Gomba szezon

Már hajnalban váram az esőt, amit a meteorológia beharangozott, helyette verőfényes napsütés érkezett. Na, nem panaszkodni akarok, tök jó volt. A kis bibi csak az volt, hogy a bélelt, vízhatlan nadrágot vettem fel. Ami most nem kívülről, hanem belülről ázott. Kis fogyókúra... A szokások rabja lévén, a jól bevált utakon közlekedtem. Már messziről megláttam a nyiladékon legelésző bikákat. Jó szél, jó takarás. Uccu. 

A dámoknak mindig van valami titkos megfigyelője. Nem lehet elég óvatosan közelíteni feléjük, valaki minden egyes alkalommal észrevesz. Hason kúszni nem éppen volt kedvem másfél napos eső után. Maradt a hajlongás és az óvatos lassú séta, ameddig csak lehet. Túl sokáig sajna nem mehettem, talán az előző távolság feléig. Méterben talán 35-40 lehetett. Ősszel irtó jó a rejtő színük, alig lehet észrevenni őket annyira beleolvadnak a háttérbe. Igazi camouflage. 

Ha nincs az a finom napsugár, talán észre sem veszem. A lapátok szinte teljesen beleolvadtak a fák alkotta háttérbe. Néha úgy rájuk tudok csodálkozni, hogy még a kattogtatás is kimegy a fejemből. Valahol a megfigyelőnél tartottam... Igen, itt is volt. Jóval beljebb állt egy másik bika, és szépen el is vitte a többit. Mint kiderült hárman voltak. Nem rohantak, csak átsétáltak, lassan, komótosan. Hasonló tempóban mentem utánuk, hallottam egy kis csörtét is, de sajnos lemaradtam róla. A várakozás hevében hirtelen befutott egy fiatal gím bika is, majd ugyan azon lendülettel tovább is rohant. Először nem is értettem, majd kis idő múlva kezdett kivilágosodni a kép. A másik oldalon kidugta a fejét egy kis villás bika, óvatosan szemlélődve, mintha zebrán menne át egy forgalmas kereszteződésen, úgy indult át a túloldalra.

Az ifjú titánt követte még egy kanalas is, majd még két tar-vad került elő szinte a semmiből. Átmentem a másik nyiladékhoz, megmásztam az egyik lest és vártam. Nem is kellett sokat várni, már jöttek is az első gombászók. Mellettem volt néhány friss őzláb gomba, de sem azokat, sem engem nem vettek észre. Megvártam míg elmennek kicsit odébb, lemásztam a lesről és elindultam ellenkező irányba. Ha már elrontották az esélyeimet, talán máshol még bejöhet néhány vad.

Megkerültem a fél hegyet, hogy jobb eséllyel indulhassak az állatok nyomába. Folyamatosan csak azt vettem észre, hogy rohan el mellettem minden. Ülök egy helyben, nem mozdulok és minden más csak rohan. Elindultam, hajtott a kíváncsiság. A távolból hallatszó lövések zaja nem kelt már riadalmat, valami más kell legyen. Mondanom se kell, meglett a forrás. Ugyan az a család csörtetett át árkon bokron akik egyszer már elmentek mellettem. Hiába szóltam hangosan, meg sem hallották... Majd egyszer csak végre valami csoda folytán a hang megelőzte őket. Illően köszöntem, majd a szokásos érdeklődés, no nem a hogylétük felől. Frappánsan közölte velem anyu, hogy nincs vadászat, ő tudja. Kérdeztem, hogy miért kell hajtani az állatokat, szinte habzik a hátuk úgy rohannak? Ők? Ők nem, egy állatot sem láttak! Nem akartam nekik elmagyarázni az összefüggést, mert még mindig ott állnék azt hiszem. Mondtam nekik vigyázzanak magukra, és figyeljenek kicsit jobban. Néha nem ártana érdeklődni sem...
Már el lett cseszve a napom, elindultam visszafelé. Itt már semmit se fogok látni. Tévedtem! Már messziről láttam és hallottam a következő csapatot. Imádom amikor már bőven látó és halló távolságon belül vagyunk egymáshoz, akkor elindul ellenkező irányba, mintha nem is látott volna. Jó fej voltam, oda mentem. Szokásos rituálét, a szokásos válasz követte. Ez az ő erdőjük, nekik itt senki sem parancsol...blablabla. ... és üvöltöznek tovább. Összeszedtem magam és a motyómat és ott hagytam őket. Rájöttem közben az igazságra - nem odaát van -, én viszem túlzásba a természet iránti rajongásom, szenvedélyem és mindent. Az ilyen emberek az igazi környezetvédők, ők élnek környezettudatosan. Persze, hogy keresik a vadászok a vadat, mert nincs nyugta, rohannak folyamatosan.
Bepattantam a kocsiba, átmentem egy másik helyre, csak körülnézni és ha már ott vagyok átöltözöm "civilbe". Már éppen elvesztettem szalonképes külsőmet, mikor megjelent egy kocsi, kipattantak belőle, kinyitották a kaput és végig a döbbent arcukkal röhögtek rajtam. Vicces látványt nyújthattam alsógatya, bakancs, póló és egy mellény. Pedig azt hittem jó fedezékem van, csak pont onnan jöttek, ahonnan nem vártam. Az erdőből.