2012. december 17., hétfő

Jégtörő

Na, azért még nem február 24-éről Szent Mátyás apostol ünnepéről szeretnék regéket zengeni, aki a  Lévi nemzetségéből, Betlehemből származó tudós ember volt. Az Úr tanítványai közé tartozott: követte Jézust „János keresztségétől fogva egészen mennybevétele napjáig”. Sorshúzással választották az apostolok közé, Júdás helyébe, hogy velük együtt „tanúskodjék Krisztus föltámadásáról” – mint azt olvashatjuk az Apostolok Cselekedetei első fejezetében. Ha már itt tartunk, nem is tudtam, hogy Mátyás apostol mikor vértanúságot szenvedett Krisztusért; a hagyomány szerint nyakazó bárddal oltották ki az életét. Ezért ábrázolták bárddal vagy szekercével, s választották az ácsok és mészárosok védőszentjének. Az emberek képzelete kapcsolatot teremtett Mátyás apostol ünnepe és a közeledő tavasz között, így lett Szent Mátyás apostol Jégtörő Mátyás, mondván, hogy „az ő szekercéje töri meg a jeget, a tél hatalmát”. Nem, nem erről. De igaz, ami igaz, jó volt ez a kis felmelegedés. Nem csak nekem, a gépnek is kellett már a jó idő. Kezdtem aggódni már kissé, hogy ezentúl mindig így lesz. Két kattintás, egy laza err99 és mehetek haza. Most hál' Istennek nem így lett. Gyönyörűen működött minden, ment a 8 kép/másodperc is, mint a parancsolat - "deboldogvagyok!"-. Szerencsére prédákat is találtam hozzá, szinte már megszokottként dámok személyében. Öt szép kis herceg legelészett a nyiladékon, a nagy ködben szinte észre sem vettek. Jó lett volna a hóálca alsó részét magamra erőltetni, megtörve vele az egysíkú barnaságot az öltözetemben, de a köd szerencsére segített.
A bikák nagyszerűen tűrték a hangoskodásom, a ködben még hangosabb volt a zár, mint máskor. Olyan jól bele tudtam olvadni a környezetbe, hogy a tőlem alig 15-20 méterre kibotorkált két spíszernek fel sem tűntem. Először akkor kapta fel egyikőjük a fejét, amikor eszeveszetten elkezdtem nyomni az exponáló gombot.
Apropó, Orsival sikerült találkoznom, így lesz ruhája ideiglenesen a gépnek. Kíváncsi vagyok lesz e haszna a dolognak. Ha beválik, akkor megpróbálok szerezni egyet.

(képeket igyekszem pótolni, ha lesz kártyaolvasóm :) )

Mára már kiderült, itt nem lesznek képek, sajna formatálással lehetett csak megoldani a problémát. Remélem a kártya nem sérült, majd kipróbálom valamikor. Van új kártya olvasó, de eddig nem remekelt valami jól, talán ezért is került 699 HUF-ba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése