2012. augusztus 26., vasárnap

Kukoricázás

Reggel korán fent voltam, már izgultam, hogy mikor tudok végre kicsit kimenni fotózgatni, sétálni, mert több mint egy hónapja nem is láttam az erdőt. Már a hajnal gyönyörű volt, alig bírtam magammal, hogy minél hamarabb kint lehessek a napfelkelte első sugarainál. Ha nem is az első sugaraknál, de hamar kiértem. Szépen lassan bandukoltam a nyiladékon, tőlem még pár száz méterre néhány muflon jerke, és egy dám tehén borjával legelészgetett. Nem is vettek észre, elég jó volt a szelem, így óvatosan loptam a métereket. "Eccer" csak hirtelen mindenki balra nézett és bevágtattak az erdőbe. Talán egy farkas, vagy medve kelthetett ekkora riadalmat? De itt nincs is ilyen. Akkor talán valami turista féle jószág lehet... De az sem. A saját fajtájuktól riadtak meg ennyire. Néhány dámbika és pár muflon kos rohant át a mienkre merőleges nyiladékon. Ők voltak a bűnösök.
Lassan, lassan ballagtam tova a megszokott úton, lábam szinte minden követ, gödröt ismer már. Lehet nem igazán jó, ha mindig arra járunk, de nagyon szeretem ezt az erdőrészt. Bíztam benne, hogy a kukorica már megnyitásra került, és nem is csalódtam. Kellemes volt az idő, jó széllel próbáltam becserkelni a reményeim szerint kukoricásban tartózkodó állatokat. Hmmm, semmi! Csalódás. Majd kis fénysugár, előbújt néhány malac, majd vissza.

Hát nem fognak itt kukoricázni velem! Letáboroztam és vártam. Meg is volt az eredménye, egy szebb kancsi vánszorgott ki elsőnek a kukoricából. A reggeli felkelő nap szép színeket produkált, a disznó kevésbé volt fotogén, nem fordult felém csak elfele szaladt. Majd elkezdett erősödni a szél. A hirtelen viharos szél tajtékossá korbácsolta az út porát. De ezt nem is így kéne bejelenteni. "Itt, a mögöttem lévő útnál kezdett el viharossá fokozódni a szél, majd hirtelen porvihart kavart. Berényi Csaba RTL Klub Budakeszi" Na, ettől szoktam kiborulni a tévében 

Eddig csak a tengernyi tengeriből felszálló pollenektől dagadt kétszeresére a szemem, és a percenkénti öt-hat tüsszentéssel tudtam még tetézni is. Alig telt el néhány perc a szél már szinte orkán erejűvé vált, az állatok is riadva menekültek a nagyobb biztonságot nyújtó erdőbe.

Már én is egy lesre menekültem, semmit se látok a nagy porban, ráadásul mindegy merre fordulok mindig a szemembe fúj. Pedig ezer ágával süt a nap, felhő a közelben sincs, hogy árnyékával megzavarná az aranyló köntösbe öltözött természetet. Kissé alább hagyott a szél, kaptam némi levegőt is végre. Teljesen bebugyoláltam a fejem mint Afrikában, a sivatagban.

Mivel értelmét nem sokat láttam a további kint maradásnak elindultam vissza. Még alig tettem meg pár lépést egy disznó rohant ki az erdőből. Elsőre azt hittem az a kan aki a kukoricából szaladt ki, de tévedtem. Észrevettük egymást. Kb. 35-40 méter lehetett köztünk, szépen világította a nap és a szálló por az erdővel, fantasztikus hátteret adott. Katt, katt, majd befordult felém. A távolság szinte nem is változott, de a jelek igen. Már láttam az égnek meredő farkát... Elsőre nem is tudtam eldönteni, hogy agresszív, vagy csak egyszerűen fair játékos, mert a futás előtt ad némi előnyt. Gondolom mondanom se kell, megint futottam. Na jó, erőteljesen kocogtam, de nem kellett sokat, csak a malacait akarta biztonságban levinni a kukoricásba egy jó kis cornflakes reggelire. A tengeri szélén még megállt, visszafordult, röffentett egyet és beszaladtak a tengernyi tengeribe.

2 megjegyzés: