2014. november 26., szerda

Könyvbemutató

Elérkezett az idő, lehull a lepel, végre kiderül mivel is foglalkoztunk az utóbbi pár hónapban. Szeretnénk egy nagyszerű karácsonyi ajándék ötletet adni, a könyvek szerelmeseinek. 
Az úgy kezdődött... szokták mondani, de itt sincs másképp. Kaptam egy kéziratot, hogy gondolkozzam el rajta, mit szólok hozzá. Elolvastam, majd arra jutottam, hogy ki kellene adni. Annyira megragadott a történet, láttam magam előtt a szereplőket, a szinte kész könyvet. Láttam a benne szereplő rajzokat, grafikákat. A gondolataim, bennem rejlő képek papírra vetésében nagy segítségemre volt Fefe barátom és felesége. Marcsinak nem kellett sokat mondogatni mit is szeretnék, azonnal tudta. Valamiért az öreg fáról rögtön a Vuk nyitó képei jutottak eszembe, ez is adta a későbbi ötletet, hogy a könyv borítója akvarell legyen, viszont a belső grafikák pedig "vonalrajzok". Együtt beszéltük meg a fejezetek képeinek javát, melyeknek fotóim adták az alapot. Tördelésért és betűtípusért köszönet illeti Noémit, aki szintén nagyon sokat segített, hogy a kis könyvünk olyan legyen amilyen. A rajzokon keresztül is megpróbáltunk emléket állítani az írónak.

Ezt a kedves hangulatú, gördülékeny stílusú „mesecsokrot” tartalmazó kéziratot Videcz Ferenc (1944-2011) író, költő, tanár, a Magyar Írószövetség tagja, számos novellás- és verseskötet szerzője, még halála előtt bocsátotta a Vadászati Kulturális Egyesület rendelkezésére, kérve, hogy a szervezet adja ki, hadd olvassanak a gyerekek igaz történeteket a bennünket körülvevő világ, erdő-mező állatairól, növényeiről és egy kicsit az erdészekről, vadászokról, vadászatról is. 
A hamarosan az olvasók kezébe kerülő kötet egyik célja, hogy bepillantást nyújtson abba a sokszínű környezetbe, amely gyakran még a benne otthonosan mozgók számára is okoz meglepetéseket, felülírva a tudományos igényességgel megalkotott természetrajzi munkák alaptéziseit. Videcz Ferenc természetben, puskával a vállán eltöltött évtizedei alatt számos ilyen furcsasággal találkozott, amelyeket – ha nem saját szemével győződött volna meg róluk – méltán hihetett volna ügyesen szőtt mesének vagy a fantázia szüleményének. Ezek egyike a korán anyját vesztett szarvasborjú és a fiatal vaddisznó különös „barátsága”, és a kettőjükhöz szorosan vagy lazábban kapcsolódó többi – hol vidám, hol megható – történet, amely minden bizonnyal megdobogtatja majd a „betűfaló” gyerekek szívét, és talán könnyet csal a felnőtt olvasók szemébe is.
A könyv kiváló ajándék minden természet és vadászat iránt érdeklődő kiskamasznak, ráadásul igazi hiánypótló mű, hiszen Fekete István ifjúsági regényein kívül ehhez hasonlóval eleddig nem találkozhattunk a könyvesboltok polcain…
A kis meseregény bemutatására szeretnénk invitálni minden könyvet, természetet, vadászatot szerető családot.

A könyv megrendelhető a Vadászati Kulturális Egyesület elérhetőségein.