Napfürdő

Nem is tudom hogy hol kezdjem. Alig jutottam túl a kapun, már messziről láttam a tizenegynéhány kosból verbuválódott csapatot, akik együtt melegedtek a reggeli nappal. Maradtam az árnyékos oldalban, talán sikerülhet becserkészni a fiúkat. Közel negyven percig csúsztam másztam, közben nemi állati DNS-t is sikerült a térdemre (is) varázsolni. Szerencsére nem vettek észre. Számomra nagyszerű képek (is) készültek, talán a következő kiállítás anyagában is fognak szerepelni. Eszre sem vettem -mert takarásban voltak- az etetőnél a gím bikákat akik ott portyáztak, pihentek. Emlékképeket sikerült lőni, de meg 700 mm-en is messze voltak. Az árnyékos részen élvezkedtem, nézegettem, hol a lencsén át, hol csak úgy szabad szemmel az állatokat. Jó volt látni azt a nyugalmat. És mindig ilyenkor jön a DE. De egyszer csak, a nap egyik sugara betévedt az én kis védett világomba és olyan szerencsétlenül csillant meg a frontlencsén, hogy elmentek a kosok. Természetesen vitték magukkal a gímeket is. Kicsit feljebb sétáltam, miután összeszedtem a széthagyott felszerelésem és felültem egy lesre reggelizni. Éppen csak a zsákomat tettem magam mellé, mikor bégetést hallottam... Kicsit összehúztam magam, mint egy galamb és vártam. Alig több mint öt méterre mentek el mellettem. Már kattogott is a gép. Egyszer csak mindenki megmerevedett és mint a birkák néztek. Szerencsémre nem engem figyeltek, az erdőből hirtelen kiszaladt nyolc ifjú dámbika, majd néhány perc múlva még hárman csatlakoztak a társasághoz. Ketten közülük talán a napokban veszítették el fejdíszüket, az agancstő még nem volt teljesen összeforrva. Rengeteg szarvaslény tanyázott szegényeken és csípték is őket rendesen.

 

A muflonok valamit megérezhettek, gyorsan átrohantak a nyiladék túloldalára és bevetették magukat a sűrűbe. A dámok is pihentek egy kicsit, majd 'eccercsak' beugrottak az erőszélre. Nem mertem forgolódni, nehogy elriasszam őket. Miért nem születtem bagolynak..., milyen jól tudnám forgatni a fejem.
Egy magányos csigás rontott le az úton, fel-fel bégetve, ezt nem tudták hogy értelmezni a dámok és mintha itt sem lettek volna eltűntek az erdőben. Nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam jó képeket lőni, annyira közel voltak, hangos is a gép és, hogy tetézzem, fent ültem a lesen. A lencsén rajta maradt a konverter, a manuális fókuszállítás pedig mozgás nélkül még nekem se megy. Inkább pár béna emlékkép, mint az ijesztgetés...

 

Éppen szedtem össze a holmim, gondolván itt már más nem lesz, közel 11 óra van, a fények is nagyon bekeményedtek, elindulok haza. A dámok még mindig tudnak meglepetést okozni. A legváratlanabb helyen és időben bukkannak fel mostanában. Egy kisebb tarvad csapat vágtázott ki a nyiladékra legelészni.