2011. július 31., vasárnap

Nyelvlecke

Július végén, ebben a kellemetlen, de inkább szeptember végére emlékeztető időben volt néhány órám, így kiballagtam a sarokra. Már távcsövemben láttam érdemes halkan közelebb lopódzni, a távolban megpillantottam egy ígéretes fiatal dám bikát. Mivel elég ritkán szoktak egyedül legelészni, a körülményeket figyelembe véve lassan, de még is amilyen gyorsan csak tudtam igyekeztem kedvenc leshelyem felé. Néha meg-meg állva, figyelve, szinte azonosulva az állatokkal, folyamatosan hegyezve a fülem, figyelve a szelet -ami igen csak erőteljes volt- siettem. Talán vagy ötven lépést tettem meg és mire felnéztem, már négy bika volt kint a vadföldön. Akkor, gyerünk! Kicsit hangosan közlekedtem, ideges is voltam miatta, mert biztos voltam benne, hogy visszamentek az erdő által védett részre. Nem így lett. Szépen lassan beültem... és már nyomtam is a gombot. Apró zavar támadt a gépezetemben... elfelejtettem bekapcsolni a gépet. :( Az amatőr!
A kellemetlen szoftver hibámat orvosolva, néhány másodperc múlva készült azért egy két ígéretes kép. Szép lassan közeledtek felém. Meg is lepődtem a dolgon, felőlem fújt a szél, nem is kicsit. Néha az egyik a nagy legelésben felnézett, de semmi, majd egyszer csak hirtelen mind a négy felnézett és futás.
Hát így jártam gondoltam. Kicsit várok, talán előjön valaki, vagy valami ami megijesztette őket. Semmi.
Közel húsz perc várakozás után előjött néhány muflon. Kezdtem épp rájuk hangolódni, mikor a bokros résznél úgy tűnt mozgás van. Áh, csak képzelődöm. Még sem... DE IGEN! Először egy, majd még egy, majd mire észbe kaptam, hirtelen tizennégy lett. Két hatalmas bika volt a csapatban. Ezen a hegyes vidéken nem oly gyakori az öt kiló körüli (esetleg feletti) dámbika.
Folyamatosan együtt mozogtak, nagyon nehézkes volt a képek komponálása, mert szerettem volna ha szépen kitölti a képet, de egy állat se lógjon ki a képből. Szerencsémre néhányszor azért ketté vált a csapat, sikerült is megörökíteni őket. Ahogy vonultak, úgy tűnt fel, hogy a fűben néhány muflon heverészik. Teljesen megfeledkeztem róluk. Annyira nem is baj, hisz nem ők a főszereplők -még. Közben lassan ereszkedett lefelé a domboldalon egy talán tíz fős muflon csapat. Gondoltam egy merészet és összepakoltam a cuccom. Csendesen felmálháztam, kiléptem a takarásba, hogy becserkeljem a kis gazfickókat. Folyamatosan figyelve, melyik jerke figyel, közeledtem feléjük. Sikerült is az első erőteljes fuvallatig. Azonnal szagot kaptak és ismét futás. Túlzottan nem ijedtek meg, mert száz méter futás után, lassú ügetés, majd megálltak és figyeltek. A dámok eltűntek az erdőben, de a muflonok ismét visszatértek. Annyira nem zavartatták magukat, hogy először csak kicsit zajongtam, majd nagyon, fütyültem is, de semmi. Senki sem volt hajlandó rám nézni. Ekkor jött az Isteni szikra, bégettem nekik. Beeee, beeee, beeee. Ez bejött! Az egyik felnézett és szinte olvasni lehetett az ábrázatán: pancser... és ez is lefeküdt. Bégettem még párat, majd én untam meg a birka türelmet.
Azt hiszem érdemes nyelveket tanulni, talán még nem késő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése