2016. június 20., hétfő

Égszakadás - föld indulás

Előző hétvégére egyeztettünk egy kellemes vadászattal egybekötött kirándulást Gábor barátomékhoz a Mátrába. Pénteken a napot Kitty lányom ballagásával zártuk, ő is befejezte végre az általánost. Kezdődik az újabb taposó malom, jön a középiskola. Remélem tetszeni fog neki, amit választott.
Innen indultunk este hat után a Mátrába, Szuhára. A nyögve nyelős indulás után viszonylag gyorsan megérkeztünk. Gábor fantasztikus vacsora ötlettel fogadott, legyen gombapaprikás, rókagombából, másnap vargányából készítünk valami finomságot. Kis beszélgetés, sörözgetés és gyors alvás, hisz reggel 3:20-kor ébresztő, vár minket az erdő. 
Gyorsan meg is virradt, a pirkadat kint talált bennünket a harmatos és eső áztatta réten. Élmény volt ismét Nívába vágódni, hihetetlen, hogy hol elmegy ez az autó. Az este esett esőtől mindenhol állt a víz, persze a gumicsizma bent melegedett a lakásban. Ott a helye. Ügyesen lavíroztunk a fűszálak között, így alig lettünk vizesek csak az térdünkig nedvesedett át a nadrág. Andinak rosszabb volt a helyzet, mivel húsz centivel alacsonyabb, mint én... Settenkedtünk hármasban, néha meg-meg állva, hallgatózva. Még a légy zümmögését is hallottuk, majd hirtelen egy őz riasztott az ugatásra emlékeztető hangjával. Alig pirkadt.


Amikor kezdett derengeni, egy csodálatos látvány fogadott minket. A dombról leláttunk a Maconkai tározóra, a környező településekre. Szép kis erdőrészeknél cserkeltünk, folyamatosan nézve a hajnali nyomokat. Sok biztató jel volt körülöttünk, de még igazából semmit se láttunk. Aztán egy pár szarvast, és megint szarvasokat. Egy magas fűs nyiladékban megállva füleltünk, mélyeket lélegezve próbáltunk az erdő illatát magunkba szívni, megállapítani mit is érzünk. Mint egy jó borász, úgy ízlelgettük a levegő zamatát. Az ízlelgetésben először néhány apró nesz, majd erősebb motozás segített eldönteni kivel is állunk szemben. Kik is azok, akik nagy dirrel-durral mozognak az erdőben. Ha már vadászni is jöttünk, elő a fegyvert... Egy jobb süldő volt a cél, de egy fél órás várakozás után sem jöttek ki a nyílt színre. Mentünk tovább, majd máskor. Fegyver csere, előtérbe került a fényképezőgép és folytattuk a cserkelést. Lassan kiérünk az erdőből, nem láttunk már szinte semmit. Vissza a Nívába, mentünk tovább. A szabad területen néha érik meglepetések az embert. mint minket is az egyik erdő szélén. Egy fiatal bika legelészett nyugodtan, semmitől sem zaklatva. Kb. 400 méterre álltunk meg tőle, lassan elindultunk felé, viszonylag sokára vett észre bennünket. Nem volt megijedve, lassan besétált az erdőbe. Végig figyelemmel kísértük. Közben észre sem vettük, hogy tőle nem messze egy elég figyelemre méltó dám bika váltott vissza az erdőbe.


Ismét vissza a kocsiba, mentünk tovább, még alig múlt hat óra. A környező gabona táblákat kutattuk, talán lesz egy igazi nagy találkozás, talán... Néhány fácán kakastól eltekintve semmi. Majd egy óra barangolás után Gábor megállt a terepjáróval, megpillantott egy gím tehenet, azt vizslattuk... Nekem nem sikerült meglátni, pontosabban a nagy keresésben mást láttam meg. Ha bakra megyünk vadászni, talán életem bakja is lehetett volna.


Csodásan megmutatta magát, de 250 méternél nem lehetett közelebb menni hozzá. Elállt a szavunk is, csak csodálattal tudtuk nézni, semmi más. Még délután is róla beszéltünk, mély nyomokat hagyott bennünk. Talán ez volt a nap fénypontja, később már tudtuk valóban az volt.
Kis szusszanás következett a reggeli cserkelés után megbeszéltük Gáborékkal, hogy ebéd után kirándulunk, majd este kimegyünk egy lesre, vadászunk is egy kicsit. A környék mi másról is lenne híres, mint a jó borokról, meg is céloztunk egy kis pincét Gyöngyös alatt. Már menet közben kezdett cseperegni az eső. Mátrafüreden még kávéztunk egyet, amit lekísértünk egy palacsintával, némi alapot létrehozván a borok kóstolásának. Alig melegedtünk meg a pincében mikor olyan felhőszakadásban lett részünk, hogy mondhatni még az öregek se emlékeznek ilyenre. A bejárattól pár lépésnyire álló kocsimat se láttuk. Futás és indulás. Az úton felfelé menet a lezúduló vizet toltuk magunk előtt, hát volt para. Alig haladtunk a néhol 15-20 centis zubogó vízben. Már tudtuk, ma már nem lesz vadászat. Viszont jókat beszélgettünk, barátkoztunk. Majd egyszer összehozzuk. Nem a lövés a lényeg, a hozzá tartozó élmények sokkal többet érnek.

2016. május 17., kedd

Nem csak fényképezőgéppel

Egy ideig azon morfondíroztam, kell e magyarázkodnom, hogy miért is kezdtem el vadászni... Rájöttem, nem kell. Minek, aki ismer, tudja, hogy valamennyire kötődöm a vadászathoz, soha nem állt messze tőlem. De már ez a két mondat is magyarázkodásnak tűnik...
Végül is közel az ötvenhez (Jesszusom!) eljutottam ide is. 
Már a vadászat megkezdését megelőző két hétben alig bírtam magammal. Izzadt a tenyerem nap, mint nap. Ahogy közeledett a kitűzött dátum egyre jobban szorult össze a gyomrom is. Volt gond rendesen, hisz az egyik legfontosabb, a fegyver távcső nem épp úgy funkcionált, mint azt várnánk tőle. Az egyik próbalövés során leesett a fegyverről. Indult is a pánik azonnal, hiszen ezt nem lehet csak úgy dróttal, gyors-kötözővel odarögzíteni. Mentem a vadászboltba, némi kis reklamáció, ígérgetések, majd a várva várt  szerelék. Természetesen nem jó, posta, csomag vissza, új csomag várása. Újabb napok, új csomag, új szerelék, nem jó. Telefonálás, reszelés, barnítás, stimmel. 0,36 mm-en múlt volna. Áll, mint Katiban a gyerek, ahogy szokták mondani. Már alig van egy hetem, gyorsan kell egy fegyvermester, irány Dorog, Árvai Imre. Persze, hogy öt perc alatt beigazolódik amitől féltem, a távcső állítási lehetősége nem lehetséges a saját lehetőségeivel, DE hál'Isten van állítási lehetőség a szereléken. Végül is minden szép, minden jó. Egy 200 Ft-os érmével le tudom takarni a lövések helyét a céltáblán. Mind az ötöt. Várom a hétvégét, az időjósok természetesen sok jót nem jósolnak, de még változhat - biztatom magam -.
Végre elérkezett a nagy nap. 2016.05.07.
Fél ötkor kell találkoznom a kísérő vadásszal Pusztavacson, a vadászháznál. Természetesen betartva az illendőséget, pár perccel előbb érkezünk. Igen, többesszám, természetesen elkísért Andi és -akkor még csak leendő - "keresztanyám". 
Rövid ismerkedés, szerződésírás, feszültségoldás, no nem alkohollal!, mint azt sokan hiszik.  Szépen bemutatkoztam, elmeséltem a fentebb leírtakat és megtoldottam, hogy első vadam. Vicces volt kísérőm, Pap Norbi arcát nézni, gondolom neki azért az enyémet nem annyira. Pontban ötkor nekivágtunk, bepakoltunk és indultunk. A vadászháztól szinte pár száz méterre már láttunk is egy bakot, Norbi csak annyit mondott "ez még nem a te bakod" és mentünk tovább. Néhány métert gurultunk, megálltunk és jött a rövid eligazítás. Innentől cserkelve megyünk, figyelve a lépésünkre, csendben. Semmi izgalom, nem értem... Megyünk, majd Norbi annyit súg a fülembe, ott a te bakod. Néztem a kereső távcsővel de nem nagyon láttam, majd kicsit irányba lettem állítva és már előttem díszelgett. Sokat számít, ha a fa takarásából kiáll az ember. Norbi felállította a lőbotot, majd mondta, ha jól látom nyugodtan lőhetek. Lőttem. Nyugodtan, semmi izgalom. Olyan rövid volt az idő, hogy izgulni sem volt idő. Még csak 05:20! A lövés után vártunk néhány másodpercet, szemünk elé vettük a távcsövet és a bak feltételezett helyét kutattuk. Már láttuk is, ott áll nyugodtan. Pedig tisztán hallottuk a becsapódást. Kis helyezkedés, jobb pozíció és rögtön kiderült, a sutát látjuk. Nagy kő esik le közben a szívemről, de akkor hol a bak? Elindultunk a rálövés helyére. A suta egész jól bevárt minket, kb 20-25 méterre lehetünk, mikor egy kis mélyedésben észrevesszük a bakot, aki nem is akárhogy fekszik. Az utolsó falattal a szájában. Norbi szépen elhelyezi bakom és megkapom tőle első töretem, melyet büszkén tűztem kalapom mellé. Megjöttek a lányok is közben és csodáljuk ezt a gyönyörűséges állatot, ami pont olyan, mint amiről már közel két hete álmodozom.




Természetesen itt még nem lett vége, hiszen a teríték egy fontos dolog, meg kell adni a végtisztességet a vadnak. No és nem utolsó sorban, azért egy csodálatos hagyomány az avatás. Nem is tudom hogyan kellene megfogalmazni azt az érzést, amikor az ember várja, hogy jól elfenekeljék egy mogyorófa vesszővel. Így lett Évi a keresztanyám, akinek itt is nagyon köszönöm ezt a csodálatos napot, ezt az élményt és a szervezést. Sok puszi érte! 




2016. május 9., hétfő

"Csatornán innen, csatornán túl....

Nem is olyan régen kaptam egy nagyszerű írást Gábor barátomtól, egy érdekes úti-beszámolót, de igazából nem is tudom milyen kategóriába lehetne sorolni. Akit érdekelnek a vadászfegyverek, most megismerkedhet a puskák Rolls Royce -ával.
Az írás egy lapban jelent volna meg... 

A vadászat nemes dolog. De mielőtt rosszmájú megjegyzést tenne bárki, nem arra gondoltam, hogy a „gazdagok sportja” hanem arra, hogy szép és nemes tradíciót űzünk évezredek óta, tanítjuk utódainkat, ápoljuk hagyományainkat. Nincs ez másképpen a La Manche csatorna túloldalán, azaz Nagy-Britanniában sem és bár mostani utazásunk célja, inkább a tehetősebb vadászok Mekkájába viszi az olvasót, azért az se lapozzon tovább, akinek „csak” egy Remington, vagy egy IZS Bock lapul a szekrény mélyén! A 2014-es FeHoVa kiállításon volt, a dedikálással egybekötött bemutatója, Hidvégi Béla „Hegyen innen, hegyen túl” című könyvének, amit kiemelkedően nagy érdeklődéssel fogadott a hazai közönség. Idén Április 14-én került a sor, a könyv angol nyelvű változatának bemutatójára, „Beyond The Mountains” címmel, immáron Londonban is, a Bruton Street 33-as szám alatt. Akinek nem ismerős a cím elárulom, itt található a Holland&Holland fegyvermanufaktúra boltja, 1982-óta. A dedikálást egy kiállítás is színesítette, Prihoda Judit festőművész kiállítása, melyre Béla bácsi és Abigail Day az SCI nemzetközi igazgatója, együttesen kérték fel Juditot, mivel könyvében is az általa készített képek láthatók illusztrációként. Mindkét kulturális esemény egyaránt vonzotta a látogatókat. Többek között, nem kisebb személyiségeket, mint, Nick Holt-ot, a Holt’s aukciósház tulajdonosát, vagy éppen Paul Roberts-et, aki a saját nevével fémjelzett, a mezőnyben viszonylag fiatalnak számító fegyvermanufaktúra tulajdonosa. A sikeres estéről nem csak a festmények és Béla bácsi humortól nem mentes könyvbemutatója, de párja, Zsuzsa asszony tökéletesen elkészített, magyar specialitásokkal tűzdelt, libamájas, vadhúsból készült szalámis, és füstölt kacsamellből készült, 250 db szendvicse is gondoskodtak. Egy kis történelem Holland&Holland módra: A cég 1835 -ben kezdte meg működését, amikor is Harris Holland, egy amúgy orgonakészítéssel foglalkozó család sarja, 29 évesen, egy sikeres dohányipari vállalkozás után belevágott, a fegyvergyártásba, „H Holland” néven. Ahogy a cég egyre jobban kinőtte magát és egyre magasabb rangú vevőkört tudhatott magáénak, átköltözött a New Bond Street 98-as szám alá és bő egy évszázadon át ott is maradt. Itt történt a későbbi cégalapítás is, HOLLAND&HOLLAND néven. Harris Holland cégtársa az unokaöccse, Henry Holland lett, akinek üzleti éleslátása és újításai a fegyvergyártás területén, egyaránt hatalmas húzóerők voltak a cég, mind gazdasági, mind technikai fejlődésében. A mai fegyvergyártás összesen 51 szabadalmat köszönhet nekik. A cég 1880 -ban lőteret vásárolt, de a magát egyre jobban kinövő londoni metropolis terjeszkedésével 1913 -ban, el kellett adnia azt, hogy megépülhessen helyén, a Wembley Park és 1923 -ban vásárolt lőterével 1931 -ben újra így járt. A „The field” magazin 1883 -ban elvégzett tesztje szerint a H&H mind a tíz kategóriában verte, akkori vetélytársait. 1912-ben bevezették a ma is méltán híres .375H&H lőszert melynek előszobája az 1899 -ben tervezett .375 Cordite Express volt. Henry Holland halála után fia, Colonel Jack Holland vette át a cég vezetését, 1930-ban. Bár ambíciói inkább a hadsereg irányába vitték volna, remekül vezette a céget, még az akkori háborúktól viharos időkben is. ’32-ben újabb lőtérvásárlásra került sor! A Badminton Shooting Grounds ma is a H&H lőtere. A háború éveiben a kormány felkérte a gyárat, mesterlövész fegyverek gyártására, amiből később 23.000 db készült és nagyrészüket nők állították elő. 1963-ban az a megtiszteltetés érte a céget, hogy Edinburgh hercege számára kellett golyós fegyvert készítenie, ami a fegyver manufaktúra történelmének egyik legkiemelkedőbb momentuma lett. A hatvanas években Malcolm Lyell volt a felelős a cég „arculatáért” illetve a nem csak kiváló, de exkluzív árucikkek “The Products of Excellence Collection”, (vagyis: A kiválóság termékei nevű kollekció) piaci bevezetéséért. Az első ilyen fegyver az 1966 -os Chatsworth-i vadászati kiállításon került bemutatásra. A mélyvéset egy Diana motívumot ábrázolt arany és ezüst alapon, mely Luis Vranken Liege-i fegyvermester munkája volt. Az első sörétes puska szettet 1968-ban mutatták be, mely öt különböző fegyverből állt és az öt leggyakrabban használt sörétes kalibert (12,16,20,28, .410) foglalta magában. 1985-ben két céget is felvásárolt a H&H, az egyik egy híres preparátor Roland Ward, műhelye volt, a másik pedig a W&C Scott (vagy, ahogy ismertebb Webley & Scott) volt. Utóbbinak az volt az oka, hogy a Birmingham-i gyár az akkori legmodernebb CNC technológiát alkalmazta tömbzáras fegyvereinek gyártásához, amit később bevontak több gyártási folyamatba is, melyekkel még nagyobbra lehetett növelni, a fegyverek precizitását, egyszersmind Ők lettek az első olyan puskagyártók, akik a legmodernebb technológiát használták fel a fegyverek előállításához. A „Products of Excellence” termékcsalád 1987 -ben egy új Afrika sorozattal bővült. Ezek a dupla-golyós fegyverek nem csak kaliberükkel – ami az .500/465 Nitro Express volt - de a rajtuk lévő vésetekkel is hódítottak. 1988 -ban speciális megrendelésre legyártották az első .700 Nitro Expresszt, amit a mindenkori legnagyobb 1000 grain-es, vagyis 65 grammos lövedékkel szereltek. A mindenkori legnagyobb pedig nem csak a lövedékre, de az árra is vonatkozott, mely majdnem elérte, a negyedmillió fontot. A Holland&Holland akárcsak régen, most is élen jár technikai újításaival, és kiváló minőségével. Bátran kijelenthetjük, hogy Ő a puskák Rolls Royce-a. Ugyanakkor elmondhatjuk azt is, hogy mindezen pompa és fény ellenére, vagy inkább mellett, vendéglátóink végtelenül kedves és tiszteletreméltó úriemberek, -hölgyek voltak, akik nagyon örültek látogatásunknak és a velük töltött estének.
Daryl Greatrex
A cég igazgatója, Daryl Greatrex személyesen volt jelen, és bár szabadkozott, hogy korán el kell mennie, mert 300 km-es út áll előtte még aznap este, mégis ottmaradt végig velünk és ki sem fogyott a vadásztörténetekből. Továbbá megígérte, hogy Judit képei a következő szezonban kiállításra kerülnek majd az üzletben, Béla bácsi könyvei, pedig már fel is kerültek a polcokra. Boldogok voltunk, hogy ott lehettünk, és ami még jobb, hogy Ők is azok voltak. 


Szöveg: Csáki Gábor; fotó: internet

2016. április 25., hétfő

Székelyföldi emlékek III.

Megreggeliztünk a Szent Anna tónál, mire végeztünk, megjött a büfés fiú is. A reggeli után jól eshet egy kis kávé - mert, amit Attila hozott már megittuk - megvártuk, míg elkészül. Közben olyan városiasan érdeklődtünk, miért is van villanypásztor a büfés kocsi körül. Rém egyszerű volt a magyarázat: medvék. Ez volt a jól időzített végszó, irány Zetelaka a medvék.
Nem is akarom tovább húzni az időt, inkább keresek pár képet, beszéljenek azok helyettem.


















Székelyföldi emlékek II.

Szombaton reggel megint korán keltünk. Figyeltünk minden időjárás jelentést, reménykedve, hogy megússzuk az esőt. Reggeli ébredezésnél a fejem fölött lévő ablakon nem kopogott az eső. Gyorsan kinyitottam, majd azzal a lendülettel be is csuktam, olyan hideg volt. De nem esett! Már Imre is csatlakozott hozzánk, teljes lett a csapat. Indulhatunk a Szent Anna tó felé. Az előző napi vacsora során megismerkedtünk a Vadon Egyesület új szakosztályának a természetfotó szakág vezetőjével, Dr. Szmolka Istvánnal, aki végig kísért minket ezen a napon. Csatlakozott hozzánk fia, Péter és menye Edit is, akik szintén nagyon jó fotósok. Volt kitől örökölniük.
A Szent Anna tó és a Mohos láp egymás mellett van, de a napfelkelte kb. fél órás eltéréssel éri el a tavat. Előző este még Barnival beszélgettünk, aki elmondta, hogy előbb a láphoz menjünk és amikor élesek lesznek a fények, akkor irány a tó. 
István olyan jól megszervezte az utat, hogy a napfelkeltét is hajlamosak voltunk neki tulajdonítani. Az előző napi borús, felhős, esős, szeles időt, mintha elvágták volna. Igaz, olyan hideg volt, hogy deres volt a fű a láp felé menet, de ez adott az egésznek valami különleges bájt. Az első dolog ami szembeötlött a parkolótól alig 50 méterre, egy tábla volt.
Rögtön eszünkbe jutott a székely mondás, úgy tűnik ezt komolyan veszik, valóban nem játék. Majd néhány méterre a táblától fel is fedeztünk egy két nyomot is. Voltak még más táblák is kihelyezve, de csak románul szólt a felirat. Meginterjúvoltam a doktor urat, mit jelent a kiírás, mire ő kicsit "székelyesen" válaszolt: "Ne szemetelj!, Nem véletlenül csak románul van kiírva." 
A lápnál egy tanösvényt hoztak létre, nagyon hangulatos volt a megközelítése a kis fapallón keresztül, s valóban szükség volt a gumicsizmára. Mit mondjak, csodálatos volt. Az a látvány, komolyan megérte. Gyönyörűek voltak a fények, a tengerszemekben visszatükröződő erdő... Le voltunk nyűgözve. Nem vagyok egy tájfotós, de megragadott a látvány, nem csak engem, mindenkit.

Tudtunk volna még bíbelődni a tájban, nem is beszélve az apróságokról, amiket lehetett volna még fotózgatni, de várt minket a tó. Visszafelé azért ismét volt egy kis székelyes beszólás, Istvánnál érdeklődtem, hogy milyen magasan vagyunk, de nem tudott válaszolni, monta, kérdezzük meg Petit a fiam. Peti néhány méterrel fentebb csak annyit válaszolt, hogy nem tudja, de ha megtudjuk, vonjunk le belőle két métert. Kb. ennyivel volt fentebb. Igyekezni kellett, reménykedve mentünk, hogy a tegnapi eső segít e nekünk. Hogy hogyan? Hát a víztükör feletti párával. Alig vártuk, hogy leérjünk. Fantasztikus látvány fogadott bennünket. 
Egyszer Jókai Mór is ellátogatott ide, ímígyen fogalmazta meg az akkor ott látottakat: „… Erdély legköltőibb helyét láttam. Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava… Háromezer lábnyi magasban a tengerszint felett, körös–körül ezerkétszáz lábnyi magasban a bércek által képzett medencében, vad erdők árnyékában terül el egy gömbölyű, nagyszerű tengerszem, melynek körülete egy negyedrész mérföldet meghalad. Sima tükörlapja sötétzöld a belenéző erdős bércektől, a legnagyobb vihar sem ingatja azt meg, hab sem fodorul rajta. A körülfekvő bércek ideforduló oldalát cser és bükk fedi, míg a tó partján körül roppant fenyők emelkednek, mint egy sötét rámába fogva az ércvilágú vizlápot.”

Pár szót a tóról: 
A Szent Anna-tó (románul: Lacul Sfânta Ana) egy krátertó az Erdélyi Csomád-hegység (Hargita megye) egyik kialudt vulkáni-kráterében, Tusnádfürdőhöz közel. Része a Mohos Természetvédelmi Területnek, amely a Csomád két kráterét foglalja magába. A másik kráterben a Mohos-tőzegláp található. A tó Sepsibükszád felől közúton is megközelíthető. A tó felszíne 0,22 km², alakja közel kör alakú, medre, amely az egykori vulkán krátere volt, tölcsér alakú. A víz planktonmennyisége és sótartalma alacsony (32 mg/liter), ennek ellenére a fenékre lerakódott feketés-barna iszap miatt a tó zavarosnak tűnik.

A Szent Anna-tó vízgyűjtő területe kicsi, semmilyen kapcsolatban nincs a helyi vízrajzi hálózattal, főleg a csapadék táplálja. Nincs közvetlen lefolyása, a víz csak a földbe szivárog el és bukkan fel később források formájában a vulkán külső részén. A csapadékmennyiség a tónál 600–700 mm/év, a lejtőkről lefolyó víz 1000-1500 mm, a víz párolgása pedig 500 mm körüli. Ezek szerint a vízszintnek évi 0,5 milliméterrel növekednie kellene, de a föld alatti lefolyás miatt csökken. 1867-ben a legnagyobb mélység 12 m volt, 1907-ben 8,5 m, jelenleg pedig 7 m. Ezt a folyamatot a meder feltöltődése és a növényzet terjedése okozza. Néhány évtized múlva, előreláthatólag az egykori Mohos-tó sorsára jut, helyén nem marad más, csak egy láp. (forrás: wikipédia)






Bejött! Pára mindenütt, amit a fenyveseken átszűrődő nap sugarai világítanak meg. Minden, mintha festve lenne, mintha egy tündérmesébe léptünk volna. A meséből csak egy apró mondat szabadított ki, itt szoktak inni a hegyről lejövő medvék. Talán, ha szerencsénk lesz, még láthatunk is egyet. Nem tudom mi a nagyobb szerencse, ha látunk, vagy ha nem? Mondjuk azt, hogy szerencsére nem láttunk, de nagyon jól mutatott volna a szemben lévő ködös oldalon. 
Az idő lassan kezdett melegedni, a napon kifejezetten jó idő volt, nagyon élveztük ezt a megnyugtató csendet, melyet néha csak a fényképezőgépek kattogása zavart meg. 



A délelőtt zárasa nem lehetett más, mint az elmaradhatatlan csoportos reggelizés. Na persze csak telefonos megörökítés lett belőle, de majdnem belefért mindenki. :)