2018. július 6., péntek

2018. május 3., csütörtök

Alma a fa alatt


Majdnem így is lett, de jelenleg még csak a virágzás fázisában tartunk. Nem is baj... Ismét meglátogattuk Tóni bácsit, nagy örömünkre. Az egész almás erre a napra a miénk volt. Hogy ki, illetve kik is a miénk? Laci, Gyuri, Zoli - a fő szervezőnk - és természetesen én. Tóni bácsi elmondta mi merre található, ketté váltunk és elkezdtük keresgélni az őzeket. Annyit tudtunk, hogy van bent a kertben néhány jó bak, az előző heti vadászaton nem is estek nagyok, miénk lehet az érdem ha sikerül "terítékre hoznunk". A párok viszonylag gyorsan szerveződtek, öregek fiatalok. Lacival nem a fiatal csapatot erősítettük... sajnos.... Mi az élet dolgairól beszélgettünk, a nagy utazásunkról fjallravenklasszikus.blogspot.hu/, ami egyre közelebb jön, de mi is kezdünk közeledni a feladathoz. A lényeg, hogy nem csúsztunk és nem is másztunk a néhol térdig érő gazban, fűben, mint egyesek :) . Mi ezzel voltunk elfoglalva talán ezért is sikerült őzeket, szarvasokat fotóznunk, míg Gyuriék...hááát nem jártak ekkora sikerrel. Ők a "gigakanbakra" hajtottak. Fantasztikus volt a délelőtt, sikerült azért egy gombnyársas bakot megörökítenem, talán egyszer lőni is, no és persze a szarvasok. Nagy élmény volt a két tehén az almásban.

2018. február 21., szerda

Búcsúzunk...


Tollner György 1930-2018

In memoriam Tollner György
            Tollner György erdőmérnök a nyugdíjazásáig a Honvédelmi Minisztérium által 1967. október 1-jén alapított, majd 1969. január 1-től a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium közvetlen irányítása alá került Budavidéki Állami Erdő –és Vadgazdaság igazgatója volt, annak 1988. december 31-i hatállyal történt megszüntetéséig, illetve a Pilisi Parkerdőgazdasággal történt összevonásáig. Ez idő alatt végig közvetlen munkatársa voltam Tollner Györgynek.
A sikeres igazgatói pályája a hivatalos 60 éves nyugdíjkorhatárt megelőzően egy évvel korkedvezményes nyugdíjazásával zárult. Az 59 éves korában méltatlan, indokolatlan és máig megmagyarázhatatlan nyugdíjazás nemcsak az érintett személy, de a környezete számára is érthetetlen volt.
A modern gondolkodású, tehetséges igazgatót pályatársai és munkatársai szerették, becsülték. Merész elképzeléseivel sokszor elkápráztatta a hozzá közel állókat. Kitűnően tudott kapcsolatokat teremteni és azokat ápolni. Mert nagyot álmodni és azok megvalósításában mindig meggyőzően, hatásosan érvelt, de nem rugaszkodott el a földtől, itt járt közöttünk. Szellemiségével lenyűgözte a hallgatóságát, szerette az embereket, szerette az önálló gondolatokat, szerette a művészeteket és irodalmat. Sokoldalúan tájékozott volt a világ dolgairól és eseményeiről. A kialakított véleményét elfogadták az alá- és fölérendeltek, nem csupán az erdész-vadász szakmában, de más, akár a politikai területen is. Őt nagyon nehéz röviden jellemezni, mert minden érdekelte. Sokan azt mondták róla, hogy „karakán”. Erre egy kis példát szeretnék megidézni, mely jellemző Tollner Gyurkára, bár lehet én elfogult vagyok vele szemben a hosszú ismeretség okán is.
Milyen ember volt Tollner György? Például ilyen is, mint a következő eset:

Felejthetetlen feleségem Berényiné Edit a volt Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság, jelenleg a Pilisi Parkerdő Zrt. Telki Vadászház vezetőjének gyászszertartására gyülekezett – 2015. szeptember 25-én, zuhogó esőben – a gyászoló közönség érdi köztemető „Kék ravatalozójában”.
A ravatalozóban már elfoglalták a helyüket a családtagok, barátok, volt munkatársak ismerősök.
A temetésre érkezők a ravatal előtt elhelyezték a magukkal hozott koszorúkat, virágokat, sírcsokrokat. A gyászszertartás 11 órára volt kitűzve, az időpontot szigorúan tartani kell, mert a ravatalozó helyiséget félórán belül át kell adni az újabb temetés előkészüléséhez.
A polgári temetési szertartás előtt néhány perccel a ravatalozóhoz érkezett az elhunyt feleségem volt igazgatója, Tollner György, akivel a nyugdíjba vonulásunk után is tartottuk a régi, jó munkatársi kapcsolatot, a mai napig a kölcsönös tisztelet alapján.
Az akkor 85 éves, korát meghazudtolóan impulzív, rugalmasan mozgó Tollner György, ahogy a ravatalozóhoz érkezett, fél térdre ereszkedve letett valamit a koszorúk és virágcsokrok közé. A félhomályos ravatalozóból mi családtagok nem tudtuk kivenni, hogy mit hozott az elhunytra emlékezve. Csak azt láttuk, hogy nem igazi virágcsokor, hanem valami szokatlan forma.
A ravatalozóban elhangzott a gyászbeszéd, és a búcsúztató „Ave Maria” után a hivatalos temetői emberek tették csendben a dolgukat. Felrakták a koszorúkat, virágokat az erre a célra előállt Mercedesre. Utoljára maradt a Tollner által hozott „valami”, amit a hivatalos temetői ember először felemelt a földről, nézte egy darabig, majd letette, felállt, újra lehajolt, felvette és a gépkocsira vitte a koszorúk közé. Mi a gyászoló család tagjai csak álltunk és néztük mi lehetett az, ami a temetői embert is elbizonytalanította.
A gyászmenet az urnasírig utolsó útjára elkísérte drága halottunk hamvát, majd a hamvak eltemetése utáni részvétnyilvánítások elterelték a figyelmet a Tollner által hozott „valamiről”.
A temetést követő napon kimentem a temetőbe visszaemlékezni az elhunytra, egyúttal megigazgattam a koszorúkat, csokrokat a síron az előző napi esőzés után, amikor a koszorúk közé rejtve megtaláltam a Tollner által hozott emléket, ami tulajdonképpen egy egyedileg megkomponált kis csokor volt: egy tobozos cédrusfenyő ág, egy piros termésű galagonya ágacska és borostyán (Hedera helix) levelek egy vékony aranyszállal átkötve.
Ez a nem hivalkodó csokrocska nem más, mint egy allegória[1] az elhunyt munkatársra emlékezve. Lehet, hogy nem tudatos, vagy talán nagyon is tudatos az összeállítás, de én belemagyarázom az érzéseimet.
A cédrusfenyő ág jelképezheti Csontváry Kosztka Tivadar festménye után a „magányos cédrust a tenger partján” utalva az elhunyt személyiségére, miszerint erős jellemű, decens2 volt úgy a munkájában, mint a munkahelyén. Egyedi volt. Őt nem lehetett beskatulyázni a többi vadászház-vezető közé, mert a vendéglátásban a vadászházi protokoll színvonalának megtartásáért mindig síkra szállt akkor is, ha az a szolgálati feletteseinek nem tetszett.
A piros termésű, tüskés galagonyaág izzik, mint ahogy „izzik a galagonya, izzik a galagonya” Weöres Sándor versében, ez jellemezte a munkáját hivatássá emelő Edit Asszonyt, bár ezt a tulajdonságát lehet, hogy az e sorokat író, az elhunythoz közelálló férj és volt munkatárs érzi.
Az örökzöld borostyán levelek átvitt értelemben jelképezhetik Petőfi Sándor Levél Arany Jánoshoz című verséből az elhunyt munkájának „hivatalos” elismerését az életútján, kvázi „levelenként” kapta a borostyánt.
A megemlékezés kis csokrának aranyszállal való megkötése utalhat arra, hogy az arany fénye (csillogása) átragyog a feledés homályán és nem felejtjük el Editet.
Az ilyen eredeti ötletek mindig jellemzőek voltak Tollnerre, az erdőigazgatók doajenjére, akit a kortárs igazgatók sokszor irigykedve csodáltak eredetiségeiért, karakánságaiért. Jó emberismerő. Sok erdészeti szakember karrierjét indította el, egyengette és végig megtartotta velük a jó kapcsolatot.
1985-ben kapta meg Sopronban a gyémánt diplomáját.

Tollner Gyurka nyugodj békében!

Üdv az erdésznek!
Érd, 2018.02.21.
                                                     
                                                                                                    Berényi Kálmán
                                                                                         nyugalmazott humán igazgató



[1] Allegória: A gondolatoknak, eseményeknek jelképes kifejezése
2 Decens: Tisztességtudó, jó ízlésre vallóan mértéktartó, s ezért vonzó


kép: Polster Gabriella

2018. február 1., csütörtök

2018. január 6., szombat

Fiumei úti Sírkert

Kittivel ma sétáltunk kicsit a Sírkertben. Csak ajánlani tudom mindenkinek, csodálatos szobrok végestelen végig, nem beszélve történelmünk nagyjairól, kik itt nyugszanak.








2018. január 2., kedd