Február utolsó napjával ér véget a vadászati szezon. Az ember gyermeke már élesíti a kameráját, menne, szinte repülne már egy-két, talán még havas képet készíteni, DE sajnos a biológia közbeszól. A biológiával párhuzamosan a törvény is, hiszen a szarvasok kezdik hullajtani agancsukat, mely a feketéző agancsozókat igen csak vonzza. Az agancsozókat a vadászok és rendőrök párosa, és ez így megy majd, hogy nem áprilisig. Mire mindenki megnyugszik, áprilisban kezdődik a bak szezon, ez hivatalosan szeptemberig tart, majd megint minden kezdődik előröl.
Tényleg tiszta szívemből megértem a vadászokat, de talán már nekik is be kéne látni -tisztelet a kivételnek -, hogy nekik is kéne engedni. Használják ki a fotósokat, használják fel az ő tapasztalatukat is, a fotók segítségével és a hely ismeretükkel, megtudhatják hol van, merre jár a kapitális trófeával bíró vad. A fotós is a nagy trófeára megy, már ő is vadászik. Szerinetm, igen hasznossá válhatna ez az együttműködés, de a többség még azt hiszi, hogy a fotós káros a vadak egészségére. Igaz vannak olyanok akik piros dzsekiben a kis pajtás gépükkel rohannak a kiszemelt áldozat után, várva, hogy kifullad, megáll, és elkészíthetik életük képét... Ebben az esetben megértem a tisztelt vadászokat, sőt velük együtt üldözném ezeket az embereket. De aki a természetfotózást, nagyvad-fotózást igazán szívből űzi, az hasznos lehet a vadak ismeretében.
