Vasárnap, még Mikulás előestéjének reggelén (na ez egy pontos idő :) ) a kellemes reggeli lángos után kiszaladtunk kicsit levegőzni Orsival. Nem mintha csak levegőzni készültünk volna, de a -11C° hidegben annyira meg volt fagyva a hó, hogy lehetetlen volt halkan közlekedni. Már a kocsiból való kászálódás közben láttunk dámokat, majd a területre érve, a hóban tenyérnyi gím és disznó nyomokat tudtunk megfigyelni. A fantasztikus napos időben és hidegben nagyon jól esett a séta, majd egy - két "hegy" megmászása után bevettük magunkat a leskosárba, elrendezkedtünk és figyeltünk. Leskelődés közben észrevettünk három embert, vadászias öltözetben a szóró túloldalán, de ők minket nem láttak. Visszafelé menet felidéződtek bennem a Nagy indiánkönyv című mű, Bőrharisnyáról (Natty Bumppo) szóló fejezetei, és rögtön nyomolvasásba kezdtem, megállapítottam a három különböző nyomból, hogy hárman voltak. Erre a hatalmas felismerésre legalább 20 percre volt szükségem...
Visszatérve a figyelésünkre, olyan jól sikerült, hogy mindketten legalább egy órát aludtunk. A ébredéskor megállapítottuk, hogy a tájban és a vadak számában sem történt változás. Ezen észrevételen felbuzdulva, összepakoltunk és elindultunk visszafelé. Itt jön az a rész, mikor beleéltem magam Bőrharisnya szerepébe, igaz nem a Templeton melletti erdőben jártunk. Közben sajnos nem sikerült összeismerkednem Indián Johnnal, aki nem más mint "Csingacsguk" (delavár nyelven azt jelenti: Nagy Kígyó). A kis indián határozó után vissza a jelenbe...
Szépen lassan sétálgattunk visszafelé, egy kisebb szórónál megláttunk néhány vadat, melyekről sikerült néhány, még emlékkép kategóriába sem sorolható felvételt készítenünk. Az idő kellemesen felmelegedett, úgy -1 fokra, már lehetett volna halkabban közlekedni, de ha az ember megígéri, hogy egy-kettőre otthon lesz akkor legalább egyre legyen is otthon. :)
