2010. október 14., csütörtök

Deja vu

A vasárnap délutáni napfény ismét kint talált a természetben, a sok szarvaslégy között. Most kicsit talán rendhagyó volt ez a túra, velem volt Kitty lányom is. Gondoltuk összehozunk egy kis erdőjárást, vadnézést, fotózást és hallgatózást. Ebből nekünk csak két dolog jutott, az erdőjárás, és a hallgatózás. Hogy miért? Mert mintha az elmúlt sétákat újra éltem volna. Megint megjelent egy kép, és mikor már kezdett volna kiélesedni ismét csak hangok...
Most a gombászó embereken kívül, ordibáló apukák és csemetéjük... Szeretem, amikor a városi ember kiszabadul a vadonba és vadállattá válik, olykor szó szerint. Egyébként nem is értem magam, miért is izgat ez..., miért nem tudom megérteni, hogy az erdőben is természetes legyen a városi zaj..., miért izgatja az embereket, és miért szeretnek a tilosban járni..., miért jó mind ez? Nem tudom. De igazából azt hiszem ezek csak költői kérdések. Valójában lehet csak én lettem túl érzékeny, vagy túl sokat várnék el embertársaimtól. Félre a filozófiával, úgy sem nekem való tudomány, hasonló, mint az okkultizmus.
Ott tartottam, hogy deja vu. A fentebb vázolt eseteket követően ismét csak egy két gombára futotta, összese egy kanalas dámot láttunk, semmi mást. Kitty inkább sztrájkolt, nem akart fényképezni, egy darabig pedig még lelkesen cipelte is a tőlem elkobzott kis canon bridge gépet.
Vasárnap új helyszínen, újra megpróbáljuk kis segítséggel.


1 megjegyzés:

  1. Két jó fotót azért sikerült készíteni. Nagyon komoly ábrándozó tekintete van a kislánynak.:-)
    Az, hogy ordibálnak az erdőben még semmi, de mifelénk sajnos quadokkal és télen hószánakkal ott járnak ahol akarnak. Tönkreteszik az erdő csendjét, nyugalmát. Nem tudom meddig tűrik ezt a hatóságok, vagy akinek ezt szabályozni kellene, engem is rettenetesen bosszant.

    VálaszTörlés