2010. március 9., kedd

Levél

"Szombaton megint voltam cserkelni, szerencsémre megint eredményesen.
Azt kell mondjam, ez az elfoglaltság rendkívül jó alakformáló hatású, nem is értem, miért nem népszerűbb a hölgyek körében (mármint, nem mintha nem lenne egyébként az :D).
Megint nyílt terepre keveredtem, egy napraforgó mező közepébe (lábjegyzet mezőgazdáknak - fagyott volt a talaj, túlélt a friss vetés). Nem volt könnyű észrevétlennek maradni, két rudli kereszttüzében. Hosszasan cserkésztem őket, nem sok lépést tudtam tenni egyszerre, nagyon éber fekete gombszemek ellenőriztek időről-időre.
Nem is jutottam túl közel, aztán meg is ijedtek valamitől az őzek - hogy nem tőlem, azt egyértelműen bizonyította, hogy az egyik kis csapat egyenesen felém indult el szaladva, és nem sokkal előttem vágtak át a vetésen. Meglepetésemben nem is sikerült egy igazán értékelhetőt sem lőni róluk, bár emléknek valók lettek azért.
Miután kiürült körülöttem a domboldal, én is odébb álltam.
Hazafelé azonban még láttam egy napozó kis bakot nem sokkal odébb, úgyhogy újra nekiveselkedtem. Egy fiatal bakocska szöszmötölt a sarjadó napraforgólevelekkel, aztán lefeküdt pihenni, és egyáltalában észre sem vette, hogy jövök. Én meg a társait majdnem, hogy nem vettem időben észre. Ugyanis a föld melletti fűben még feküdt jópár bak és suta, néztek is már kíváncsian, mire nekem feltűnt, hogy hát hoppá, miért is lenne egyedül ez a fiatal kis bak?..
Hagyták magukat fényképezni egy kicsit, mielőtt inkább felkeltek, és behúzódtak a cserjék közé. A kis bakocska meg másik irányba indult, mint a többi, majd mikor ezt észrevette, zavartan megállt a föld közepén, és nézett vissza a társaira. Jót mosolyogtam a tanácstalanságán, aztán a mórikálásán, ahogy nagy óvakodva visszajött mégis, színpadiasan meg-megállva, spanyollépésekkel sétálva el előttem. Aztán elsomfordált a társai után ő is.
Felkeltem, hogy még a cserjés túloldalán, ahogy kilépnek a vetésbe, csináljak róluk egy-két utolsó fotót. Alig léptem párat, zörgést hallottam a fűből. Odanéztem, és láttam, még két bak pihent ott, akik csak most vettek észre, hogy két lábra álltam. Hát gyorsan visszaereszkedtem, mert az egyikük még nem ment el, gyanakvóan méregetett inkább. Úgyhogy fényképeztem őt is serényen, míg nem egyszercsak megunta a bizonytalanságot, és döntött - tőlem félni kell. Nagyot riasztott, egyenesen az optikába nézve (fotó nincs :D), és felszökkent a domboldalon.
Hát ennyi volt.
Hihetetlen figurák ezek az őzek, nagyon élvezem a velük töltött időt, figyelni, hogyan éldegélnek.
Ja igen, visszatérve az alakformálásra... A combomban igen korrekt izomláz sajog. Egyre nehezebb felszerelést viszek, egyre többet töltök kint, egyre cifrább figurákba merevedve, egyre hosszasabban görnyedezve. Érzem is a hatást. Dupla haszon. :D "