2012. szeptember 5., szerda

Kések, kicsit másképp

Hétvégét késeim fotózásának próbáltam szentelni. Volt bennem egy kép -ez olyan nagyképűen hangzik, de igaz-, valahol a neten láttam. Egy szép női domborulat, rajta egy katana, csodás mosott sötét háttér. Természetesen az műtermi kép volt, amit a természetben kicsit nehéz leutánozni, de próbálkoztam. Nem tudtam rájönni mi hiányzik nekem a képből, de még nem a végleges változat készült el. Ez amolyan kis próbálkozás volt, ha végre elkészül a saját tervezésű késem, azzal megpróbálom az igazi képet megvalósítani.



Mivel az új is túlélő kés lesz, ezért főként a két Bear Grylls késsel próbálkoztam, hogy majd az is beférjen a csapatba. Hamar rájöttem, hogy nem olyan egyszerű egy női testen egy éles kést megállítani úgy, hogy ne vágd meg a modelled. Természetesen van még mit gyakorolni az egyenes és domború vonalak kapcsolatának pontosabb kialakításán. 
Ha már lúd, legyen kövér alapon, kicsit más jellegű képeket is készítettem, gyakorlásnak mindenképp jól jön.

A vége már kicsit talán fárasztó volt, az egyik legfőbb segítőm bele is fáradt a nagy munkába. :)