2013. január 28., hétfő

Január végén

Hófehér lepelbe
burkolózik a táj
az égen felettünk
szürke hófelhő száll.

Hópelyhek hullanak
egymást átölelve,
mint a szerelmesek
egy szép csendes este.

Vastagon ülnek meg
a fáknak ágain,
mint a hófehér toll
hóbagoly szárnyain.

Ragyogóan vakít
ez a nagy fehérség,
oly csodálatos a
frissen hullott szépség.

                         
                      Dvihallyné Oszuskó Sarolta
                   Hóesés


Januárban talán utoljára leszek kint, ezért minden percet ki fogok élvezni. Nem leszek lusta tovább menni. A francba! Elfelejtettem írni Péternek, hogy kimehetek e. Na, majd reggel, fog nekem örülni... Gépemet is elég jól sikerült felkészíteni a télre, kicsit beálcáztam Kitti zoknijával. Mire nem jó egy kinőtt zokni...? Pláne ha nem is viselte. Sajnos az időjárás nem igazán kecsegtet valami jóval holnapra, állítólag valami esni fog.
Remélem, változni fog még valamit az éjjel. Az se jó, ha teljesen lefagy minden, de legalább eső ne essen, az most nem jönne jól. Majd holnap meglátjuk mi lesz. Addig is szép álmokat mindenkinek.
Pótoltam az esti hiányosságom, írtam Péternek, hogy ki lehet e menni fotózgatni. Sajna nem lehetett, mert vadászat van egész héten. Ha valaki olvasta már a "Nyílt levelet" akkor pontosan tudja, miért is kell bejelentkezni. Ha ide nem sikerül, akkor megyünk a másik helyre. Oda viszont szabad volt az út. Nem is bántam meg. Teljes hóálcában vágtam neki az útnak, a kis kavarodás után. Elhagytam a slusszkulcsom. Csak azért volt vicces, mert pakolás közben betettem a csomagtartóba a ruhámra. Felvettem a kabátom és nem volt meg a kulcs. Mindent kipakoltam és nem leltem. Megráztam a kabátom, hallom ahogy zörög. Kipakoltam a zsebeim és semmi. Az ideg majd szét vetett, hogy finoman fogalmazzak. Pakolás megint semmi. Levetkőztem, semmi. Kész vagyok idegileg. Ha megrázom a kabátom akkor hallom, de nem lelem. Ezzel szépen elment fél óra. Végül megtaláltam. A terepszínű pólóm hátába volt bele akadva. Ebben az idegállapotban indultam neki. Jó húsz centis a hó. Viszont gyorsan olvad, melegszik az idő, és a ruha is kezd sok lenni rajtam. Már megint szenvedek, kínlódok... Semmi sem jó. Lassan túlteszem magam az egészen, lecsillapodok. Találkozom ismerősökkel, fát szállítanak, és hallom a traktort, hozza a silót az állatoknak. Minő szerencse. Ma van az etetés napja. Legalább valami jó is lesz... Átvágok az erdőn, kicsit megelőzve a traktort, hogy előbb foglaljam el a helyem, mert rövidesen megjöhetnek az állatok. Kiraktál a silót és vártam. Teljes harci díszben. Nem kellett sokat várakozni, a traktort még épp láttam a kanyarban, de már láttam a dámokat is. Lassan, megfontoltan jött egy bika. Kettő, majd még egy, kettő.. és így tovább. Tizenegyen jöttek ki. Felmérték a terepet, körülnéztek, majd vissza az erdőbe. Kis hatásszünet után megint kezdtek kijönni, de megtorpantak. A vér meghűlt bennem, megint engem néztek. Eszembe jutott a vasárnap. Most engem szúrtak ki vagy valami más van. Szemezgettünk. Ez már megy, hisz két napja már gyakoroltam. Nagy kő esett le a szívemről, mikor megpillantottam egy gím spíszert. Őt nézték. Mikor mindenki lenyugodott, megint csak lassan előjöttek a dámok. Tettek egy tisztelet kört az etető tálca körül, jól megnéztek mindent, majd egyszerűen nekiestek. Volt kis csetepaté is, csattogtak az agancsok. A szerencsétlen gímet mindig elzavarták, nem hagyták érvényesülni. Mint nevető "harmadik" befutott egy fiatal kos is és kihasználva a tülekedést tele ette magát. Boldog voltam, hogy gyönyörű napos idő volt, szép fények voltak az etető körül, igazán kellemes nap volt. 
Kifele menet még pár szép kos esett az utamba, tetszett nekik az álcám, alig vettek észre. Egyre melegebb volt, már éreztem, hogy a ruhám kezd átnedvesedni az álca alatt. Mert, hát jól szellőzik... Azért, hogy ne érezzem magam olyan jól, a kimenetellel is akadtak gondok. Nem találtam a kulcsot. Már megint az a ro... kulcs! Teljesen levetkőztem, pulóverig. Kiráztam a kabátom, a nadrágom, a hátizsákom minden zsebét, rekeszét. Nincs. Kezdtem az őrület határát súrolni... Majd kicsit visszább lépve a kaputól, a hóban megláttam egy kis csillogó fémet. Valami azt súgta menjek oda, talán a gondviselés... A kulcsom volt. A traktor nyomta bele a hóba. Mázlim volt. Szép nap volt!

1 megjegyzés: