2015. január 31., szombat

A kiállítás folytatódik!


Ismét kinyit a kiállításunk. 

A Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeumának falai közzé kerülnek a képeink.

Mint a plakát is mutatja, február 8 - március 10. között szeretettel várjuk a látogatókat. 

Aki csak teheti nézze meg képeinket és ne hagyja ki a múzeum többi kiállító termét se; főleg gyerekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek ajánlom a vasútmodell kiállítást, fantasztikus élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Köszönjük a lehetőséget Dr. Tóth Csaba múzeumvezetőnek,
a Vadászati Kulturális Egyesületnek,
és
Polster Gabinak a sok segítséget



2015. január 18., vasárnap

Életmentés

Múlt héten szerettünk volna Orsival kimenni sétálgatni és tesztelgetni. Sajnos nem jött össze, mert zuhogott az eső. Olyan volt, mint tavasszal, csak sokkal hidegebb a levegő. Jó lett volna mindenkinek, Orsi éppen lábadozik egy baleset miatt, nekem meg a gépem hol működik, hol nem. Tehát valami terápiás célzattal. Ezt bebuktuk az eső miatt, ezért elhalasztottuk. A héten volt a klubunkban a megbeszélés is, mivel szeretnénk bemutatkozni a FeHoVa-n, gondoltuk akkor másnap lehetne egy kis fotózás is. Kaptam kölcsönbe Orsitól egy 7 D-t :) de örültem neki - itt jön a fülig érő száj -, a "csalódás" akkor jött, amikor megláttam megint Oszit a kis bolondos kutyát. 
Aranyos, meg cuki, ahogy mondani szokás, de most megmutatta a foga fehérjét. Szó szerint is. Annyira nem rohanok előre a sztoriban, de mindkettőnket meglepett.


Meglepett, hogy a kerítésen -nem volt lyuk - simán átjött, pedig azt hittük sikerült lerázni. Nem siettünk, hisz Orsi térde még nem 100% -os, lassan, néha kicsit pihenve mentünk, természetesen Vahúr kíséretében. Mindenre figyelt, mint legutóbbi túránkon és most sem fogadott szót. Mint egy gyerek. Semmi sem mozdult az erdőben, legalább is amit mi "láttunk", Oszi viszont folyamatosan figyelt. Megérkeztünk a leshelyhez, elfoglaltuk a helyünket, épp tesztképeket szerettem volna készíteni, mikor Oszi rohanásba kezdett és iszonyatos ugatásba a szálas vadetetőnél. Jó száz méterre voltunk az etetőtől, de láttuk valami vadat tart a kutya. Elsiettem oldalra, ha esetleg kiugrasztja akkor talán egy jó akciókép is lehet belőle. Nem ugrasztotta ki, sőt keményen tartotta. Amikor odaértem, láttam, hogy egy szép muflon kos szorult az etető lécei közé. Szó szerint felakasztotta magát a szarvaival. Olyan keményen tartotta Oszi, hogy néha igen keményen harapta, húzta a szorult helyzetben lévő csigást. Megesett a szívem a koson, de egyedül nem igazán tudtam neki segíteni, a kutyánál elpattant a húr, megérezte a vér szagát és lecsillapíthatatlan erővel már marcangolta a szorult helyzetben lévő vadat. Már vérzett, a fülét majdnem leszakította a sok próbálkozásban, kissé ki is merült már a feje rángatásában és az ugrálásban. Szerencsére lejött Orsi is, megpróbálta kisebb, nagyobb sikerrel elűzni a kutyát, de minduntalan nekiesett a kosnak. Ki kell szabadítanunk, mert, ha nem akkor biztosan elpusztul. Bevallom féltem, de valami erőt vett rajtam, nem hagyhatom, hogy ilyen csúnya halála legyen. Bemásztam az etetőbe, megpróbáltam megfogni a szarvát, remélve, hogy nem rántja meg a fejét, mert akkor tuti több ujjam is eltörik. Soha nem volt még ilyen élményben részem. Amikor hozzá értem próbáltam szavakkal kicsit nyugtatni, sikerrel. Teljesen átszellemült szinte, talán érezte, hogy tényleg segíteni akarunk neki. Nagyon nyugodtan tűrte, hogy kiakasszam a csigáit, köszönet képpen visszanézett -de ezt csak képzeltem tán - és eliramodott az erdő felé. Oszi természetesen rohant utána. Negyed óra múlva kullogott vissza a blöki, egyik lábát erősen fájlalva, véres pofával szégyenkezve. Látszott rajta némi bűntudat is. A lába tán akkor sérülhetett meg, mikor megrúgta a kos. Nem adják olcsón a bőrüket ezek a birkák. 
Így sikerült életet menteni az erdőben, nagyon jól esett valahol....
Lesznek majd képek is, mert azért megpróbáltuk dokumentálni valahogy, de még egy kis türelem kell.



2015. január 10., szombat

Egy kép margójára

Nem igazán tisztem bárkit is a védelmembe venni, főleg ha nem is szorul rá. A "fészbukon" - egy zárt csoportban - megy rendesen az ítélkezés. A csoport adminja leírta a véleményét, ami mondjuk meg, természetes, de a kommentálók egy része kicsit átesett a ló másik oldalára. Pedig lovas nemzet vagyunk... Aki ült már lovon tudja milyen nehéz fent maradni, pláne középen.
Véleményem szerint, ha ebből a későbbiekben valamiféle ügy lesz, akkor a nagyvad fotók ismét háttérbe szorulnak az ÉTF-en. Utána megint lehet mindenkit szidni, hogy ilyenek, meg olyanok. Ez is egy 22 -es csapdája lesz. Tovább inkább nem is fűzném a dolgot, mert még a végén vádaskodás, személyeskedés lenne.
Csak azt nem értettem, én tudatlan, hogy Daróczi Csaba kritizált képének főszereplőjét, már korábban is lehetett látni egy optika teszt alanyaként, később senkinek sem tűnt fel? Pedig aki megkérdezte hol készült a kép, az tudhatta...
No mindegy, majd meglátjuk mi lesz a vége.

Daróczi Csaba: Arany-bika
Daróczi Csaba: Tamron 150-600 teszt képe

2014. december 22., hétfő

Társ

Végre megjelent a könyv, így felszabadult pár óra és kitudtam menni kicsit szellőzni, újra felvenni az erdő szagát, illatát. Nem igazán rajongok a karácsonyi sürgés forgás iránt, ezért is jó kicsit kimozdulni. Nem érdekelt az időjósok véleménye sem, csak legyek kint, magányosan. 
Megérkeztem, leparkoltam és ezzel egy időben, "maj'nem" infarktust kaptam. Nagy öltözés, vetkőzés és közben egy bozontos, kis középtermetű kutya rohant meg. Fél lábbal a bakancsban, hirtelen nem is tudtam eldönteni, milyen szándékkal közeledik felém. Ha gonosz, ígérem nem lesz könnyű dolga, tuti én is megrágcsálom a fülét, ha meg nem...
Nem gonosz gondolatok vezérelték a kis vahurt, sőt, nagyon is barátságos volt. Igaz én kizártam a területről, de befért a kerítés alatt, így végig jött velem. Látszott rajta ismeri a területet, de ennek ellenére is olyan érzésem támadt, hogy talán kóbor eb. Nem is igazi kóbor, de talán valamelyik hajtóvadászatban elmászkált, netán egy disznót fogott és lemaradt a hajtóvonaltól, majd kint felejtették. Nem gyakori, de előfordul(hat). Már tudtam, ebből fotózás az nem lesz, pedig fantasztikusak voltak a reggeli fények. Elindultam a szokásos úton, kutya ment elől, én követtem. 20-25 lépésnyit ment előre majd bevárt, ismét ment előre. Be kell valljam, jó volt a társaságában sétálni. Valóban nem láttam semmit se, egyszer volt csak, hogy felriasztott egy szunnyadó disznót, jól megugatta, majd odébb állt. 
Mikor kimentem a területről, találkoztam egy régi ismerősömmel, aki fel is világosított kié a kutya. Rögtön értettem, miért is ismeri ennyire a területet. 
Megnéztem a lesünket is, hát mit mondjak... eléggé nagy felújításra szorul szegénykém. Idén még nem költöztek be a disznók, mivel messze van még az ellési időszak, de volt már példa rá, hogy december végén már látszódtak előkészületek. Remélem nem szemelik ki megint, mert akkor a felújítási időszak kicsit csúszni fog. Remélem március, április környékén már egy új lesből tudunk fotózni. 




2014. december 14., vasárnap

A könyvbemutató


Tegnap, december 12 -én volt Videcz Ferenc, Az öreg tölgy meséi című meseregény rendhagyó könyvbemutatója. Már a kezdetek sem mentek simán; az előkészületek folytak, mikor a nyomda hívott, nem lesz kész a könyv. Még nem pánikoltam, hiszen van még majd egy napom a kezdetig. Eltelt 12 óra, kezdtem kicsit izgulni, hiszen a megrendelt 1 000 darabból 3, azaz három darabot tudtam csak a kezemben fogni, azt is kézzel készítették el. Az indulás előtt 7 perccel kaptam meg a beígért mennyiséget és a maradékot is. Igen, az is baj, ha többlete van az embernek, nekem történetesen 700 darabbal volt több :) semmi sem jó! :) 
Megnyugodtam, és délnek véve az irányt, mentünk Bonyhádra. Megérkezés után, kezdődtek az előkészületek, megismerkedtem Videczné Marikával és Videcz Virággal. Beszélgettünk kicsit a könyvről, zenéről, mindenről. Minden jónak tűnt, vártuk a kezdetet. Ekkor jött a telefon, hogy kollégáink lerobbantak az autópályán, így sem a kezdésre, de mint később kiderült a rendezvényre sem tudnak megérkezni. A probléma csak az volt, hogy a forgatókönyv és a levezetés is Peti kezében volt. Kis tanácskozás után minden problémát sikerült áthidalni, a résztvevők szinte semmit sem vettek észre. Agyaki Gáborék kürtszavával megkezdődött a könyvbemutató. Oláh Csaba VKE elnök bevezető szavait követően, Békés Sándor író, újságíró, nagyon jó humorral, néha kis iróniával fűszerezve mutatta be a könyvet. Majd én is hozzáfűztem pár gondolatot, hogyan is lett a kéziratból ez az igazán kis kézbe való mű.