2013. augusztus 12., hétfő

Kívánságok és Perseidák

Kimentem. Az eső nem esett, szép nyárias idő volt. Az előző napi szél mérséklődött, sőt szinte alig fújt. Jól esett a séta. Megpróbáltam felfedezni egy új helyet, talán a bőgési szezonban, lehet ott valami keresni való. Elég sok nyom, csapás volt azon a részen. 
Nem akartam most nagyon vizes részre menni, hiszen az előző napokban eléggé lehűlt az idő, nem valószínű, hogy folyamatosan az itató helyeket látogatják az állatok. Maradtam az egyik szórónál. Mint később kiderült vesztemre. A kellemes időn kívül mást nem tudtam élvezni. Laci sajna nem ért rá, pedig jó segítség lett volna az itatónál a nagyobb fák elhúzásában, direkt vittem köteleket is magammal. Nem baj, majd a következő alkalommal újra megpróbáljuk.


Estefelé is kinéztem, talán már kijönnek a bikák, de egy árva dámon kívül semmi sem mozgott. Még mindig meleg van. Azt hiszem őket is megviseli ez a folyamatos meleg, majd a nagyfokú lehűlés váltakozása. Remélhetőleg a szeptember jobb lesz. Jó lenne eljutni végre egy olyan helyre, ahol tudnék bőgést fotózni.

Este, Kittyvel kimentünk csillaghullást nézni. Fantasztikus élményben volt részünk, szinte csak úgy záporoztak a "csillagok". Kitty meg is jegyezte, hogy már mehetünk, mert nem tud többet kívánni. Maradtunk azért még egy cseppet nézelődni, csak úgy kívánságok nélkül.

A Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj, melynek szülőégitestje a 109P/Swift-Tuttle üstökös. Radiánsa a Perszeusz csillagkép területén van (innen kapta nevét), maximuma augusztus 12-augusztus 13-re esik, a köztudatban emiatt augusztus a hullócsillagok hónapja. A raj sok apró porszemcséből áll, melyek a földi légkörben nagy sebességük következtében felhevülnek és elégnek, a földfelszínt nem érik el. Megfigyelésükre legalkalmasabb a hajnali időszak.
Amikor a Perszeusz csillagkép alacsonyan van a látóhatáron, a meteorok száma kisebb, de azok hosszabb utat tesznek meg a légkörben. Nyomuk gyakran több színű, vékony csík. Ezek megfigyelésére a 21-23 óra közötti időszak alkalmas.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése