2017. november 2., csütörtök

Emlékezés

„Sárgul a mező, kopik az erdő, megfakul a nádas. Vénasszonyok simogató árnyai rebbennek az őszi melegben, és bágyadtan táncol az erdei út szürke, felvert pora az ágak közt beszűrődő langyos napfényben.
A hajnali köd pókhálókon hagyja névjegyét, szajkók civakodnak valahol a sűrűben, és öreg fák írnak öreg ágaikkal bánatos leveleket arról, milyen is volt az idei Nyár.
A szarvasbikák már elhallgattak. Ámbár néhol még meg-megszólal egy-két agancsos dalia, de ez már csak amolyan késői vigasság, záróra utáni ajtózörgetés. Java részük inkább már megpihen valahol a sűrűben, és csak akkor mozdul, ha nagyon muszáj. Nagy volt a mulatság, nagy volt a virtus, de már vége, elmúlt, és a „lakodalom” okozta fáradalmakat ki kell heverni, új erőre kell majd kapni, mert szépen lassan jön a nélkülözés, a koplalás időszaka, amely nemcsak hideget és havat hoz majd, hanem elmúlást is.
Elmúlást is, hogy aztán később minden megszülethessen.
Újra és újra.
Valahol a közelben megroppan egy ág, és én a messzelátómért nyúlok. Annyira sűrű előttem minden, hogy alig látok valamit, de kitartóan faggatom a közel hozott messzeséget. Aztán az egyik ág megmozdul, széthajlanak a levelek, megremeg a bokor, és egy szarvasbika ábrázata jelenik meg a távcsövemben.
Pont engem néz, pont bele a látcsőbe, bele a szemembe, azon keresztül a legmélyebbre, a lelkembe. Vajon tudja, hogy miatta vagyok itt? Vajon tudja, hogy…? Kissé megremegek szemének perzselő érintésétől, de nem mozdulhatok. Lassan, óvatosan, mégis büszke tartással elindul, egyenesen felém, és közben le nem venné rólam két hatalmas szemét. Messze jár még ugyan, de a távcső valótlanul közelre hozza, kezem kezd már fáradni, de bármennyire szeretnék is, még mindig nem mozdulhatok, hiszen a legapróbb gyanús jelre is azonnal elugrana. Nézem, méregetem az agancsát: erős barna szín, vastag szár, hosszú ágak, a hófehérre kifent ágvégek, mint megannyi hosszú gyertya… „


2017. augusztus 29., kedd

Érdekesség... számomra

Tegnap este mentem éppen Páty felé és azon a részen ahol hébe-hóba fotózni szoktam a kapunál nagy betűkkel kiírva "Őrség:" és a telefonszám. Na mondom visszafelé megállok és megérdeklődöm így a gím idény elején, hogy ez lett az új módi és akkor nem lehet bejárni, vagy esetleg valami más mód... Meg is álltam, a kiírt számon felhívtam a tőlem 10 méterre a kocsiban lévő őrt, aki készségesen felvilágosított a helyzetről. Még dicsértem is az erdészetet milyen szép murvás utat csinált és milyen frankó lett.. És akkor a döbbenet... nem, ő nem az erdészet miatt őrzi, sőt azt sem tudja ki kicsoda az erdőgazdaságnál, itt október közepéig filmet forgatnak. Kérdem milyet? Természetfilmet? Nem, nem természetfilmet. Most épp a díszleteket építik és szeptember közepén kezdik forgatni a filmet kb 70-80 fős stábbal.
Természetesen semmi közöm hozzá, sőőőőt tényleg nincs. Csak ilyenkor bujkál az emberben a kisördög, hogy nem is olyan régen nem lehetett bemenni az erdőbe mert vadászat van, kezdődött az igazi vadászati idény az erdők királyának nászával és folytatódott a dámok barcogásával. Már augusztusban nem lehetett bemenni a területre. Most pedig a nász időszakában filmet forgatnak...
Nyitva hagynám ezt a kérdést :) 


2017. augusztus 20., vasárnap

Őszre várva

Ismét eltelt néhány nap, hét, hónap mióta itt jártam. Pontosabban jártam itt csak nem írtam. Írhattam is volna, de sok érdekességet nem tartalmazott az a néhány kis kirándulás, ezért inkább mellőztem a blogbejegyzést. Inkább megpróbálom némi kis tartalommal megtölteni, mint hogy üres szavakat vessek papírra. Minden alkalommal láttam ezt, azt, de egy erdőjáró ember is ugyan ezt látja, semmi nagydolog nincs benne. Na, azért semmi lebecsülendő, hiszen sokan járnak ki, de csak néznek. Látni is kell! Miért is mondom ezt... lehet nagyképűen hangzik, de nagyon sokan tényleg csak néznek, látni tanulni kell. Mindenki a szarvast, meg a vaddisznót és a többi állatot keresi az erdőben.. persze a nagy számok törvénye szerint olykor olykor lát is, de lehet több mellett megy el úgy, hogy észre sem veszi. Miért? Mert nem a mozgásra figyel. Az állatok is a mozgást nézik, nem engem keresnek, hogy na megint itt az a fotózó csávó, két képig nyugi, majd spuri. Ha nem mozdulsz, amikor feléd néz elég nagy esélyed van arra, hogy sokáig gyönyörködj benne, ha a szeled is jó esetleg még közelebb is jön. Vagy fordítva, te tudsz kicsit közeledni. Az az igazi, amikor már érzed a szagát.

Amikor csak a bika agancsa látszik és csak sejted mi lehet... Olyan lassan mozog, hogy tényleg alig lehet kiszúrni a bokrok, hántolt cserjék között. De ha jó a szél és viszonylag jól le is köti magát az állat, akkor szabad a pálya, lehet osonkodni, közelebb merészkedni. 


Imádom ezeket az élményeket. Az embernél is magasabb szederben is oly halkan és kecsesen tudnak mozogni. Nem is értem mit szeretnek ezeken a kegyetlenül szúrós hajtásokon. 


2017. augusztus 17., csütörtök

Fotópályázat


„Vadászat fényképezőgéppel”

A Vadászati Kulturális Egyesület ebben az évben is meghirdeti immár hagyományos nyílt fotópályázatát „Vadászat fényképezőgéppel” címmel.
A pályázat célja a hazai és a Kárpát-medencében honos vadászható (!) vadfajok, valamint azok élőhelyeinek megismertetése, a vadászat hiteles bemutatása, a természet apró történéseinek láttatása, a természetfotózás elismertetése és népszerűsítése, valamint a Természetfotó Kör tagságának esetleges bővítése.

A témával kapcsolatos digitális felvételeket 2017. október 22-ig kell elektronikus formában (CD-n, DVD-n vagy e-mailben) eljuttatni a VKE központi elérhetőségeire.
Egy pályázó maximum hat képet adhat be! A maximum három felvételből álló fotósorozat egy képnek számít!
További elvárások: 
kérjük a pályázókat, képeiket a leggyakoribb szabvány méretnek megfelelően küldjék be, 
a képek a zsűri elé csak a nevezési díj befizetése után kerülhetnek. 
A képek etikai szempontból ne legyenek kifogásolhatóak (csak olyan képek nevezhetők, amelyek az élővilágban okozott károk nélkül készültek), nem készülhetnek olyan manipulációval, ami a valóságot meghamisítva mutatja be, nem sérthetnek közerkölcsöt és nem sérthetik az emberi méltósághoz kapcsolódó jogokat. A kép feldolgozása során a korrekció a következő digitális módosításokból állhat: szintek (levels), gradációs görbék (curves), színegyensúly (color balance), színezet / telítettség (hue / saturation) és fényerő/kontraszt (brightness / ontrast), árnyékok / csúcsfények (shadow / highlight)!
Képelemek eltávolítása vagy hozzáadása nem megengedett, viszont lehetőség van az eredeti kép készítése közben keletkezett technikai hibák eltávolítására: karc, vegyszerfolt, a fényérzékelőre tapadt por. Engedélyezett a kép megvágása (max. az eredeti kép 20%), zavaró elemek levágása és a kép orientációjának megváltoztatása. Engedélyezett továbbá a felvételek fekete-fehérré alakítása, valamint az analóg felvételeknél a szkennelési/digitalizásási hibák (karcolás, porszem) eltávolítása.
Amennyiben a zsűri meggyőződik arról, hogy olyan kép került nevezésre, amely a fenti szabályok bármelyikét megszegi, az érintett képet törli, kizárja a pályázatból!
A beküldött alkotások optimális felbontása: 300 dpi, az elvárt formátum: .jpg. Az e-mailben beküldött képek összterjedelme (üzenetenként) nem haladhatja meg a 15 Mb-ot. A pályaművek mellé kísérőlevelet kell csatolni, amely tartalmazza a pályázó teljes nevét, lakcímét, e-mail címét, a telefonos elérhetőségét, valamint a képek címét!
Az elismert fotósokból és szakemberekből álló szakmai zsűri által legkiválóbbaknak ítélt képek kétféle minősítést kapnak: Kiállításra javasolt és/vagy Vadászati Kulturális Érték.


Pályázat a pályázatban!

Az Év Emlőse: a mogyorós pele

A pályázók kizárólag élő, természetes környezetében fényképezett vadon élő állatokat fényképezhetnek, azaz a beküldött felvételek természetes körülmények között készüljenek, hiteles mondanivalót tükrözzenek, és etikai szempontból ne legyenek kifogásolhatóak. A beküldött képek közül a legjobb kerül kiválasztásra és különdíjban részesítjük. A díj: egy napos fotózás a Dinnyési -fertő védett területén.

A minősített képeket a keszthelyi Helikon Kastély Vadászati Múzeumában rendezett, decemberben nyíló, három hónapig látogatható időszaki kiállítás keretében tekintheti meg a nagyközönség. A bírálat eredményéről és az ünnepélyes megnyitó pontos időpontjáról a résztvevők külön értesítést kapnak.

FIGYELEM!

Nevezési díj – a beküldött képek számától függetlenül – 4000 Ft/fő, a pályázati részvételi díjból a Vadászati Kulturális Egyesület tagjai 50 százalékos kedvezményre jogosultak, így a tagok számára 2000 Ft!, amely fedezi a fotók nagyítását, keretezését, valamint a kiállítással kapcsolatosan felmerülő egyéb technikai költségeket.

A nevezési díjat a jelentkezéssel egyidejűleg átutalással a VKE számlaszámára kell befizetni: Pátria Takarék 65100149-10004115.

A nevezéssel a pályázó elismeri, hogy rendelkezik a kép szerzői jogaival.

Budapest, 2017. augusztus 10.

2017. június 27., kedd

Búcsú

Mély fájdalommal búcsúzunk egy baráttól, egy fotós-, vadásztárstól, alapító tagunktól, Cseterki Imrétől. Az emlékezés szavait Csótai László barátom írta: 

"Elment a Nagyvadfotós...

Péntek éjjel autózás közben csörög a telefonom, sejtettem ,hogy nagy a baj. Egy meggyötört elkeseredett férfi hang szólalt meg. „ Apa meghalt. Nem tudom elhinni“, s utána csak csend és döbbenet. Cseterki Imre barátom elhunyt 65 évesen. Több mint 40 évnyi vadászat után tegnaptól már csak az örök vadászmezőkön kergeti és figyeli kedvenc vadjait.
Üresség és döbbenet van a lelkemben egy nagyon jó barát, vadász és fotós hagyott itt minket.
Egy héttel ezelőtt még együtt „kergettük“ a kedvenc nagyvadjainkat a Hargitán. Medvéket lestünk, próbáltuk megfejteni a titkaikat, mozgásukat a minél jobb pozíció és fotó érdekében.
Közel 10 éve kezdődött. Egy fotós tanfolyamon ültünk be az iskolapadba, s ott egy örök barátság kezdődött el, melyet a feltétel nélküli odaadás, az irigység nélküli őszinte pillanatok az erdőben jellemeztek. Az igazi otthona az erdő volt. Barátai voltak az őzek, szarvasok, vaddisznók és minden állat. Imádta őket! Objektívével olyat próbált megmutatni, amely keveseknek adatik meg. Ehhez NAGYVADFOTÓSNAK kell lenni, így csupa nagybetűvel.

Kedves Barátom ! Büszke vagyok rá, hogy a barátomnak tudhattalak! Az égi erdők zúgjanak Néked s kívánom, hogy jó széllel tudj közeledni a vadjaidhoz az örök vadászmezőkön, s ahogy közös tanító mesterünk és barátunk mondotta „Sz.. a frontlencsénkbe “!

Nyugodj Békében !"

The “Big-game-photographer” had gone
I was driving on Friday night and my phone rang. I suspected, that the trouble is big. I was listening the voice of a sad, bitter man. “Dad died, I can’t believe.”, and after it silence and shock.
My friend, Imre Cseterki died with 65 years. After more than 40 years hunting, from now he is hunting his games on the eternal hunterfields.
Void and shock are in my soul. A really great friend, hunter and photographer let us here yesterday
One week ago we were “hunting” our big games in Hargita (Transylvania). We were observing bears how they behave, react, move and were searching the best position to make better and better picture
It had started around 10 years ago. We were sitting on a photographer course next to each other and our friendship has started there. Our friendship was featured by unconditional adherence, honesty and big great moments (without any jealous) in the forest.
His real home was the forest. His friends were the dears, the boars and every single animal… He adored them! With his objective he wanted to show something different, something special. For this you have to be a real “BIG-GAME-PHOTOGRAPHER”. Yes, with big letters!


My dear friend!

I am proud, that I could be your friend. I wish you the best forests in the sky and to find your friends, the animals on the fields of the sky…How our mutual maestro and friend said: “Sh… to our front lens!”


Rest in peace!


Isten veled Imi, zúgjon neked odaát az erdő...


VII. Székelyföldi Vadásztalálkozó

2017. június 16-17 -én került megrendezésre Árkoson a VII. Székelyföldi Vadásztalálkozó. Idén először két ország, két vadászati hagyományokat tisztelő, ápoló egyesülete rendezte meg a hagyományos vadásztalálkozót. A magyarországi Vadászati Kulturális Egyesület, valamint a romániai, Kovászna megyei Vadon Egyesület. Már most ellőhetem a poént, nagyon kitett magáért a két egyesület. Hazánkat a VKE több szekciója képviselte, öregbítve Diana hölgyeink, képzőművészeink (festőink), természetfotósaink és nem utolsó sorban a Vadászkamara Kürtegyüttese hírnevét. Ehhez a lelkes kis csapathoz csatlakozott még Erdélyi Tamás vadgazda mérnök többszörös magyar szarvasbőgő bajnok erdei hangokat bemutató pazar show műsora. 
Csütörtökön reggel két egyforma kisbusszal indultunk neki a közel nyolcszáz kilométernek. Ügyesen megosztottuk, volt egy "lányos" és egy "fiús" buszunk. 
Csodálatos időnk volt, szép út kis izgalmakkal... csak kétszer sikerült majdnem összetörni magunkat. Hát ezt a vezetési morált szokni kell. Gyorsan elfoglaltuk a szállásunkat, majd vacsora. Rövid ismerkedés a többiekkel, a solymászokkal és az agarászokkal. A röpke ismerkedési est valóban az estébe nyúlt, 


 Nagyon jó hangulatot sikerült Diának a  szitárja segítségével rögtönözni. Igazi világpolgár, hisz Mezopotámiában született, Hollandiában élt közel húsz évig és három éve már kis hazánk lakója. Nagyon jól énekelte a magyar nép és műdalokat, szinte bármit lekísért. Pillanatok alatt ó lett a középpont és Fanni a "kutyás lány", hihetetlen jó hangjával. Így indult, pontosabban inkább zárult az első nap. 
Reggel igyekezni kellett, hogy mindennel elkészüljünk, mert délután kezdődött a pénteki műsor. Első napirendi pont a Vadászati Akadémia a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében. Az első előadást Prof. Dr. Faragó Sándor a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora tartotta, Miért vadászunk? címmel. Második előadó Sárkány Árpád a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) alelnöke volt, aki egy igen kényes témáról tartotta expozéját, Miért "szégyen"  vadásznak lenni Romániában? Az előadást a Vadászkamara Kürtegyüttes szignáljai utn Demeter János a Vadon Egyesület igazgatója nyitotta meg, majd Oláh Csaba a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke méltatta az eseményt. 



A nagyszerű és érdekfeszítő előadások után Demeter János invitálta a résztvevőket a VKE Képzőművész Körének kiállítás megnyitójára a Székelyföldi Vadászati Múzeumba.  Délelőtt igyekeztünk egy maradandó élményt nyújtó kiállítást összeállítani, hogy székelyföldön is megismerhessék a képzőművészeink munkásságát.
 

 

Szinte minden technika képviselte magát a kiállításon, az "egyszerű" ceruza rajztól az olajig minden. A megnyitón nagy sikert arattak a kiállított művek, ezért már a nulladik napot is igazi sikernek könyvelhettük el. Sokáig nem tudtunk ünnepelni, hisz készülni kellett az igazi első napra. 
A második nap hajnala kis meglepetést hozott az előző napokhoz képest. Nagyon leesett a hőmérséklet, feltámadt a szél és be is borult. A mogorvának ígérkező idő senkit sem tántorított el... Reggel már is indult a főzőverseny még a hivatalos megnyitó előtt. Pontban tíz órakor megszólaltak a vadászkürtök és lassan bevonultak a rendezvényen résztvevő vadásztársaságok élükön a vándorzászlóval, majd ezt követtük mi. Az ünnepi megnyitót és a vendégek köszöntését követte a Hubertusz-áldás, majd a köszöntők. A rendezvény számunkra is egyik kedves programja volt a Székelyföldi Vadász Érdemrendek átadása, mert Oláh Csaba elnök úr is kitüntetésben részesült. 
Közben szó szerint leszakadt az ég, de csodák csodájára nem mosta el a rendezvényt, nem futamodtak meg a résztvevők és a látogatók java része is maradt. Gyors színpad csere és kicsi késéssel minden folytatódott tovább.
Délben a kastélyban megnyitásra került a vadásztársaságok és Sárkány Árpád kiemelkedő trófeáiból összeállított kiállítás is.
 


A trófea mustra után az esőben kissé felgyorsultak az események, kihirdették a győztest a főzőversenyen, majd szinte mindenki egyöntetűen ünnepelte a helyezetteket, fittyet hányva az időjárásra. Kis szünetet tartott az eső és meg lehetett tartani a solymászaink, agarászaink bemutatóját is. Mondhatnám minden nagyon jól indult, csak egy apró kis baki jött közbe... nem jött vissza a madár a hívásra. Szerencsére volt másik és azzal folytatni tudták a bemutatót. Mire vége lett a előadásnak a "tékozló fiú" is előkerült. Sajnos az egyik agár is megsérült, de szerencsére semmi komoly, mondták is az ilyen gyakran előfordul. Szegény kutya ráfutott a húzató szerkezetre a vizes füvön. Az állat show-t a fúvósok és táncosok követték. A hatalmas sikert még a következő fellépő is elismerte aki nem volt más, mint Erdélyi Tamás, aki nagyszerűen tudja utánozni a különféle állathangokat. Tamás előadását még nem láttam, de komolyan egy igazi stand up comedy volt. Hatalmas volt a közönség is, vették a lapot folyamatosan és fergeteges műsor lett a vége. A Kamara Kürtegyüttes nem hazudtolta meg magát, csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a - sajnos -  csak pár számra zsugorodott koncertről. Gyakorlatilag a műsorszámok számunkra ezzel az előadással zárultak is, már csak egy búcsú vacsora volt hátra és a Bojtorján koncert. A koncert előtt még átadásra került a vándorzászló is, melyen már ott lobogott a VKE szalagja is.
Természetesen más(vasár)nap indulás vissza...
 

 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

2017. április 29., szombat

Őzek az almásban

A Vadászati Kulturális Egyesület Vadfotós Körének négy tagja úgy döntött, hogy április utolsó előtti napján „társas” vadfotózást tart. A cél az volt, hogy találkozzunk egymással, jól érezzük magunkat, túrázzunk egyet, és ha olyan különleges szerencsénk lesz, akkor még fotózzunk is. A magányos fotósélményekhez szokott négy ember kora hajnali cserkeléssel kezdte a napot a Bakony kapujában a kisbéri rengetegben. Dámszarvast cserkelni egy embernek is nagy kihívás, négyünknek már az is sikerélménynek számított, hogy egy csapos bikába botlottunk egy keresztnyiladéknál és egyikőnk közelebb tudott óvakodni hozzá, hogy megörökítse az eseményt. A vadak távoli látványa is gazdagított bennünket, de vendéglátó fotóstársunk felvetette, hogy ismer egy almáskertet a környéken, melyben bár még sosem járt, de kocsival elhaladva mellette többször is látott őzeket a sorok között, és lenne-e kedvünk bekéredzkedni, most hogy virágzanak a fák. Válaszunk egyértelmű volt a felvetésre, ezért azon nyomban felhívtuk az ültetvény tulajdonosát az internetről kikeresett elérhetőségén. A telefon túloldalán barátságos hang fogadta hívásunkat. A bio almáskert gazdája mikor megtudta, hogy négy vadfotós kér bebocsátást a birtokára, hezitálás nélkül kijelentette, hogy azonnal tud bennünket fogadni. Egy-egy jó erős kávé elfogyasztása után már indultunk is Bakonyszombathelyre. A gazda már várt ránk és felajánlotta, hogy körbevisz bennünket az ültetvényen, megmutatja azokat a helyeket, ahol szerinte érdemes próbálkoznunk a cserkeléssel. Ez a fenntartásoktól mentes, önzetlen fogadtatás és segítőkészség teljesen elbűvölt bennünket, aztán hamar kiderült, hogy a természetet, a vadakat szerető és tisztelő vadász emberrel hozott össze bennünket a jó sors, aki szintén meglátta bennünk a hasonló érzelmű elméket. Órákig jártuk a virágzó ültetvényben, a smaragd színű fűvel borított és pitypangoktól sárgálló sorokat. Hol kettesével, hol mind a négyen egyszerre kúsztunk másztunk a vadak után, és felváltva biztosítottuk egymásnak a kedvezőbb helyzetből történő fotózást. A közös sikerélmények, az egymás iránti önzetlenség és az, hogy ugyanúgy tudtunk örülni a fotós társaink egy-egy jól sikerült fényképének, mint a sajátunknak értékes tapasztalatokkal gazdagított bennünket. Köszönjük Orczi Antalnak a fogadtatást és a lehetőséget! 

Orosz György