Végre megjelent a könyv, így felszabadult pár óra és kitudtam menni kicsit szellőzni, újra felvenni az erdő szagát, illatát. Nem igazán rajongok a karácsonyi sürgés forgás iránt, ezért is jó kicsit kimozdulni. Nem érdekelt az időjósok véleménye sem, csak legyek kint, magányosan.
Megérkeztem, leparkoltam és ezzel egy időben, "maj'nem" infarktust kaptam. Nagy öltözés, vetkőzés és közben egy bozontos, kis középtermetű kutya rohant meg. Fél lábbal a bakancsban, hirtelen nem is tudtam eldönteni, milyen szándékkal közeledik felém. Ha gonosz, ígérem nem lesz könnyű dolga, tuti én is megrágcsálom a fülét, ha meg nem...
Nem gonosz gondolatok vezérelték a kis vahurt, sőt, nagyon is barátságos volt. Igaz én kizártam a területről, de befért a kerítés alatt, így végig jött velem. Látszott rajta ismeri a területet, de ennek ellenére is olyan érzésem támadt, hogy talán kóbor eb. Nem is igazi kóbor, de talán valamelyik hajtóvadászatban elmászkált, netán egy disznót fogott és lemaradt a hajtóvonaltól, majd kint felejtették. Nem gyakori, de előfordul(hat). Már tudtam, ebből fotózás az nem lesz, pedig fantasztikusak voltak a reggeli fények. Elindultam a szokásos úton, kutya ment elől, én követtem. 20-25 lépésnyit ment előre majd bevárt, ismét ment előre. Be kell valljam, jó volt a társaságában sétálni. Valóban nem láttam semmit se, egyszer volt csak, hogy felriasztott egy szunnyadó disznót, jól megugatta, majd odébb állt.
Mikor kimentem a területről, találkoztam egy régi ismerősömmel, aki fel is világosított kié a kutya. Rögtön értettem, miért is ismeri ennyire a területet.
Megnéztem a lesünket is, hát mit mondjak... eléggé nagy felújításra szorul szegénykém. Idén még nem költöztek be a disznók, mivel messze van még az ellési időszak, de volt már példa rá, hogy december végén már látszódtak előkészületek. Remélem nem szemelik ki megint, mert akkor a felújítási időszak kicsit csúszni fog. Remélem március, április környékén már egy új lesből tudunk fotózni.
