta. A következő évben 11-13 keresztirányú dudort képez, amelyek összesen 20 centiméterrel is növelhetik hosszát, majd az év vége felé ismét megszakad a növekedés. A szarv fejlődése hasonlóan folyik tovább, mígnem 4-5 évesen a csiga bezárul. A növekedés ekkor alábbhagy, és a szarvhegyek, amelyek ekkorra már a koponya arcvonalába értek, lassan felfelé fordulnak. Haladhatnak a fejjel párhuzamosan a nyak felé vagy attól távolodva, így az állatok jellegzetes fejformát nyernek. A kosok fehér „nyerget”viselnek barna téli bundájukon, ettől élesen elválik fehér hasuk és tükrük. A láb alsó része fehér, a felső feketés. A nyak alsó élétől eltekintve szőrük rövid. Szőre durva tapintású, télen megvastagodik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése