2013. január 5., szombat

2013. az első

Kint az első, napokban már a harmadik. Az út baloldalán épp kezdődik a hajtóvadászat, a jobb oldalon szabad a pálya részemre. Közben egy dalt dúdoltam:
"Be jó künn az erdőn,
Ha áll a vadászat,
Ha pirkad a hajnal
És fölkel a nap!
A kürt szava harsan,
A sok lovas vágtat
És csörtetve űzi
A fürge vadat.

Ez fölséges élet,
Ez férfihez illik,
Ez edzi az izmot
És jókedvet ád,
Ha visszhangot vernek
Az erdők, a sziklák,
Hej, szebben és vígabban
Cseng a pohár.
Ho tra la, la, la...."
Hobo Blues Band: Vadászat (1984) A vadászok kara részlet

Ellehet ítélni, valamiért szeretem a hajtóvadászatokat (is). Végtére ebben nőttem fel. Olyan sajátos hangulata van, de az egyszerű halandó csak a gyilkolást látja benne. Pedig ott a szabadban elköltött ebéd, a tábortűz, maga a természet, az esetenként több kilométeres séta az erdőben, a jóleső fáradság este, a gazdasági oldalát most ne is említsük. De ott megölik a kis cuki állatokat! Csattan ilyenkor a kissé nyafka válasz. Ilyenkor azért néha megkérdezem, miért is nem vega az ilyen ember? Megint jól elkalandoztam...
A szabad pályánál tartottam. Igen. Rákaptam erre az erdőrészre. Olyan, mint egy dámparadicsom (dámtomátó, bördtomátó után szabadon), szinte az esetek elenyésző kivételétől eltekintve csak dámokat látok.


A kis emelkedőn mentem felfele, először valami furcsát vettem észre, majd rájöttem kis figyelés után, hogy füleket látok. Lassan, halkan mentem tovább, óráknak tűnt minden másodperc, dolgozott az adrenalin is bennem. Megláttam először a fejét. Megint várni kellett, nem szerettem volna ha elugrik. Talán úgy öt percig néztük egymást, közben nagyon óvatosan loptam a centimétereket. Már láttam a hátát is, még közelebb! Már szépen látszik, jól mutat a zúzmarás domb az előtérben... Katt, katt, katt. Kiabálta a zár. Még pár másodpercig tisztelt meg a figyelmével, hátat fordított és elballagott. Nem mentem utána. Minek, nem fog megvárni. 
Hagytam egy kis időt, ha megijedt volna, akkor nyugodjon meg, majd mentem tovább. Célba vettem az egyik kedvenc szórómat, itt mindig olyan szépek a fények, mindegy, hogy délelőtt, vagy délután van. Pár hete pont itt voltak a muflonok a gímek és a dámok társaságában. Most üres volt a placc. Viszont meglepetésemre, volt kirakva siló. Vártam vagy másfél órát, de sehol senki, zavarhatta őket a közelben hallatszó favágás, a puskaropogás. Felkerekedtem és mentem tovább. 
Szó szerint összefutottam egy kis csapossal, természetesen dám volt őkelme. Az egyik nyiladék közepén megállt és figyelt. Volt köztünk nem is tudom hány méter, de 157 lépés (~115m :) mert átlagosan 0,75 métert lépek, lejtőnek lefele és felfelé kb. 10 centi eltéréssel) biztosan, ez volt a távolság megközelítőleg fele. Hogy honnan is tudom... Kipróbáltam, ha szinte teljesen nyílt terepen, lassan szembe megyek a vaddal, meddig enged. Tehát a megközelítő távolság közöttünk ~250 méter lehetett. Kb. ötven lépésenként készítettem egy képet is. Élvezetes volt látni, ahogy közeledem egyre idegesebb, feszültebb lesz. Az utolsó pár lépésnél már helyben topogott, de várta, hogy mi következik. És amikor úgy ítélte meg, hogy túlságosan megközelítettem először lassan lépkedett, majd két három ugrással bement a sűrűbe.
csak a sztori miatt...
Nyílt terepen is elég közel enged magához, ha egy kicsit koncentrálunk, nem zajongunk és megfontoltan lassan közeledünk. Az optika természetesen végig 500mm -en volt. A dám folyamatosan figyelt, szemét le sem vette rólam. Ha lefelé néztem, kissé meggörnyedve és úgy közeledtem, akkor sokkal nyugodtabb volt. rendesen állva, szemét figyelve, szinte minden esetben látszott rajta az idegesség. Az esetek nagy többségében még télen is törekszem a jó álcázásra, mivel a dámoknak nagyon jó a látása és a felismerő képessége, minden apró felesleges mozdulattal elijeszthető. Ezért is voltam kíváncsi mi az a tűréshatár, meddig enged közel magához. Másnak is ajánlom ezt a "játékot", sokat lehet vele tanulni, gyakorolni. Idővel meg lesz az eredménye. A dámok késő ősszel, télen sűrűn látogatják az etetőket, így ki lehet használni a megfigyeléseknél ezt a kis többlet tudást. A másik apró segítség lehet, hogy jól tartja a váltóit, minden esetben azon közlekedik. fontos tudni, ha lest helyezünk ki, minél kevesebbet változtassunk a környezeten, mert a nagyobb  változások hatására bizalmatlan lesz és minden apró neszre elugrik.
Ennyit a gyorstalpaló dám (szarvas) cserkelésről.

... és jól álcázottan (nyáron)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése