2013. október 29., kedd

Hormonok és évszakok

Kezdem már magam kicsit összeszedni, igen elhanyagoltam a blogom írását. Úgy látszik sokaknak nem hiányzott, egy emailt sem kaptam, hogy hol vannak a bejegyzések. Néhány hétvégén sikerült erdőjáróvá avanzsálnom, de ezek csak néhány órák voltak.  Szeretem az őszt. Olyan más az illata, mint a többi évszaknak. Számomra a többiben van valami közös, azt nem tudom mi, de valami ott motoszkál, valami kis izé. De az ősz az olyan más. Talán mert tele van izgalommal, kezdődik a szarvasbőgés, barcogás és a muflonok násza. Lehet ez a kis hormon felhő változtatja meg, különbözteti meg a többi évszaktól. Mindig is éreztem ezt a különbséget, pedig a kedvencem a tél. Na, ezért is szoktam kapni, hogy kedvelheti valaki a telet. Ha városban nőttem volna fel a locspocsban, akkor utálnám én is. De nem így volt. 
Idén ősszel csak itthonról hallgattam a barcogást, nem mentem Somogyba (sem). Jó élmény volt ez is. Sajnálom, hogy csak fantomokat, szellemeket láttam, egy bika sem állt meg, még egy portré erejéig sem. Csodás volt ez a vénasszonyos nyaras idő. A barcogáshoz is kicsit meleg volt, mint pár héttel a bőgéshez is, ezért nem volt olyan "igazi", de jó élmény még egy bika hangja is. Ha nincs lehetőség állatokat fotózni, meg kell keresni a témát valami apróbban. 
Azért néha befutott a lencse elé néhány patás. Több kevesebb sikerrel meg is örökítettem őket.


Szeretem ősszel a lapos fényeket, szépen csillannak be a hajnali fényben az erdőt, mezőt elárasztó harmatos pókhálók. Mint megannyi csodás üveg gyöngysor. Csodás táncot járnak az apró bokeh foltok a háttérben. 



... míg unalmamban hasonló képekkel bíbelődök, azért be-be futnak mások is. Ha többre nem is, kimegyek a Városligetbe gyakorolni a madarakon vagy másokon.

























De az igazi lételemem azért mégis az erdő, mező. Valahol sajnáltam, hogy csak hallottam a barcogó bikákat, néha megpillantva elsuhanó árnyékukat, de egyszer sem láttam barcogni, vagy verekedni őket. Aztán megint jön egy ködös reggel, mikor várod, hogy akkor talán most jön el a pillanat és ott fog állni a nyiladékon kicsit a ködbe veszve, de mégis jól kivehetően. De csak egy másik kép valósul meg, ez továbbra is csak a képzeletemben marad... remélem nem sokáig.






















Van amire sokat vár az ember, mert megéri. Lassan az a gyakorlat, hogy ezek a "képek" mindig akkor vannak, - hogy ilyen szépen fogalmazzak - mikor nincs az embernél gép. Az emlékek viszont, örök emlékek maradnak ebben az esetben. Ez kicsit olyan szentimentálisnak hangzott azt hiszem. 
... és egyszer csak a lágy reggeli nap fényében bevillan egy halvány világos folt. Először nem is tulajdonítasz neki semmi jelentőséget, csak valamiért megállsz és figyelsz. Áhh semmi legyintesz, majd hallasz valami olyat ami kicsit megdobogtatja a szíved. Megint figyelsz és már látod, hogy a halvány világos folt lassan életre kel. Nem akarod elhinni, de tőled ~ 150 méterre feláll a nyiladékon egy bika. Lemerevedsz és csak bambulsz, mikor épp indulni készül kattintasz... Emlék.


Haladok tovább, tudom csak a bizonytalanság miatt ugrott meg, de szerencsémre lassan halad tova. Felmérte, nem jelentek veszélyt. Mivel csak két lábbal rendelkezem, ezért kicsit lemaradtam, de nem is akartam üldözni, csak tudni akartam merre megy. Arra, amerre gondoltam. Már hallom bandáznak, talált másik bikát, ohhh bikákat, felváltva barcognak. Már nem találkoztunk, egy másik fotós megzavarta a nagy találkozást. Kicsit vérlázítónak tartom, hogy én rendszerint veszem a fáradságot megeresztek egy telefont -durva, hogy megint ezen lovagolok - legalább jelzem, hogy hol számítsanak rám, cserébe én is megtudom, hogy van e vadászat. Valamiért ez alap. De van akit ez nem nagyon izgat...
'Jót' beszélgettünk.
Irányba álltam a kedvenc szóróm felé, lassan nagyot kerülve mentem, ne zavarjam a barcogó helyet. Kellemes meglepetés ért a szórónál, csak sajna ott volt a vadvédelmi kerítés... 


Visszahúzódtam kicsit, majd lassan a fák, árnyékok takarásában megpróbáltam megkerülni. Nem egyszerű, hihetetlenül figyelnek. Hiába az álca, rögtön kiszúrják mi nem illik a tájba. Én! Ilyen amikor kiszúrják az embert. 


mikor türelmes vagy, mindig van eredménye.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése