2015. április 7., kedd

Sakk

Gondolkodtam mit írjak és hogyan. Van az az idő, amikor megfogalmazódik az emberben valami. Valami, amit ki kell adnia magából. Hát most bennem is. Ismét. Lehet ez annak a következménye, hogy ez az erdő rész túl közel  van a városhoz, túl sokan képzelik magukat nem is tudom minek...
Szeretnék egy-két gondolatot megosztani azokkal, akik néha olvassák ezt a blogot. Röviden arról lenne szó, hogyan járok fotózni. Néhány "szabály" amit követni szoktam.

  1. a legfontosabb szabály, a bejelentkezés: no nem, mint egy szállodába, de minden esetben jelzem a terület kezelőjének szándékom és ha zöld utat enged, kimegyek a területre, ha nem, akkor természetesen maradok a fenekemen,
  2. nyugodtság: nem zavarjuk az erdő lakóit feleslegesen, főleg nem ellési, üzekedési, agancs hullajtási és egyéb időszakokban, svenkkelt képet nem az állatok kergetése közben készítünk,
  3. nem térek le az utakról, nem azért, mert eltévednék, azért, hogy ne zaklassam az állatokat,
  4. a megfigyelés sokat számít, nem árt utána olvasni a különböző fajok viselkedésének, érdemes a kirándulásaink előtt tanulmányozni őket, hogy később a gyakorlatban ne érhessen nagy meglepetés,
  5. ezután jöhet a többi, széljárás, illatok, álcák, megfoghatjuk a fényképező gépünket és akcióba lendülhetünk.
Igen, ezt sikerült leegyszerűsíteni, de csak azért, hogy ilyen egyszerűen eljuthassunk a sakkhoz. Lehetne kérdezni, egy erdei túrához hogyan kapcsolódik a sakk? Egyszerűen! Amikor lesben ülsz és várod a jószerencsét, talán rád talál, no akkor jön egy futó és két paraszt! Ugye mondanom sem kell, hogy üzemi vadászterület! nincs kijelölt turista út. Belépés csak engedéllyel! És mindig, és mindig nekik áll feljebb ha megérdeklődöd mit is keres bent, esetleg kért e engedélyt? Komolyan csak egy telefonhívás, ami bizonyos esetekben életet menthet! NEM VICC! Tud fájni egy lövedék a mellkasban, azután lehet sírni, hogy én akartam szólni, de.... Lehet így is címlapra kerülni, megéri az a 15 másodperc hírnév? Hogy is szokta mondani Péter barátom... Három családot tesz tönkre egy felelőtlen futó, agancsgyűjtő, engedély nélkül kóborló ember. El lehet gondolkodni... hagyok rá kis időt

2015. március 31., kedd

Tavaszodik

Már napok óta kellemesen melegszik az idő, egész nap süt a nap, az emberekről kezd lekívánkozni a téli ruházat. Nincs ez másképp az állatoknál sem. egyre többször lehet találkozni a téli szőrzet maradványaival, főként az etetők közelében. A gímek ismét elkezdték az agancsnövesztés évről évre ismétlődő ciklusát. A fiatalok még büszkén viselik fejdíszüket, amit az idő nem is oly sokára majd tőlük is elvesz. Sétálva, meg-meg állva, figyelve az erdő csendjét, olykor hangjait, egyre többször látni madarakat kergetőzni a levegőben, fekete harkályokat, zöld-küllőket láttam ily módon vidámkodni egymással. Igen, ha lassan is, de közeledik a tavasz. Reménykedtem, hogy ma olyan nap lesz, hogy bővelkedni fogok látnivalóban. Megfogadtam, ha belebotlok egy agancsozóba, akkor azonnal haza megyek. Szerencsére nem így lett. Oszi is a kerítés mögül bámult, kissé búslakodva, hogy most nem kísérhet el. Meg kell valljam örültem neki. Hogy lelőjem a poént, az öröm nem tartott túl sokáig, kis idő múlva egy falka kutya csapódott a nyomomba. Anya és három kölyke. Csak négy dám és egy fiatal gím bika ugrott meg miattuk. Erről a napról ennyit, itt már nem lesz semmi. Szerencsére nem így lett, anya talált valami állat koponyát, szájába vette és hazáig futott vele, nyomában a kölykök. Megúsztam....
Mentem tovább a les irányába, megnézni, hogy mit is kellene felújítani rajta, malacozott e benne valami koca stb. Szerencsémre megúsztam, azt nem mondanám, hogy minden a legnagyobb rendben, de megoldható.
Vicces volt, mikor kiszúrtam egy fiatalabb bikát, még fent az agancsa is, gúnárkodva bámultuk egymást. Szép lassan megunván a nyaknyújtóztatást odébb sétált. Közben észrevettem még öt, de már korosabb bikát is, akik követték fiatalabb társukat. Kicsit takarásban voltunk, ezért inkább én mentem utánuk, jobban kergetett a kíváncsiság. Oly annyira, hogy mikor átértem a dombon, meg sem fordult a fejemben, hogy pont a domb másik oldalán pihentek le, gyakorlatilag 20 méterre tőlem. Gímeknél ekkora közönyt még nem nagyon tapasztaltam, vagy egyszerűen annyira jó volt a szelem és minden...
Visszafelé már nem igazán jöttek szembe vadak, no és már közeledett a nap delelője is, amikor a fényképezés is már nem az igazi. Túl erős fények nem előnyösek.

2015. március 5., csütörtök

Az élet ismétli önmagát...

Reggel nekivágtam a rengetegnek. A tavasz hónapjának első napján, kissé ködös, párás időben értem ki. Nagy reményeket tápláltam a kint létnek, piszok jól éreztem magam. Szinte teljesen fel voltam pörögve. Nem tartott sokáig a pörgésem. Nem nehéz kitalálni miért, a szarvas ifjak és öregek dobálják fejdíszüket. Nem szoktam káromkodni - itt -, de ez a sok kretén állat, nagyon tele van velük a burám. Csatárláncban vonulva mennek az erdőben, ha meglátják az embert, zavarukban nem tudnak mit csinálni. Én tudtam, pakoltam. Elindultam ellenkezőleg, kb. 150 métert kellett csak megtennem egyedül, utána lett társam. Hamar leráztam Elindultam a másik kedvenc nyiladékom felé, talán lesz kint valami. Nem találtam semmit, ezért visszafordultam. Tök véletlenül kikbe botlottam... A kis baráti társaság megint jött ki a nyiladékra. Amikor észrevettek, megálltak, összevárták egymást. Lejöttek a nyiladékra, már köszöntek - legalább -. Kérdeztem tőlük agancsozni jöttek e, természetesen NEM volt a válasz, mit is képzelek, csak sétálnak az erdőben. Kötekedésként megjegyeztem nagy baráti séta lehet ha 35 méterre vannak egymás mellett. Gondoltam vannak olyan rafináltak, hogy kivágják magukat azzal, hogy gombát keresnek... 
Ők lefele én nyugatnak véve az irányt mentünk a magunk dolgára. Jó nagy kanyart tettem meg, de megint beléjük botlottam, szokásos felállás, de még mindig üres kezek, zsákok. Az egyik oda is szólt nekem, "mi maga nyúl?" Kifelé menet épp egy Passat állt be a kerítésen belülre. A vicces az volt, hogy még rám néztek ferde szemmel...
Na ez egy ilyen délelőtt volt. Összepakoltam és átmentem Hidegvölgybe.
Már régen jártam itt, talán két éve is van már. Akkoriban nem tetszett a terület "levágása" és ezért hanyagoltam kicsit. Van itt egy-két kedvenc helyem, szeretem nyiladékok és maga a vadetető és környéke. Legközelebb is ide fogok jönni, szépek a dámok és a környezetben is visszaállt a rend.




2015. február 16., hétfő

FeHoVa

A tavalyinál is többen, csaknem 54 ezren látogattak el a régió legnagyobb vadász- és horgászkiállítására. A február 12. és 15. között 22. alkalommal megrendezett FeHoVa-n, valamint a vele egy időben tartott Budapest Boat Show-n és a Karaván Szalonon hagyományosan a legjelentősebb hazai és külföldi kiállítók vettek részt. Mivel a FeHoVa a régióban is kiemelkedik a hasonló rendezvények közül, a látogatók között sok volt a külföldi. A kiállítók sikeres üzletkötésekről számoltak be: a tavalyinál lényegesen több áru cserélt gazdát a kiállításon
A csütörtöki megnyitón Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke méltatta a szervezőket, és elmondta: Magyarország alkalmas arra, hogy ismét vadászati világkiállítást rendezzen. Budapest utoljára 1971-ben adott otthont a rendezvénynek, a 2021-es 50. évforduló éppen megfelelő lehet a következő világesemény megrendezésére – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.
Ezen a napon írta alá kölcsönös együttműködési megállapodását a Vadászati Kulturális Egyesület és a sepsiszentgyörgyi Vadon Egyesület. Dr. Demeter János a Vadon Egyesület igazgatója és Oláh Csaba a VKE elnöke megállapodott a magyar és székelyföldi vadászati kultúra kölcsönös bemutatásáról, ápolásáról, közös rendezvényekről. A VKE Természetfotó Köre szóbeli megállapodást kötött a Vadon Egyesülettel a kölcsönös kiállítások létrehozásában, valamint közös rendezvények létrehozásában.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter – szintén a megnyitón – jelezte: a minisztérium szeretné elérni, hogy a magyar vadhús megkülönböztetett márkaként jelenjen meg a piacon bel- és külföldön egyaránt. A miniszter szavai azért is fontosak, mert az idei FeHoVa kiemelt témája volt a vadhús és halfogyasztás népszerűsítése. Az erről szóló szakmai találkozókat nagy figyelem kísérte, és sikeres volt a vadhús és halkóstoltatás is. A gasztronómia erősödése a FeHoVa-n azért is különösen fontos, mert 2016-ban a FeHoVa-n rendezik a nemzetközi szakácsverseny, a Bocuse d’Or magyar döntőjét. (A májusi, európai döntőt ugyancsak Budapesten, a Hungexpón rendezik.)
Idén először kaptak önálló pavilont a horgászok, akik pillanatok alatt „belakták” a jelentősen megnövelt teret. A D pavilonban még így is előfordult, hogy hatalmas tumultus alakult ki a horgász nyereményjáték sorsoláson vagy a sztárhorgászok standjainál. Nagy siker volt a többi között a horgász szimulátor és a most bemutatott vízalatti kamera, amelynek segítségével a horgászok „élőben” láthatják, mi zajlik az úszójuk körül.
A hagyományos szarvasbőgő versenyre a idén is sokan neveztek, számos versenyző jött külföldről is. Rengetegen látták a rendellenes őztrófeákat bemutató mini-kiállítást, valamint a solymász- és kisállat bemutatókat.

2015. február 7., szombat

Kiállítás

Ma felkerültek a falra a képek. felavattuk az új sínes megoldást. Edinával "leugrottunk" Keszthelyre, hogy folytatódhasson a "Vadászat objektívvel" kiállításunk, ami kisebb megszakításokkal, de töretlenül vándorol az országban. 
A Vadászati Múzeum után, megint keresünk valami helyet a képeknek, talán valamelyik vadászház lesz a cél, az ország keleti felében. 
Viszonylag korán indultunk, még este is csak azt hajtogatta a média, hogy az ország nyugati részében ítéletidő várható. Nem tudjuk elhalasztani a kiállítást, mert csak ez az egy lehetséges időpont van, így le kell menni. Az autópálya tökéletes volt, az utolsó 10 km volt csak kicsit lassabb az átfújt hó miatt, de semmi extra. Keszthely felé kicsit már más volt a helyzet, kicsit több hóátfúvás, de jól járható volt az út. Az előzetesen megbeszélt időponttól számítva csak 20 percet késtünk. Múzeumba még soha nem mentem a művészbejárón, olyan furcsa izgalmat adott az egésznek. Alig kivilágított kiállítóhelyeken mentünk keresztül, nem is tudom miért jutott eszembe az 'Éjszaka a múzeumban' című film. Lett volna meglepetés ha a tigris, farkas, szarvasok, oroszlánok megelevenednek... Elképzeltem, ahogy megragadom Kittenberger Kálmán vitrinbe zárt puskáját, majd a hadonászáson kívül mást nem is tudnék vele tenni, nem csak a nagy meglepettségtől, de még lőszer sincs hozzá. De talán a következő kiállítási anyag kijöhetett volna belőle, Edinánál volt gép, míg én a vadakkal hadakozok, addig lett volna témája, de milyen! :) Lehet probléma lenne, hogy a kompozíció olyan esetlenné válna, nem biztos, hogy tudnám a rajtam erőlködő oroszlánt, tigrist, vagy mit a megfelelő irányba fordítani, hogy a fények, kompozíció jó legyen. igaz Edina próbálkozott egy két érdekes kép megvalósításában részt venni, volt röhej. 
Azt hiszem összességében jó lesz a kiállítás, sok segítséget kaptunk a múzeum vezetésétől, amit ismételten nagyon szépen köszönünk.





  



 





2015. január 31., szombat

A kiállítás folytatódik!


Ismét kinyit a kiállításunk. 

A Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeumának falai közzé kerülnek a képeink.

Mint a plakát is mutatja, február 8 - március 10. között szeretettel várjuk a látogatókat. 

Aki csak teheti nézze meg képeinket és ne hagyja ki a múzeum többi kiállító termét se; főleg gyerekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek ajánlom a vasútmodell kiállítást, fantasztikus élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Köszönjük a lehetőséget Dr. Tóth Csaba múzeumvezetőnek,
a Vadászati Kulturális Egyesületnek,
és
Polster Gabinak a sok segítséget



2015. január 18., vasárnap

Életmentés

Múlt héten szerettünk volna Orsival kimenni sétálgatni és tesztelgetni. Sajnos nem jött össze, mert zuhogott az eső. Olyan volt, mint tavasszal, csak sokkal hidegebb a levegő. Jó lett volna mindenkinek, Orsi éppen lábadozik egy baleset miatt, nekem meg a gépem hol működik, hol nem. Tehát valami terápiás célzattal. Ezt bebuktuk az eső miatt, ezért elhalasztottuk. A héten volt a klubunkban a megbeszélés is, mivel szeretnénk bemutatkozni a FeHoVa-n, gondoltuk akkor másnap lehetne egy kis fotózás is. Kaptam kölcsönbe Orsitól egy 7 D-t :) de örültem neki - itt jön a fülig érő száj -, a "csalódás" akkor jött, amikor megláttam megint Oszit a kis bolondos kutyát. 
Aranyos, meg cuki, ahogy mondani szokás, de most megmutatta a foga fehérjét. Szó szerint is. Annyira nem rohanok előre a sztoriban, de mindkettőnket meglepett.


Meglepett, hogy a kerítésen -nem volt lyuk - simán átjött, pedig azt hittük sikerült lerázni. Nem siettünk, hisz Orsi térde még nem 100% -os, lassan, néha kicsit pihenve mentünk, természetesen Vahúr kíséretében. Mindenre figyelt, mint legutóbbi túránkon és most sem fogadott szót. Mint egy gyerek. Semmi sem mozdult az erdőben, legalább is amit mi "láttunk", Oszi viszont folyamatosan figyelt. Megérkeztünk a leshelyhez, elfoglaltuk a helyünket, épp tesztképeket szerettem volna készíteni, mikor Oszi rohanásba kezdett és iszonyatos ugatásba a szálas vadetetőnél. Jó száz méterre voltunk az etetőtől, de láttuk valami vadat tart a kutya. Elsiettem oldalra, ha esetleg kiugrasztja akkor talán egy jó akciókép is lehet belőle. Nem ugrasztotta ki, sőt keményen tartotta. Amikor odaértem, láttam, hogy egy szép muflon kos szorult az etető lécei közé. Szó szerint felakasztotta magát a szarvaival. Olyan keményen tartotta Oszi, hogy néha igen keményen harapta, húzta a szorult helyzetben lévő csigást. Megesett a szívem a koson, de egyedül nem igazán tudtam neki segíteni, a kutyánál elpattant a húr, megérezte a vér szagát és lecsillapíthatatlan erővel már marcangolta a szorult helyzetben lévő vadat. Már vérzett, a fülét majdnem leszakította a sok próbálkozásban, kissé ki is merült már a feje rángatásában és az ugrálásban. Szerencsére lejött Orsi is, megpróbálta kisebb, nagyobb sikerrel elűzni a kutyát, de minduntalan nekiesett a kosnak. Ki kell szabadítanunk, mert, ha nem akkor biztosan elpusztul. Bevallom féltem, de valami erőt vett rajtam, nem hagyhatom, hogy ilyen csúnya halála legyen. Bemásztam az etetőbe, megpróbáltam megfogni a szarvát, remélve, hogy nem rántja meg a fejét, mert akkor tuti több ujjam is eltörik. Soha nem volt még ilyen élményben részem. Amikor hozzá értem próbáltam szavakkal kicsit nyugtatni, sikerrel. Teljesen átszellemült szinte, talán érezte, hogy tényleg segíteni akarunk neki. Nagyon nyugodtan tűrte, hogy kiakasszam a csigáit, köszönet képpen visszanézett -de ezt csak képzeltem tán - és eliramodott az erdő felé. Oszi természetesen rohant utána. Negyed óra múlva kullogott vissza a blöki, egyik lábát erősen fájlalva, véres pofával szégyenkezve. Látszott rajta némi bűntudat is. A lába tán akkor sérülhetett meg, mikor megrúgta a kos. Nem adják olcsón a bőrüket ezek a birkák. 
Így sikerült életet menteni az erdőben, nagyon jól esett valahol....
Lesznek majd képek is, mert azért megpróbáltuk dokumentálni valahogy, de még egy kis türelem kell.