2013. május 27., hétfő

Csepü, lapu, gongyola


Ez a hétvége nem a szép időről szólt. Volt zápor, zivatar, szél, por... Sikerült mindenből szinte egyenlő módon részesülni. Pénteken viszonylag jó idő volt, de nem sokat segített az állat forgalmon. Vasárnap szintén csak az eső és szél... Néhány dámon és egy kisebb rudli gímen kívül semmi mozgás sem volt. 
Vasárnap gyereknap. A mamutfenyőknél volt minden, mint a búcsúban. Mi más lenne egy gyereknapon... Tűzoltók, íjászok, lovas kocsizás, önvédelmi bemutatók stb. Az önvédelmi bemutatók közül azért egyet kiemelnék. Ez a Baranta. "A tradicionális magyar harcművészetet Barantának nevezik, amíg csupán versengésről, felkészülésről, békeidőszakon belüli gyakorlatozásról szól. Az ellenség megsemmisítésére való törekvés esetén már Böllönnek nevezik. A felkészítés során a Böllön jellegű elemeket elsősorban hivatásos katonák és oktató szintet elért barantázók sajátíthatják el." Meglepő volt számomra, hogy milyen kis gyerekek (is) adtak elő komolyabbnál komolyabb számokat. Volt ostor, bot, kard, pusztakezes és íjász bemutató is.

 












A bemutatók és egyéb sportrendezvények után következett a nap attrakciója, amiért gyakorlatilag kimentünk a lovaspóló volt. A Szlovák-Magyar barátságos mérkőzést nem is tudom ki nyerte, mindenkinek csak a játék számított, látszott rajtuk, hogy élvezik. Ha már nálam volt a gép, akkor csináljunk vele valamit. Elsőnek sikerült felfogni vele több kiló por. Ez nem volt valami kellemes... Kis takarítás és megint harcra kész. Kicsit meguntam a "sablonos" pólós képeimet, így inkább valami extrémebben gondolkodtam. Lehet nem tettem jól, de nekem valamiért most tetszettek a hosszú expós képek. Sokkal jobban visszaadja azt az iramot amit ezek a pónik nyújtanak.

 
 
 
 
 

A meccs után még egyszer kiszaladtam az erdőbe -elhagytam az ülőpárnámat- körülnézni, Orsival felmenni a leshez. Sajnos nem volt szerencsénk. Egy állatot se sikerült lencse végre kapni, gyakorlatilag három alkalommal. Az a távolban matató néhány dám, muflon és szarvas nem igazán volt fotó téma. Emlékképnek talán...


Sajnos idén még nem sikerült találkozni Ernővel, a teknőccel. Viszont új jövevények vannak, egy tőkésréce pár személyében.