2013. január 26., szombat

Egy újabb nap

Holnap ismét kilátogatok kedvenc területemre. remélem lesz még az erdőben hó, mert arra készültem igazából. Fel kell töltenem az elemeim, ez a mai nap eléggé megviselt. Nem szeretek a rovarirtás aktív részese lenni. Nem tesz jót nekem azt hiszem. Kicsit felfrissülök, az idő is remek, tiszta és hideg. A tervem megegyezik a múltkorival, etetők és a les helyzete. Azt hiszem majd innen fogom folytatni, talán hétfőn... Addig is jó éjt, és türelem :)
Ha már megígértem, akkor folytatom...
Már megint ropog a hó. De mit is várhatnék, mínusz nyolc fokban? A hó pont csak az én súlyomat nem bírja meg, ezért megint csak szenvedek, bajlódok a gyaloglással. Viszont mindenért kárpótolt az etetőnél lévő látvány. Legalább harminc állat, ha nem több... Muflonok, szarvasok vegyesen. Nem rontok rájuk, inkább megkerülöm őket. Persze meghallottak, ahogy nehézkesen osonkodtam feléjük, de annyira nem zavarta őket. A muflonok csak az erdő szélére húzódtak be, kivárva a fejleményeket, egyben ügyelve a tisztes távolság tartásra. Most itt szemezünk egymással. Nem véletlen a birka türelem elnevezés... Hihetetlen hosszú ideig tudnak egy helyben állni és bambulni. És miért a jelen idő? Mert épp most, szemezés közben írom e sorokat. Talán furcsán fog hatni, de az ilyen eseményeket mindig le kell írni, valamilyen formában papírra kell vetni, hogy hiteles legyen. No és el ne felejtsem. Huszonhét muflon kos figyeli minden mozdulatom, részeseivé váltak blogolásomnak. Huszonhét éber szempár. Lassan kővé fagyok a mozdulatlanságtól, de nem merem még a fülemet sem mozdítani. Minden pillanatban kiléphetnek a nyiladékra. Vesztettem. Nem jöttek ki. Azt hittem messzebbre mentek, de szerencsémre nem. Alig egy órát kellett várnom -most egyedül voltam, és mégsem volt kedvem nagyon mászkálni- majd szépen lassan szállingóztak a nyiladék felé a kosok. Közben pozíciót váltotta, hogy ne mellettem menjenek el, mert abból megint nem lesz semmi. Szemből a les alatt vert hevenyészett fészkemből vártam a fejleményeket. Alig bírtam magammal. Folyamatosan jöttek, majd hirtelen mindenki megállt és engem néztek ismét. Nem hiszem el! Totál fehér, téli álcaruha... Nem láthatnak. És még is. Hosszú percek teltek el mozdulatlanságba meredve, de megtört a jég. Elindultak megint. Ugyan az a csapat mint múltkor, megismertem néhány kost, főleg a fehér fejűt. Megint megálltak és bámultak... Ezt már tényleg nem hiszem el! Komolyan nem láthatnak! Néhány perc múlva, nagy vigyor ült az arcomra, nem láttak. A bizonyítékok mellettem jöttek ki az erdőből, öt hat fiatal kos személyében. Kicsit türelmesnek kellett lennem, hogy távolabb menjen, mert szinte még portrét se lehetett készíteni olyan közel volt. Nagyon élveztem annak ellenére, hogy néhány perccel az érkezésük előtt levettem a kesztyűmet. Nem bizonyult jó ötletnek, de természetesen ismét csak ez a látvány, pestiesen szólva a feeling mindenért kárpótolt. Ismét egy élménydús, olyan feltöltődős nap -órák- volt.



PS.: Sajnos kis balesetet szenvedtem, kicsit megfagyott a fülem... hmmm áldozatoknak lenni kell.

2 megjegyzés:

  1. Szia Csaba,
    A minap akadtam a blogodra. Nagyon szépek a nagyvad fotóid, fantasztikus élmény lehet ezeket az állatokat becserkészni és csőre, akarom mondani objektívre kapni. Most olvastam el néhány aloldalt, igazán érdekes és minden részletre kiterjedő. A nyílt levélben írtakkal maximálisan egyetértek és azt hiszem ez minden józan gondolkodású ember érdeke. Sok sikert kívánok holnapra és érdeklődve várom a fotókat.
    Baráti üdvözlettel, Miklós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, remélem sikerül majd valamit optika végre csalni :)
      A "Nyílt levél" miatt készültek az aloldalak is. Nem szerettem volna, ha feledésbe merül. Majd nem olyan, mint Hofi poénjai, mindig aktuális...

      Törlés