2012. május 23., szerda

Les

Elérkezett az idő a "lakás felújításra". Elhatároztuk, hogy át-, és újjá építjük a megfigyelő és fotós helyünket. Nem sok idő volt, de igyekeztünk mindent kihozni belőle. Orsi oldalán kialakítottunk egy új ablakot, hogy oldal irányba is lehessen fotózni, nálam pedig egy kémlelő nyílást. Szépen lefestettük, és mint a makettezésben, itt is kevertük a festéket némi kis porral, földdel a természetesebb hatás végett. Elég rosszul veszi ki magát, ha kiviláglik az erdőben egy puccos, frissen festett les. Talán ha lesz még idő és energia, az oldalát inkább betemetem földdel, a természetesség fokozása végett. Rá kell még szánni néhány órát, hogy igazán jó és kényelmes legyen, de már most nőtt a komfort fokozata ezzel a pár órás ráfordítással. Azt hiszem a napokban meg is lesz az a kis idő, kimélyítem a saját részem is, lefüggönyzöm az elejét, és akkor már csak az álcaháló hiányzik az elejéről és készen is vagyunk.


Gondolkodtam már pályázat íráson, hiszen egy kis geotermikus energia felhasználásával akár a les fűtését és HMV ellátást is megoldanánk. Jacuzzinkat már úgy is használják a vadak. Tiszta wellness tanya az egész. Viszont akkor ez nem is fotózás, hanem kukkolás... - a voyeurizmusban szenvedőkre jellemző, hogy elbújnak, leskelődnek, szemlélődnek, megfigyelnek, de kívül maradnak nem lesznek a történet részesei. A többit most hagyjuk, nem igazán ide tartozik azt hiszem, mást néznek és másra használják -.
Megint sok a látogatónk, pedig lassan kezd leapadni a vízszint. Ha estig maradunk, lehet talán még Shrek is megjelenik a kis mocsárnál. Vannak ám jelek...


Mint ha egy afrikai vízlelőhelynél egy zsiráf inna ... hogy ismét egy képzavarral éljek, az itató kezd hasonlítani egy medencéhez. Már elég meredek a kicsiny partja, hogy a szarvasok gúnárkodjanak, a muflonok pedig alázattal, térden állva isznak. Ja, a disznók.... lányom mit is szokott mondani: "hagyjuk".
Néha meglepetések is várhatnak minket, ha nem vagyunk elég figyelmesek, láttam én már embert nagyobbat ugrani, mint egy szarvas, de van olyan eset is amikor "jobbak" vagyunk az állatoknál. Ilyenkor az állatok is rettenetesen meg tudnak ijedni. A hatalmas testével olyan ugyesen egyensúlyoz, mint egy kötéltáncos.