A legizgalmasabb - még azt hittem ennél izgalmasabb már nem történhet - az volt, mikor kipróbáltam a bőgőkürtöt és nagy meglepetésemre először megállítottam az egész rudlit, majd picit erőteljesebben szólaltam meg, amivel a hárem urát is sikerült elbizonytalanítani. Sajnos pár másodperces gondolkodás után jobbnak látta elvezetni a már birtokolt "csajokat".
Közben a velünk szemben lévő hegyről folyamatosan válaszolt egy bika, hangja erőteljes, már már pökhendi "kihaénnem" stílusú. Nem kellett sokat várakozni, hirtelen ki is jött a vadföldre, nem törődve senkivel, semmivel.
Annyira jól sikerült, hogy kb. 15 méterre állt meg mellettünk folyamatosan figyelt és tanácstalanul nézett. Egyszer az egyik bőgésem alkalmával belerúgtam az avarba is, melyre megugrott, de csak pár lépést távolodott el. Látszott nem ért semmit, a szelünk nagyon jó volt -tőle fújt - nem érzett semmit, csak a fülére és a látására tudott hagyatkozni. Jópofa volt, mikor tanácstalanságában elkezdett toporogni, látszott, hogy nem tudja mit csináljon. Majd visszasétált kicsit még közelebb a feltételezett vetélytárs felé. Hatalmas élményt nyújtott. Figyeltük még egymást egy darabig, míg szinte teljesen ránk sötétedett. Közben a hárem úr is újra a placcon termett az őt körülvevő hölgykoszorúval együtt.
