2013. július 29., hétfő

A jég...

Ebben az igazi banán érlelő melegben nem csak megtörik, de meg is olvad a jég. Mint idén július 13-án, amikor abnormálisan meleg lett az Északi-sarkvidéken. A jégsapka megolvadt, így most a sarkot víz borítja. Egy sekély tó. Egy hideg tó. Július amúgy is az olvadás hónapja a sarkvidéken, de most az olvadást egy arktikus ciklon gyorsítja. Eddig tavaly szeptemberben volt a legkisebb az északi jégtakaró, de most akár ez a rekord is megdőlhet. Áprilisban a feljegyzések szerinti kilencedik legvastagabb hótakarót mérték a sarkvidéken. Májusra viszont már olyan gyors volt az olvadás, hogy a hótakaró mérete a harmadik legkisebb volt – csaknem a fele elolvadt.
Na azért nem ennyire drasztikus a helyzetem, de valami hasonlót éreztem tegnap, mikor kilátogattam a leshez. Már nagyon vártam, hogy végre történjen már valami. Odafele menet azon gondolkodtam, hogy hiba volt kijönni, hisz percek kérdése és harminc fok lesz. Már nyolckor közel jártunk a napi maximumhoz. A sivatagban nem volt ilyen idő. 
Tehát kaptatok fel az emelkedőn a saját levemben főve, egyre jobban érlelődő gondolatokkal, hogy hiba lesz kimenni. Már most korán reggel egy állat sincs kint, mi lesz később? Nem, most nem adom fel. Kimegyek, és ha addig élek is, legalább hat-hét órát kint leszek. Az etetőnél pillanatra megálltam körülnézni, itt szoktak hűsölni a malacok. Most is hűsölt egy, mint kiderült végleg az örök vadföldekre távozott. Írtam egy SMS-t a kerületvezető vadásznak. Talán két napja feküdhetett már ott. Mentem tovább kicsit szaporáztam lépteim, hogy minél hamarabb felérjek. Gyorsan elfoglaltam a helyem, mindent beállítottam, hogy a későbbiekben minél kevesebb zajjal tudjak mozogni. Vártam... A körülményekhez képest "kényelmes" leshelyben mindig elzsibbad a lában. Az hagyján, de mindig ilyenkor történik valami. Most is. A víztől viszonylag messze valami megbontotta a becsillanó nap sugarát. Persze, hogy a távcsövet nem hoztam magammal, de később kivehetővé vált egy szarvas sziluettje. A bizsergést már nem csak a lábamban éreztem, hanem az egész testemben. Elfogott a türelmetlenség, aminek hamar vége lett. Reccsent egy gally a távolban és.... Ennyi volt. Éppen nyolcat ütött a képzeletbeli óra.
Komolyan mondom kész tortúra a lesből való fotózás. Megint lefeküdtem kicsit, vártam, így nem zsibbad annyira a lábam. Szinte még le sem dőltem, pontosabban jó, hogy ledőltem, mert ekkor vettem észre egy dám tehenet közeledni jobb oldalon. Nagyon bizonytalanul mozgott, meg-meg állt, visszafordult, elindult. Majd fél órán keresztül játszottuk ezt, de nem jött a vízhez. Majd ahogy jött a semmiből halkan, úgy el is ment. Megint leheveredtem, a fejem le sem ért, izomból kellett visszaegyenesednem, amikor egy borjú tűnt fel szintén a jobbomon. Semmi sem érdekelte, szomjas és tapasztalatlan volt. Az exponálásra is csak egyszer nézett fel.

Ivott és ment. Nagyon kilehetnek, talán pár évvel ezelőtt volt ilyen kemény nyár. A lentebb lévő dagonyában is alig volt víz. Megint ledőlni készültem... Gondolom nem kell mondani, lassan olyan érzésem támadt, mintha hasizom gyakorlatokért jönnék csak ide. Visszajött a félős dám. Még mindig félt és távozott. Már rutinos voltam, fekvés előtt amennyire a kilátás engedte körül néztem. Nyertem. Két tehén egy borjúval. Nagyon kis cuki volt. Rájöttem fotózgatás közben, hogy miért kell eldobálni a zacskókat. Ez ugyebár nem található a természetben, tehát a kedves turisták részéről egy hiánypótlás. Ami nagyszerű szórakozást nyújt egy kis játékos szarvas gyereknek. Azzal etetném meg aki eldobálja. Nem olyan vicces. Afrikában is láttam ahogy a kecskék a szemétdombon a zacskókat eszik. Azt nem tudom miért van, de szinte kiválogatták a többi szemét közül. Biztosan így lesz a zacskós tej... ohhhhh.

  
Már értem miért ruházzák fel az állatokat emberi tulajdonságokkal. Hisz azt a gondoskodást, amit itt is nyújtott az anya, az eddig csak embereknél láttam. Ahogy letette a szájából a zacskót a tehén már rá is lépett, jelezvén, hogy nem jó ötlet. Majd egyszerűen vigasztalta gyermekét.


A kicsin látszott a játékos kedv, ha nincs zacsi, jó egy száraz gally, elszáradt levelek. Folyamatosan izgett mozgott, alig tudtam követni. Nagyon nagy élményt nyújtott. Majd a másik tehén lépett színre, lemerészkedett inni, aztán anya is. A kis borjú bohókásan előreszaladt, majd a többiek követték.
Miután komoly edzettségre sikerült szert tennem kikászálódtam a lesből. Kár volt. Épp kezdett beindulni az "ipar". A les mögött szintén dámok várakoztak, hozták a kicsiket inni. Épp a delet kongatták, mennem kellett, nem bírtam tovább. Közel öt óra bent lét alatt három liter folyadékot vettem magamhoz. Elindultam, lassan. Levettem magamról az álcaruhát, némi lélegzetvételhez jutva. Álmomba sem gondoltam volna, hogy szórónál dámok fekszenek majd. Arról nem is beszélve, hogy a kerítésen kívüli területen futok össze egy fiatal gím bikával. Nagyon jó nap volt. Este már kevésbé, hisz negyed tízig semmi sem volt kint.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése