2011. augusztus 7., vasárnap

"Kés-teszt"

 Bear Grylls Gerber Ultimate Kés

Birtokomba került a tévéből igen jól ismert és sokak által kedvelt Bear Grylls (az "utolsó" cserkész) és a Gerber által kifejlesztett túlélő kés. Az interneten olvasható rengeteg anyag, hogy -mint minden természetjáró, erdei embernek- Bearnek is nagy elvárásai voltak egy késsel szemben, és egészen 2007-ig nem találta az igazit, így tehát úgy döntött, hogy elkészíti saját kését, mely megfelel az általa támasztott mércének. Így kereste fel a Bayley késgyártó céget, megmutatta nekik a terveit, és legyártatta a kést. Bear azt mondta a késsel kapcsolatban, hogy ironikus, de a végeredmény nagyon hasonlít a brit különleges erőknél rendszeresített késhez.

Az első változat (Gerber BG Ulimate)







Késem (Gerber Ultimate)


Az igazi alap (Gerber Prodigy)

Katonai változat (Gerber LMF II)


Ez a tőr a különböző tőrök között egy erős rozsdamentes feketített acél pengével van ellátva, serrat élezéssel. Igazán használhatóvá a kézreálló jól tapadó kalapácsként végződő ergonomikus nyél teszi.

A penge anyagának és kiképzésének köszönhetően jól tartja az élét, alkalmas minden féle vágásra, faragásra, ideális túlélő kés. A penge éle ötvözi a fogazott penge és sima penge előnyeit. A fogazott vagy serrat penge előnye az agresszív hasító képesség, legyen az bambusz, vagy kisebb faágak, míg a normál penge rész szükséges az vágó, kenő, szúró funkciókhoz. Mindent tud, amit egy ízig-vérig túlélőkésnek tudnia kell. Alapjául a Gerber Prodigy szolgált, ami már régóta bizonyított a világ számos katonai egységénél. Ez a kés az eszenciája minden túlélő késeknek. Kiváló munkaél, félig fogazott penge, csúszásbiztos gumi markolat, vészjelző sípot tartalmazó csuklópánt, kalapácsként szolgáló markolatvég. A tok műanyag betétes kordúra vászon, szikravetővel felszerelve. A tok egy gyémántporos reszelőt is rejt magában. A szokásos zsinórfuraton kívül a keresztvason is találunk két lyukat, ez a kés botra való felszerelését - ily módon lándzsaként való használatát - hivatott elősegíteni. A készlet része továbbá még, egy kis túlélési tudnivalókat tartalmazó papír is. Ezek a hivatalos részei a bemutatásnak.

Teljes hossz: 254 mm
Penge hossza: 122 mm
Teljes tömeg: 390 g

Akkor kicsit a saját tapasztalatokról.
Túl sokat még nem használtam a kést, viszont ami rögtön szembetűnt, hogy teljesen életlen. Az első döbbenet után próbáltam kedvencemhez (Cold Steel Recon Tanto) hasonlítgatni. Mivel nem nagyon tesztelek késeket, kipróbáltam egy két olyan dolgot ami tán a mindennapi életben is használható. Segítségemre volt azért néhány nagyon jó teszt leírás, amikből sikerült "kimajmolni" egy két életszagú ötletet. Ilyen volt a 10 cm vastag fa kettévágása, aprítása, fenyő lécen élesség próba. Megnéztem az egyensúlyát, dobhatóságát.
A Cold Steel késsel fele annyi időbe telt a fa átvágása. Pedig elsőre kézbe fogva a Gerbert, mintha a kezemre készült volna érzésem támadt. Teljesen abban a reményben voltam, hogy valóban mindent tud. Kicsit csalódtam, mert nem így történt. Természetesen a fogazott rész mindent vágott, de az egyenessel semmit. A fa hasítás így egy kicsit nehézkessé vált. Mikor végeztem vele - nem kíméltem - a kés úgy nézett ki, mint ha évtizedek óta használnám, a szürkés fekete bevonata lejött. Lehet ez természetes, engem meglepett. A kés fogazott éle szinte teljesen kicsorbult, sikerült tönkre tennem kb. fél óra alatt. Gondolván egyet, a saját gyémántporos reszelőjét elővéve, megfentem. Leesett az állam. Innentől kezdve mintha kicserélték volna a kést. Nagyon jól használható lett, lemostam róla a "védő réteget" és már sokkal jobban működött. Ha kicsit a saját szám íze szerint alakítom talán egy igazi kedvencé válhat. A tok kialakításán is gondolkodtam, nekem történetesen kényelmetlen, túl kemény, olyan érzése van az embernek ha megtöri a tokot akkor szét is szakad. Nehézkes az oldal- és a függőleges irányú rögzítés is, túl keskeny mindkét bújtató. A tok éles sarkai - ami idővel betörhet - rettenetesen vágnak, böknek. A markolat végén lévő kalapács igen jól használható, megy vele a tűzgyújtás is, igaz ez némi gyakorlást kíván. Viszont ami pozitívum, nagyon jól dobható (vagy csak szerencsés voltam). Szinte minden esetben jól érkezett a célba.
Azt hiszem rá is jötten miért túlélő kés..., mert meg kell vele dolgozni az életben maradáshoz. Biztosan lesznek szakemberek akik elszörnyedve olvassák majd az irományom, de még mindig nem vagyok kés tesztelő :)

Összegezve: ha életben kellett volna maradnom az új késemmel, hát már a bogarak lakmároznának belőlem. De így megfigyelve és javítva a hibáit, már azt hiszem menne a túlélés.

Néhány kép a próbálkozásaimból:












6 megjegyzés:

  1. Hol lehet Gerber késeket venni itt Magyarországon?

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszett amit írtál. Kèbzeld nekem is van gerber túlèlőkèsem, (bár bevallom mèg csak 13 èves vagyok) de èn nem mernèm így tönkretenni.

    Egyèbkènt kedves nèvtelen vadászboltban, vagy az interneten lehet gerber èst venni.

    VálaszTörlés
  3. Üdv. Nagyon érdekelne hogy mi a véleményed a recon tantóról. Már nekem is van egy évek óta csak én nem használom buschraft-(úrázás túlélési) feladatokra, arra ott a fallkniven a1-em. A recon tantót én is nagyon jó késnek tartom a maga kategóriájában. Ugyanis ez harci kés!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dávid!
      Bocs, hogy csak most írok, de valamiért ma vettem észre a bejegyzést. Bozótmíves feladatokra igazából nagy, de amit a kisebb késsel nem tudsz elvégezni, mit faaprítás pl. arra viszont kiváló. Tavaly azért sikerült eltörnöm sajnos. Pedig sziklarepedésbe dugva ha a nyélre ráállsz megbír egy átlagos súlyú embert.
      Valóban harci kés, én is az amerikai katonáktól kaptam ajándékba. :)

      Törlés
  4. Szia. Bocsi a cikkhez annyit, hogy a penge patinasodik, tehat apolni kell.
    Azt szeretnem kerdezni tõled, hogy így pár év után mi a véleményed a cikkben említett késrõl??

    VálaszTörlés
  5. Szia. Bocsi a cikkhez annyit, hogy a penge patinasodik, tehat apolni kell.
    Azt szeretnem kerdezni tõled, hogy így pár év után mi a véleményed a cikkben említett késrõl??

    VálaszTörlés