2014. április 9., szerda

Kirándulás

A tegnap reggelt lazítással kezdtem, természetesen az erdő mélyén. Még mindig a gépem próbájánál tartok. Valamennyit segített rajta, hogy kiesett a kezemből, de igazából nem javult meg. :(
Mikor kint sétálgatok, minden apróság, régi mese, anekdota, saját történet mi egy más jut eszembe. Távcsövemen kukkolgatok keresztül, közben egy régi sztori jutott eszembe. Nem véletlenül. Még kölyök koromban voltunk Gemencen, ahol elmentünk lőni egy süldőt. Nagy élmény volt lovaskocsin, barkácsolva vadászni menni. Palibácsi (nevezzük így) odaadta a puskáját, megálltunk és mondta lőhetek ha biztosan látom a céltávcsőben. Kezdett sötétedni, 100% -ig nem mertem állítani, hogy disznó, sőt inkább tuskónak véltem.
- Nem disznó, tuskó.
- Disznó. Biztosan disznó. Állította, miközben levette szeme elől a keresőtávcsövet. Lőj!
- Lőttem. Tuskó.
- Francba, tényleg tuskó.
- Palibácsi, ott a disznó! Kiáltottam.
- Áhh az egy tuskó fiam.
- Disznó az, láttam mozogni.
- Hidd el tuskó! Majd jön a disznó... türelem.
- Ugye mondtam, hogy disznó!
- Mosolygott. Igazad volt na! Jó a szemed.

Közben annyira besötétedett, hogy nem lőttünk semmi. Miért is jutott ez eszembe..., mert pont azon agyaltam, hogy szarvasokat látok feküdni, vagy kidőlt fák vannak egymás mellett. Szarvasok voltak, még mindig jó a szemem. :)



A reggeli sötétebb erdőrészekben alig lehet észrevenni őket. Meg ráadásul, most cserélgetik a ruhájukat is, így még jobban beleolvadnak a háttérbe. A kikopó télit felváltó, világosabb nyári szőrzet jól imitálja a becsillanó, átszűrődő napsugarakat. A kidőlt fák tuskójára tapadt erdei föld is hasonló a szarvasok színéhez. Tényleg lenyugodtak, teljesen közömbösen figyelték mit művelek. Picit -futást imitálva- odébb mentek, majd messzebbről figyeltem, ahogy ismét ugyan oda telepedtek le. Kinéztem közben egy új les lehetőséget, de ez még egyeztetés előtt áll. Ha sikerül, nem lenne olyan rossz. Ereszkedtem lefelé az úton, majd kikukkantott az erdőből egy fiatal dám. Hirtelen nem is tudtam fiú e, vagy lány. Nem tudom ki, hogy van vele, de nagyon csúnyák "kopaszon" a bikák. Főleg a gímek. Vannak még, akik büszkén hordják még tavalyi fejdíszüket.


A dámok olyan jó fejek voltak, hogy még a vázcserét is megvárták. Ki kellett próbálnom a vázat ezzel az optikával is, de sajna nem azt az eredményt hozta a próba amit szerettem volna. Részben "megjavítottam", de teljesen nem sikerült. Túl sokat nem bámészkodtam, mert délutánra programot szerveztünk, olyan családit. Ha már sikerült a képeimet kiállítani Hatvanban az új vadászati múzeumban, akkor meg is kell nézni. Felkerekedtünk és elmentünk világot látni. Nagyon tetszett az egész múzeum. Látványos, érdekes az egész. Tetszett, hogy gondoltak az ifjúságra, sok magyarázó rész olvasható az erdőről, fákról állatokról, élőhelyekről. Klassz volt.





2014. április 7., hétfő

In memoriam


2014. április 6-án, életének 70. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Cseke Sándor, Aranytollas újságíró, a Magyar Vadászlap kiadó-főszerkesztője, a Vadászati Kulturális Egyesület alapítója, számos vadászati szak- és szépirodalmi kötet szerkesztője. Pályafutását a 60-as években üzemi lapoknál kezdte, majd a Magyar Rádió Televízió Vas és Zala megyei tudósítója lett. 1976. januárjában egy politikai döntést követően nevezték ki a Nimród Vadászújság főszerkesztőjének. A nevét ekkortól – több mint 35 évig – a Szabad Európa Rádió népszerű műsorvezetője, Cseke László miatt Csekő-ként használta. 1990-ben, miután távozott a Nimródtól, önálló vállalkozást indított, az ő nevéhez fűződik többi között a rövid életű Venatus fegyvermagazin, illetőleg a Venatus-füzetek kiadása. 1991-ben többedmagával létrehozta a Vadászati Kulturális Egyesületet, amely az általa alapított Magyar Vadászlap kiadója lett. Cseke Sándor munkásságát több rangos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, halála előtt egy esztendővel – mint az Európai Vadászújságírók Szövetségének alapító elnöke, a magyar vadászati kultúrát szolgáló tevékenységéért, vadászati konferenciák, kiállítások szervezéséért, valamint az Országos Vadásznapok rendezvénysorozat elindításáért – megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet.
Cseke Sándor temetéséről később intézkednek. A Vadászati Kulturális Egyesület Tanácsának tagjai ezúton szeretnék őszinte részvétüket kifejezni a közvetlen hozzátartozóknak és az egész Cseke családnak. Emlékét kegyelettel megőrizzük!

forrás VKE

2014. április 1., kedd

Új életérzés

Fantasztikus élményben volt részem, ezt meg is kell osztanom az olvasókkal. Ha tetszik, ha nem. :) Az élességi sík nincs épp a helyzet magaslatán a gépvázamban, ezért nem nagyon használom. Elvittem szervizbe vagy három hete, mondtak rá egy "gyógyszámot" és ebben maradtunk. Pihen. Viszont az erdő, a természet hiányzik. Nagyon. Pedig nem is április elsejei tréfa.
Mosolyogtam magamban, nincs hátizsák, nincs állvány, nincs gép. Lazán, mint a városban, csendben baktattam az avarszőnyegen. Zsebre dugott kézzel kóricáltam a zöldellő füvön, csak a kis 8x30 -as távcső volt nálam. Az állatok is érzik, talán..., nem tudom. A fán pihenő, talán épp reggelijét befejező ölyv is éles szemeivel felmért, majd két-három lomha szárnycsapással leereszkedett a földre. Nem lett nagyobb biztonságban, csak talán jobban szemügyre akart venni, hogy valami hiányzik a megszokott emberéről. Néztük egymást és kis nekifutás után a levegőbe emelkedett, köszönésként vijjogott párat és odébb állt. 


Azért bennem volt a kis ördög, nem nyughattam és próbálkoztam panoráma képekkel a telefon segítségével. Meglepően jól sikeredett, telefonhoz képest. Szintén alig pár méterre totyogott egy fácán kakas, a nap sugaraiban megcsillant pompázatos tollruhája. 
Jó volt csak úgy céltalanul kóborolni, kipihenni a fáradalmakat, ha nem is testben, de agyban igen.
Pihentetőül gyártottam még a vicc kedvéért egy két selfie-t, izét szelfit. Minap pont erről volt szó a rádióban is, hogy mekkora divat lett a szelfizés. Akik használják a kifejezést nem tudják, hogy mit is jelent, de annyira sznobok, hogy megkérdezni meg nem is merik. Egyszerűen ciki. Na, pont ezért jutott eszembe ez a kis marhaság, szórakozásnak nagyon jó. :)

galamb pózban, bambulósan...
Megjegyzés: Az Oxford Dictionaries bejelentette, hogy megszületett az év szava, ami nem más lett, mint a selfie. Szakszerű jelentése: önmagunk fényképezése, jellemzően okostelefonnal, vagy webkamerával, kifejezetten a közösségi oldalakra való feltöltés céljából.
Az eredmény nem meglepő tekintve, hogy a selfie szó használata 17000%-kal nőtt tavaly óta.

2014. február 26., szerda

"Pofa vizit"

Boldog névnapot Edina!








Sár, sár és sár

Meglepetésként ért, hogy mekkora sártenger van kint az erdőben. Ez a februári -agancsozási- időszak valamiért mindig olyan fura. Állatokat alig látni, még zaklatottak a hajtások után, lassan közeledik az ellési időszak a disznóknál, mindenki csak bujkál. A szemben lévő területen épp fakitermelés folyik, pont az egyik kedvenc részemen. Még ez a kevés kis köd is messze viszi a láncfűrészek hangját.
Már a külterületen meglepően sok nyomot sikerült felfedezni, szarvasok, disznók, őzek és a sima bőrű talp mintázata is ott volt a sárban. Beljebb érve csak a sár maradt. Már a kaját is traktorral hordák akkora a víz. Pedig még igazából hó és fagy sem volt. Az eső sem tűnt soknak, hiszen az éves csapadék mennyisége is az átlagos alatt szokott lenni. Szó szerin szügyig érő sár volt az etetőknél.
Gyakorlatilag semmit sem láttam az elvétve fel-fel bukkanó muflonokon kívül. Sikerült összefutnom néhány agancsozóval, de most úgy tűnik kicsit csúszik a szezon. Megint űzték a vadat. Az a néhány muflon amit láttam, simán észrevett, de nem velem törődtek, csak néztek az ellenkező irányba. Majd hirtelen néhány tarvad elszáguldott a vadvédelmi kerítés mentén.


Más szinte nem is történt, sokkal nyugodtabbnak hittem volna a napod, de a Főváros közelsége miatt itt mindig sokan járnak ki bóklászni.