2019. szeptember 5., csütörtök

Gemenci szarvasok nyomában part 2

Hol is hagytam abba?

Ja, igen az applikáció. Azt hiszem ugorjunk is tovább, illetve csak annyi, hogy persze milyen az ember, szinte mindenki le is töltötte. Egyszer sem használtuk, de mint információ legalább meg volt. Gyorsan el is hessegetem ezt a gondolatot, ha mondjuk a szakmám lenne, akkor tuti minimum egy doktorit írnék a helyes bőgés technikáról, de lehet veszek néhány leckét Erdélyi Tomitól. 
Azért meg kell hagyni, van egy varázsa ennek a tájnak. Magával ragadja az embert, nem csak a szúnyogok hada. Miután hazaértem elővettem Zilai János Az én Gemencem könyvét, hogy belepillantsak, merre jártam, azt János hogy festette le, milyen vadászélmények, feladatok kötik hozzá. Ne menjünk azért a történetben ennyire előre. Kanyarodjunk vissza oda, hogy a lessátrunk a folyó partján, hajnalodik és várjuk a hatalmas bikákat, ahogy a vizet fröcskölve, mint egy hatalmas hajó gázolnak át. A hajnali ködös párás tisztások már az ősz jelenlétére utalnak, annak ellenére, hogy délután még mindig 30° feletti a hőmérséklet. Imádom az őszt, hihetetlen fényeket produkál hajnalonta. Csodálatos volt az összes hajnal, szép fényekkel. Most már tényleg kanyarodjunk vissza a rendes kerékvágásba. Kiérkeztünk a szokott helyhez, leraktuk a kocsit. Elszaladtam a hídhoz benézni a folyóra, van-e kint valami. Volt! Végre. Ahogy szokták mondani katonáéknál, erőteljes csatárléptekkel megindultunk a lesünk irányába. Már szinte ott voltunk és hallottuk a csobogást. Kissé meggondolatlanul leszaladtam a partoldalon, szerencsére nem történt semmi különös, a disznó viszont megvárt. Pontosabban nem ment el azonnal. Egy két kattintás, majd miután útjára bocsátottuk bevackoltunk a sátorba és vártunk.



Nem is kellett sokáig várni előkerült néhány malac, azért egy agyaras igen csak szépet mutatott nekünk. Nagyon sokáig rágcsálta a sulymot, majd valamitől vezérelve felénk fordult, lassan el is indult. Azt hittük itt kell randizni vele a sátorban, már épp kezdtük kialakítani a helyét, de időben meggondolta magát. Még szerencse. Azért elég szép kis bicskája volt. 

2019. szeptember 4., szerda

Gemenci szarvasok nyomában

Néhány hónappal ezelőtt, Zoli barátunk elkezdte szervezni, mind a vadászati, mind a (nagyvad)fotózási idény csúcsának nevezhető gemenci túrát. Személy szerint nagyon megörültem, mert Gemencen még nem jártam (legalább is fotózni). A csapatunkra is lehet mondani, hogy szinte a szokásos, egy fővel még bővültünk is, András személyében. 
Zoli, András és Ervin már előbb lementek, mint mi Lacival, ügyesen előkészítették a terepet, így már kedden délután mehettünk is ki. Kimenetel előtt, szállásunkról, a Fekete Gólyából, átsétáltunk kocsival a Bárkába eligazításra. Minden nap reggel és délután kötelező eligazítás volt, hogy ki merre. Ekkora tömegnél nem is árt. 12-14 fő fotós ezen a helyen még párokban is sok. 
Mit mondjak... már az első délutánra nagy reményeket fűztem, hisz a terület vadbősége évtizedek óta közismert. A népszerű közösségi oldalakon is csak az átkelős, vízben hancúrozó és egyéb gemenci látványokhoz kapcsolódó képeket látni. E víziókkal felvértezve indultunk neki Lacival. Elég jó párost alkotunk fotózásokkor - testalkat is közel azonos, tempó is, kor is, témák is... mi kell még -, ezért együtt mentünk. Mi már nem fetrengünk a sárban, nem fekszünk egymáson egy jó kép reményében. Ezeket meghagyjuk a fiataloknak. Visszarángatva magam a történtekbe, megkaptuk az eligazítást, majd a helyszínen Zoli is elmondta merre, meddig kell mennünk: "...Itt egyenesen, majd pár száz méter után jobbra a második kerítés mellett..." 40 perc gyaloglás után megtudtuk, hogy a pár száz méter, közel két kilométer volt :) , de nem tévedtünk el és ismerkedhettünk e hely szépségeivel. Végig a Cserta-Duna holtág mentén haladtunk. Megérkeztünk egy szép tisztásra, ahol el is foglaltuk a helyünket. Kis fészkelődés és néhány szúnyog szakszerű terítékre hozása után beindult a vérszívókra alkalmazandó rendszerünk is. Bekapcsoltuk a szúnyogriasztót...na. Láttunk négy malacot, pontosabban a hátuk lógott ki a fűből, más nem. Ennyi. Az e napi reményeknek ezzel vége is szakadt.
Másnap reggel fél négy - négy között kelés és mentünk az eligazításra. Maradunk a Cserta mentén, a parton keresünk magunknak némi vigaszt a tegnap délutáni várakozásra. Nem nagyon kaptunk vigaszt, arra jutottunk, hogy nem mászkálunk (8,4 km után), inkább felhúzunk egy lessátrat egy általunk jónak vélt helyre és várakozunk. Fel is állítottuk a sátrunkat, beálcáztuk és nyugodt szívvel visszamentünk a szállásra. A délutáni eligazításon már nem is kellett versengeni a többiekkel, hisz meg volt a fix helyünk. Délután alig vártuk az indulást, megint előjöttek a vizionált képek a vízen átrohanó, dagonyázó páros vagy páratlan húszas bikáról. Csodálatos lett volna a sárgán virágzó sulyom mellett. Megint kicsit túlgondoltam a képeket. Azért a hülyéskedés ment a sátorban az igen komoly zsírégetéssel együtt. Kint sem volt hűvös, de bent... 99%-os páratartalom mellett legalább 50°C. Mivel ki kellett nyitnunk az ablakokat, ezért beöltözve kellett ülni, hogy ne világítson a fejünk. Van az a verejték mennyiség, ami után majdhogynem még a gatya is lekerül az emberről és nehézzé válik a méltóság megőrzése. 
De tudjuk a reklámokból, orvosi és egyéb figyelmeztetésekből, a folyadékot pótolni kell, vigyázni kell a kiszáradással, meg minden ilyen izével. Mi igyekeztünk pótolni a vizet, a sót, a kalóriát, szénhidrátot és a sör utáni vágyat is. Egész jól ment, időnk mint a folyó (igaz egyesek valami pataknak hívták, a helyiek nagy megdöbbenésére), akarom mondani a tenger. Egy szabályt betartottunk, alkoholt azt nem ittunk. Legalább is estig. Este átjöttek a többiek a Bárkából kis közös szalonna sütögetésre. Csak egy mondat, igen jól sikerült. Sokat nem aludtunk, szinte csak átöltöztünk és mehettünk ki fotózni. Lacival mentünk a kis szaunánkba, ami a reggeli órákban igen kellemes helynek bizonyult. Picit fáradtan bambultunk ki a fejünkből, egyszer csak csobbanás és megjelent egy disznó. Mit disznó, egy igen jó kan. Éppen csak magunkhoz tértünk, a disznó meg ezalatt átért. Legalább a szürke gémeken kívül mást is láttunk. Ebben a napban is az ebéd bizonyult a legjobbnak.
Kis pihi és mint egy gép eligazítás, majd kimenni fotózni. Az egyik eligazításon kérdezgettük egymást ki, mit látott, egyszer csak az egy szem lány megszólal, ő átkelő bikát fotózott. Egyöntetűen felhördült mindenki, nem igazán lehetett eldönteni, hogy ez most jó, vagy rossz. Mit mondjak, nem igazán néztünk ki belőle vadismeretet (se). Kérdezgettük, hogy sikerült, cserkelte, vagy leült és várt? Majd kiderült egy applikáció segítségével imitált bőgést. "Hát a XXI. században élünk nem?" tette fel a kérdést az ifjú hölgy. Csak abba nem gondolt bele, ha nem tudod milyen bika bőg - idős, fiatal, hárem, kereső, stb. -, akkor 'kárt' is okozhatsz, hiszen a nem megfelelő hang adott esetben el is zavarhatja a bikát. Itt, most szerencséje volt. Az igazi poén a sztoriban az volt, hogy Laci felhívta Szekit és elmesélte neki, hogy hol merre jártunk, mit láttunk, majd Szeki mondta, hogy egy tanítványa lent volt a Bárkában és olyan átkelő bikákat fotózott... rögtön tudtuk kiről van szó.
Hol is tartottam? 

Holnap folyt. köv. :) 

2019. augusztus 16., péntek

Előkészületek

Nem is oly sokára kicsit bevesszük magunkat a vadonba, hogy kiélhessük a hajlamainkat. A csapat majd, hogy nem a szokásos, Laci, Zoli, Ervin, de most Gyuri helyett Kovács András jön, mint új csapattagunk. Ervin szinte már réginek számít, hisz őt már kipróbáltuk az őzeknél. Beláttuk Lacival, hogy szükség van az ilyen ambiciózus, csúszó-mászó (persze jó értelemben) fiatalokra az "öregek" mellé. Azt hiszem elmondhatom, abba a korba értünk, mi megvárjuk azokat a bizonyos teheneket. Csak semmi felesleges mozdulat, mert az elmúlt 50 év felépített domborzata kárba vész. Tehát augusztus végén meglátogatjuk a Vén Duna környékét, megpróbálunk némi kapcsolatot felvenni a koronás főkkel. Remélem majd lesznek képek is.

2019. augusztus 10., szombat

Bronz érem

Most a nem csak fotónapló rész következik.


Születésnapomra kaptam a családtól egy őz bak kilövési lehetőséget. A mostani kedvenc helyemen meg is beszéltem Ádámmal aki a hivatásos vadász és Jánossal a vadászmesterrel, hogy mit szeretnék. Megbeszéltük azt is, mivel ez egy kisebb bak lenne, majd augusztus környékén menjünk ki az üzekedés kezdetekor. Ebben a reményben mentem ki vadkár elhárításra, hogy majd két hónap múlva, mint bak-vadász jövök már vissza. Miközben fent ülök a lesen ezen elmélkedve, kiváltott elém egy szép hatos bak. Fényképezőgép nem volt nálam, de telefonnal készült róla egy két kép, melyet átküldtem Ádámnak, hogy lássa, feltudjon készülni ezen a részen melyik bak van kint. Ádám épp szabin volt, ezért átküldtem Jánosnak. Volt meglepetés, hisz senki sem ismerte ezt a bakot. Kezdtük saccolgatni mekkora lehet, Gabi barátommal 360-380 gramm körülire saccoltuk 6 éves korral, mert már a rózsa kicsit lefolyóban van, tehát már nem mai gyerek. 
Sajnos csak telefonnal készült róla kép, amit már nagyon sajnálok... Többször voltam kint a területen, már szándékosan ide kértem magam, hogy lássam a bakot, de eltűnt. Egyszer a vadászmester fiával, aki szintén Ádám jöttem ki, akkor már szándékosan erre a bakra. Semmi, nem csak a bakot, de mást sem láttunk. Majd utána sem. Eltűnt, ahogy jött...
Megint bejelentkeztem vadászatra, de János közölte, hogy learatták a gabonát, másnap jöjjek vissza, kimennénk bakozni. Másnap pont a névnapom volt, gondoltam miért ne, hajnali kettőkor indulás, négykor már Ádámnál voltam. Megbeszéltük, hogy mik a lehetőségek, de ha szeretnék kimehetünk megnézni a "bakomat", arra nem szerveztek le vadászatot. Azóta sem látták. Mondtam, hogy menjünk nézzük meg. Veszíteni való nincs, majd onnan megyünk tovább. Fél öt után le is tettük a kocsit a "halálkanyar" mellett és cserkelésre váltottunk. Lementünk az erdő szélén majdnem a lesig, mire Ádám megpillantott egy bakot. Kérte, hogy azonosítsam, hogy az én bakom-e, de ez kisebbnek látszik. Ha szeretném terítékre hozni, akkor nyugodtan megtehetem, kiadta az engedélyt a lövésre. Mondtam, hogy, ha jól látom az én bakomat látom a kereső távcsövemben. Elhelyezkedtem, majd ahogy a lő-botra helyeztem a fegyverem, le is adtam a lövést. Nagyon rövid halál vágta után a mögötte lévő erdőben el is feküdt. Csodássá tette a névnapomat!

Súlya 414g, kora 6 év és CIC 110,93  pontot kapott bronz érmes



  
 
 

2019. május 28., kedd

Amit én megtudtam a KODIAK (Škoda KODIAQ RS 2.0 TDI 4x4 DSG SCR)-ról.

Köszönöm Csótai Laci barátomnak a képeket

A kodiak (Ursus arctos middendorffi) a barna medve legnagyobb termetű alfaja. A jegesmedve mellett a legnagyobb testű szárazföldi ragadozó emlős a Földön.

...és a másik medve
Megjelenés
Marmagassága 1,33-1,5 méter, a hímek tömege 272-680 kilogramm, a nőstényeké 181-318 kilogramm. A legnagyobb vadon elő kodiak-medve 751 kilogramm, a legnagyobb állatkerti kodiak-medve pedig 966 kilogramm volt. A kifejlett hímek felágaskodva elérhetik a 3 métert is. 

Elterjedése, élőhelye

A Kodiak-, Afognak- és Shuyak-szigeteken őshonos, melyek Délnyugat-Alaszka partjai mentén találhatóak.

Életmódja

Főleg gyümölcsöket, bogyókat, kisebb gerinceseket eszik, de kiás egyes gumókat és gyökereket is. Egész nap aktív lehet, de legszívesebben reggel és este mozog.

Magányosan él, de a táplálékban gazdag területeken többen is összegyűlhetnek, például a lazacok ívásakor. Olykor nagyobb testű állatokat is megtámad, le tudja teríteni a jávorszarvast és a havasi kecskét. Előfordul a kannibalizmus is, a kifejlett erős hím főleg a bocsokra lehet veszélyes. A téli táplálékszegény időszakban nyugalomba vonul, de nem alszik igazi téli álmot. A nőstények ilyenkor hozzák világra még az 1 kg-ot sem elérő, védtelen, csupasz és vak bocsaikat. A fiatalok legalább két évig anyjukkal maradnak, majd 4-6 éves korukban válnak ivaréretté. A teljes testnagyságukat 11 éves korukra érik el.
A kodiak-medve alapvetően kerüli az embert, de hírhedten kiszámíthatatlan viselkedése révén veszélyes lehet az emberre, időnként előfordulnak tragikus balesetek. Szerencsére élőhelyük viszonylag gyéren lakott terület, így az emberekkel való találkozás lehetősége csekély. 
Miután az alfaj állományai a fokozódó vadászat miatt lecsökkentek, 1941-ben a Kodiak-szigetek egy részét természetvédelmi területté nyilvánították, hogy védjék a medvéket. Mára állománya nagyjából 3000 egyedre tehető és csak nagyon limitált éves kilövési kvóták betartása mellett ritkítható. Mára a medvék a régió egyik legfontosabb turistalátványosságaivá váltak.





























De itt, nem erről a hatalmas és egyben csodálatos állatról készült fotókat fogok publikálni, igaz az oldal jellege ezt tenné indokolttá. Van egy másik Kodiaq is a Földön, ami szintén valamiben hatalmassá tudott válni. Ami nem más, mint a Škoda Kodiaq RS. Pestiesen mondhatnánk, hogy ez is egy külön állatfaj, hisz a Škoda, SUV-ból még nem készített RS változatot. 
Már itt az elején megjegyezném, hogy a klasszikus RS betűpáros hangzata is azt sugallta, hogy az aszfaltból mindent kiradírozok, amit Isten oda teremtett. De nem. Határozottan nem. Persze nem mondanám, hogy a 240 ló nem teszi a dolgát, de ez az autó nem az a versenygép amire a logó utal. Azért ne szaladjunk ennyire előre.
Inkább kezdjük az elején, hogy maradjak a Škoda világánál, lássuk mi lett a Rapid randi eredménye.

Ez a kis mini "teszt" nem olyan volt, mint Sabine Schmitz rekordja a nürburgringi pályán František Drábek, a Škoda Auto kompakt modellekért felelős vezetőjével az oldalán, amikor kiharcolta a világ leggyorsabb hétüléses SUV-ja címet 9’:29,84” -es idővel.
Kezdjük a bemutatkozást itt is először a megjelenéssel. Fokozatosan haladunk kívülről befelé.


Ami rögtön feltűnik, a szín. Természetesen a versenykék metálfényt kapta a Kodiaq RS, a csomagtérajtó alsó prizmája (erre egy pár szó erejéig visszatérünk) és a kétoldali krómos kipufogóvéget imitáló lökhárítóval együtt. A többi modelltől eltérően feketére fényezett a hűtőrács és új az RS felirat előtt lévő, korábban három színű V betű pirosra színezése. 
A visszapillantó tükör háza, az oldalablakok kerete és az alumínium tetősín is fekete a Kodiaq csúcsmodellen. Hossza 4699, szélessége 1882, magassága verziótól függően 1686 vagy 1685 mm. Minden Škoda Kodiaq RS tulajdonos alapáron kapja a 20” Xtreme fantázia nevű, antracitszürke keréktárcsákat (megjegyezném az én Škodánom is ez a típusú felni van, nem véletlenül) 235/45 R20-as gumikkal. A „terepes” jellegre utalhatnak a nagy kerékjáratok, amit a városi puccos RS tulajok tuti leültetnének, de ezáltal elveszítené a közel húsz (197 mm) centis hasmagasságát.
Hátul a LED-es lámpákat elsőre azt hittem, hogy egy szintén LED-es fénycsík köti össze, de mint kiderült, csak a vörös fényvisszaverő prizma fut végig az autón, ami a többi Kodiaqon nincs. A trapéz alakú kipufogóvégekkel, amiből csak a baloldali a valós kipufogó, a Kodiaq RS hátulról is eleget mutat, nagyon jó kiállású autó.
Haladjunk lassan befelé. Ami nekem szembetűnő volt a motoros állítású, a vezető oldalán memóriás (három főre szabható) igazán kellemes, Alcantara-bőr vegyes huzatú, „RS” feliratú sportos ülések. A digitális műszerfal nagyon meggyőző, öt nézettel, jó grafikával, központi érintőképernyő gyors reakcióival és tiszta, éles képével. Pazar hangulati elem az egyik állásban a fordulatszámmérő középre történő kiválasztása. Izgalmas lehetőséget biztosít a manuális váltásoknál.
Annak ellenére, hogy a saját Skodám közel öt évvel idősebb, sok ismerős elemmel találkoztam, annyira nem lett túlbonyolítva a műszerezettség. Ilyen volt többek közt az állófűtés is, ami garázs nélkül, télen piszok jó dolog.
Valószínű a sportos jelleget szimbolizálja a műszerfalon elhelyezett szénszálas borítást utánzó műanyag elemek, amire elsőre azt hittem matrica, de szerencsére ennyire nem lett leolcsítva. Az üléseken és a kartámaszon a piros varrás, valamint a lapított kormánykerék is. Ez egy igen praktikus megoldás, azonkívül, hogy jól néz ki. Könnyebben tud kiszállni az, aki már kicsit elkényelmesedett és némi súlyfelesleggel bír. Az RS-ben is megtalálható a belső tér hangulatvilágítása, mint a sajátomban, de itt több színárnyalatból választhatunk. Ami szintén ismerős volt a KESSY kulcsnélküli ajtónyitás és indítás.
Hasonló még a hátsó ülések osztása, kivéve a 60:40-es osztásban hosszirányban történő állíthatóság, de ami új, az a felárért rendelhető két pótülés a csomagtartóba. Két sor üléssel a csomagtér 520/715 literes a hétszemélyes és 530/725 literes – mindkét esetben beleértve a tároló rekeszeket is - az ötüléses Škoda Kodiaq RS-ben. Ha lehajtom az üléseket közel 2 m3 lesz a tároló kapacitásom.
Mi van még? Igényes kidolgozás, a helykínálati bőség. Pakolóhely is bőven van, kesztyűtartóból kettőt is kapunk, ami természetesen a hűtött verziósat is tartalmazza, valamint a CD és SD kártya foglalatokat. Praktikus részleteket is említhetünk, például palacknyitó a pohártartóban, esernyő az első ajtókban. Kivehető LED lámpa, szatyorakasztó és távirányítás az ülésdöntéshez mind-mind a csomagtérben. A millió egyéb mellett a már említett kulcs nélküli nyitással, gyalogosfelismerős városi koccanásgátlóval, Apple CarPlay és Google AndroidAuto támogatást is adó infotainment rendszerrel, automatikus reteszelésű elektronikus rögzítőfékkel, elektromos sofőrüléssel és a nagy kedvencem, a nyitáskor előbújó élvédőkkel az ajtókon. Alapáron jár a fűthető első-hátsó ülés vagy a teljes egészében LED-es, kanyarkövető fényszóró is. A felsorolásnak közel sincs vége, mert ne feledkezzünk meg azokról a dolgokról, amivel még meg tud lepni, mint a nyitható panorámatetejével, állófűtésével, vontatmánystabilizáló (elektromosan kihajtható) vonóhorgával, láblendítésre elektromosan nyíló csomagtér ajtajával (na, 10-ből csak kétszer sikerült), távolságtartós tempomatjával és sávtartójával, valamint egy sor egyéb extrájával 
Gondolom, - na, jó megnéztem a konfigurátorban, így tudom -, hogy a hátsó üléssorban található ülésfűtés nem is széria tartozék, mint ahogy a napvédő roló és kihajtható fejtámasz a hátsó ülésekhez sem, hogy az utasok feje alvás közben ne bukjon le. Ide tartozik még a konnektor és a külön hátsó hőmérséklet-állítás is.
Folytassuk tovább a sort, mint fentebb, a következő az élőhely: Élőhelye a szürke aszfalcsíktól a zöldövezetig szinte minden. Otthonosan mozog száraz és havas (gondolom) terepen is. Életmódja: Főleg, az eredetileg a petróleum és foltbenzin gyártás hulladékaként keletkező „dízelolajjal” táplálkozik, persze már egy kicsit modernebb változatban. Normál körülmények közt eléldegél 9,3 l/100 km-en, autópályán 130-as tempóval 7,5 l/100 km adódik, városi forgalomban könnyedén lehet 10 liter feletti étvágy is. A Kodiaq RS kicsit több, mint 1,8 tonnás testét azért nem olyan könnyű megmozgatni, nem lesz egy kőkemény sportkocsi, még akkor sem, ha 176kW teljesítménye 500Nm nyomatékkal van párosítva, hanem sokkalta inkább egy kényelmes családi utazóautó, ami, ha kell tud sportos is lenni. Mi sem bizonyítja jobban, mint 6,9 másodperc alatt 100 km/órára ér, ha kell, simán futja a 200 km/órás utazótempót (a végsebesség 221 km/óra). A 20 colos, peres kerekekkel - 235/45-ös - sokkal stabilabb annál, mint azt várnánk tőle, s az adaptív menetmódválasztóval még fokozni is lehet egy kicsit. Lehet sportos, keményebb kormánnyal és lengéscsillapítókkal, meg persze a generált motorhanggal, lehet komfortosabb, amihez még mindig jut némi motorhang imitáció, Eco módban azonban csak az eredeti motorhang jut. A menetmódválasztó természetesen a motor- és a váltó, valamint a Haldex rendszerű összkerékhajtás vezérlését is érinti, Ecoban például a fékpedál érintéséig van vitorlázás is, meg persze a fokozatokat sem forgatja ki annyira, a két turbó miatt úgyis van nyomaték már alacsony fordulaton is. De ezeket a menettulajdonságokat is már sikerült megtapasztalni az Octaviámban. 
Amit sok helyen olvastam, gyakorlatilag ezt tartják az autó legnagyobb hibájának, vagy nem is tudom minek mondjam, hogy egy ilyen árkategóriájú SUV-ba egy un. úszónyerges, egydugattyús első féket raknak. Erre a figyelmet a piros színnel sikerül is felhívni.



Ami igazán tetszett, hogy egy régebbi Škoda márkából átülve, nem kellett sokat keresgélnem a kezelő felületeken, mindent hamar megtaláltam. Néhány dolog csak a két autó kor és felszereltségének különbsége miatt tűnt lassabbnak. Az egyik apró különbség a váltó. Az RS csak DSG váltóval kerül forgalomba – utána olvastam -, pedig kellemes meglepetéseket okozna egy 7 sebességes manuális váltó is. Számomra így is nagyon élvezetes volt ez a fajta élményautózás is. Azért a kormányváltóval is izgalmassá tehető a vezetési élmény. A saját autómon nem ilyen hangos a kis bajuszkapcsoló, ez kicsit fura volt. Olvastam még valahol, hogy az indítógomb elhelyezése is sokaknak gondot okoz, lehet ez csak megszokás kérdése, de hibákat azért jó lenne találni. Sajnos nekem nem nagyon sikerült. Ami igazán megfogott, a hangja. A kipufogórendszerben elhelyezett szelep segítségével V8-as motorokat idéző hang árad az autóból. A Škodákban most először vetették be a Dynamic Sound Boost rendszert. Hasonlóról szólt egy vígjáték is, ott is egy komplett filharmonikus zenekar játszott, dübörgött a dobban.
Most a végén jöhetne, mi szól mellette, vagy ellene.
Ami nagyon tetszett és a sajátomban is bejön: tágas, jól variálható utas- és csomagtér; kényelmes ülések, szép dizájn, menő műszerfal és szép képpel rendelkező érintőképernyő; nagyon jó gyorsulás, melyet az üzemmódok is elősegítenek és a vezetéstámogató rendszerekről még nem is beszéltünk.
Ami ellene szólhat, a sokak által emlegetett első fékek és maga az ára, fenntartási költsége. 
Összességében azt kell, mondjam fantasztikus élményt ad, nagyon jók a kényelmi és technikai megoldásai.

Nagy köszönet a Skoda Schillernek az autóért.








2019. február 15., péntek

Vadászörökség



2018. december 23., vasárnap

Karácsony