2014. február 26., szerda

Sár, sár és sár

Meglepetésként ért, hogy mekkora sártenger van kint az erdőben. Ez a februári -agancsozási- időszak valamiért mindig olyan fura. Állatokat alig látni, még zaklatottak a hajtások után, lassan közeledik az ellési időszak a disznóknál, mindenki csak bujkál. A szemben lévő területen épp fakitermelés folyik, pont az egyik kedvenc részemen. Még ez a kevés kis köd is messze viszi a láncfűrészek hangját.
Már a külterületen meglepően sok nyomot sikerült felfedezni, szarvasok, disznók, őzek és a sima bőrű talp mintázata is ott volt a sárban. Beljebb érve csak a sár maradt. Már a kaját is traktorral hordák akkora a víz. Pedig még igazából hó és fagy sem volt. Az eső sem tűnt soknak, hiszen az éves csapadék mennyisége is az átlagos alatt szokott lenni. Szó szerin szügyig érő sár volt az etetőknél.
Gyakorlatilag semmit sem láttam az elvétve fel-fel bukkanó muflonokon kívül. Sikerült összefutnom néhány agancsozóval, de most úgy tűnik kicsit csúszik a szezon. Megint űzték a vadat. Az a néhány muflon amit láttam, simán észrevett, de nem velem törődtek, csak néztek az ellenkező irányba. Majd hirtelen néhány tarvad elszáguldott a vadvédelmi kerítés mentén.


Más szinte nem is történt, sokkal nyugodtabbnak hittem volna a napod, de a Főváros közelsége miatt itt mindig sokan járnak ki bóklászni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése