2013. július 1., hétfő

Les-kelődés

Tegnap még a reggeli órákban szándékoztam kilátogatni a nagy zöldbe. Talán gyatra testi erőmre tudnék hivatkozni, mely galád módon elhagyott. Elaludtam. Majd, mikor magamhoz tértem, már késő volt. Délben már nem indulok neki. Helyette, összekészítettem gyermekemnek a bicajom. 
Délutánra, erejem teljében vágtam neki... a szélnek. Alig tudtam menni, olyan viharos szél fújt. A leshez készültem, de egy kis kanyart azért vittem bele. Fotózási lehetőség nem igen adódott, nézelődni viszont lehetett. Voltak dámok, muflonok, disznók. Gímeket most nem nagyon láttam. A leshez menet egy versike jutott eszembe, Romhányi Józseftől, a rímhányótól, 'A Moszkitó-opera'.

Ott, hol a kásás
nád, sás
lepte lápra lépve
süpped alább a láb,
köröskörül
borús köd ül,
s éjszakára
nyirkos pára
száll a sárra,
sárga gázba'
hüledezve ül a hüllő,
borzong a borz és vipera,
ott hallható a Moszkitó-opera.
- Züm - zendít rá kóros
dalára a kórus.
Aztán tovább érleli
a vérbeli
sikert egy tenor.
Hangja a kórussal egybeforr.
Először egy dúr-áriát,
majd egy finom moll-áriát,
és végül egy maláriát
ad elő.
Mily szenvedély, vad erő!
Hogy lázba hoz ez a mester,
kísért, bárhogy hessegesd el.
Utána a tenyér csattan,
és az izzó hangulatban,
a vak, fülledt éjszakákon
felcsendül a Kinin-kánon.

Próbáltam lelkileg felkészíteni magam a sok vérszívóra, jól be is fújtam a ruhámat, gyakorlatilag feleslegesen. Ezeknek a kellemetlen agresszoroknak több esze van, mint nekem. Rákészülök a bazi nagy rajzásra, s lám a szélben szúnyogmentes minden.Legalább ebben szerencsém van, sőt a pár hete elvesztett ülőkém is megtaláltatott. Annak tényleg örültem. Szépen kitakarítottam a 'lakást', kitoloncoltam a betolakodó hüllő fiakat és egyéb ízelt és íztelen lábúakat. 
...és, hogy milyen az ember szerencséje? Mikor kászálódtam kifelé a szebbik felemmel a lesből, akkor vettem észre a pancsolni, vagy inni készülő karvalyt. Hmmm, ez nem sikerült. 

4 megjegyzés:

  1. A türelem a legfontosabb a leses fotózásnál. Ha vártál volna még öt percet sikerült volna egy jó kép.
    Az idén egy régi kis erdei háznál csináltam madáritatót azt hiszem hasztalanul mert azóta is egyfolytában esős idők járnak. Már több napot dekkoltam ott hiába, még egy veréb se jött fürdeni vagy inni. De nekem birkatürelmem van, ha fotózásról van szó. Na de, a kis házban pelék laknak. Minden alkalommal azzal kezdem, hogy felébresztem őket mély álmukból és kilakoltatom. Igen ám, de a peléknek bolháik is vannak amiket nem tudok olyan könnyen kilakoltatni. A lábszáramat alaposan megcsípkedik. Vajon a szúnyogírtó hatásos lenne-e ellenük? Vagy kezeljem le magam Frontline cseppel?:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. úgy imádom ha írsz!
      Nálunk is éltek annak idején pelék, én baromira bírom őket. Tök jó fejek. A pohár akkor telt be, mikor mindent megrágtak. Mi csapdával fogtuk be őket és jó messze erdőben engedtük el őkelmééket. A bolha nálunk is probléma volt, egy heti vakarózás után eltűntek... maguktól. :D

      Törlés
    2. Érdekes, tényleg leszoknak az embervérről a pelék bolhái vagy nem is ízlik igazán nekik: tegnap és tegnapelőtt is voltam a kis házban mert úgy néz ki beindult a dolog és már egy bolha sem csípett meg.:-)

      Törlés