2016. június 20., hétfő

Égszakadás - föld indulás

Előző hétvégére egyeztettünk egy kellemes vadászattal egybekötött kirándulást Gábor barátomékhoz a Mátrába. Pénteken a napot Kitty lányom ballagásával zártuk, ő is befejezte végre az általánost. Kezdődik az újabb taposó malom, jön a középiskola. Remélem tetszeni fog neki, amit választott.
Innen indultunk este hat után a Mátrába, Szuhára. A nyögve nyelős indulás után viszonylag gyorsan megérkeztünk. Gábor fantasztikus vacsora ötlettel fogadott, legyen gombapaprikás, rókagombából, másnap vargányából készítünk valami finomságot. Kis beszélgetés, sörözgetés és gyors alvás, hisz reggel 3:20-kor ébresztő, vár minket az erdő. 
Gyorsan meg is virradt, a pirkadat kint talált bennünket a harmatos és eső áztatta réten. Élmény volt ismét Nívába vágódni, hihetetlen, hogy hol elmegy ez az autó. Az este esett esőtől mindenhol állt a víz, persze a gumicsizma bent melegedett a lakásban. Ott a helye. Ügyesen lavíroztunk a fűszálak között, így alig lettünk vizesek csak az térdünkig nedvesedett át a nadrág. Andinak rosszabb volt a helyzet, mivel húsz centivel alacsonyabb, mint én... Settenkedtünk hármasban, néha meg-meg állva, hallgatózva. Még a légy zümmögését is hallottuk, majd hirtelen egy őz riasztott az ugatásra emlékeztető hangjával. Alig pirkadt.


Amikor kezdett derengeni, egy csodálatos látvány fogadott minket. A dombról leláttunk a Maconkai tározóra, a környező településekre. Szép kis erdőrészeknél cserkeltünk, folyamatosan nézve a hajnali nyomokat. Sok biztató jel volt körülöttünk, de még igazából semmit se láttunk. Aztán egy pár szarvast, és megint szarvasokat. Egy magas fűs nyiladékban megállva füleltünk, mélyeket lélegezve próbáltunk az erdő illatát magunkba szívni, megállapítani mit is érzünk. Mint egy jó borász, úgy ízlelgettük a levegő zamatát. Az ízlelgetésben először néhány apró nesz, majd erősebb motozás segített eldönteni kivel is állunk szemben. Kik is azok, akik nagy dirrel-durral mozognak az erdőben. Ha már vadászni is jöttünk, elő a fegyvert... Egy jobb süldő volt a cél, de egy fél órás várakozás után sem jöttek ki a nyílt színre. Mentünk tovább, majd máskor. Fegyver csere, előtérbe került a fényképezőgép és folytattuk a cserkelést. Lassan kiérünk az erdőből, nem láttunk már szinte semmit. Vissza a Nívába, mentünk tovább. A szabad területen néha érik meglepetések az embert. mint minket is az egyik erdő szélén. Egy fiatal bika legelészett nyugodtan, semmitől sem zaklatva. Kb. 400 méterre álltunk meg tőle, lassan elindultunk felé, viszonylag sokára vett észre bennünket. Nem volt megijedve, lassan besétált az erdőbe. Végig figyelemmel kísértük. Közben észre sem vettük, hogy tőle nem messze egy elég figyelemre méltó dám bika váltott vissza az erdőbe.


Ismét vissza a kocsiba, mentünk tovább, még alig múlt hat óra. A környező gabona táblákat kutattuk, talán lesz egy igazi nagy találkozás, talán... Néhány fácán kakastól eltekintve semmi. Majd egy óra barangolás után Gábor megállt a terepjáróval, megpillantott egy gím tehenet, azt vizslattuk... Nekem nem sikerült meglátni, pontosabban a nagy keresésben mást láttam meg. Ha bakra megyünk vadászni, talán életem bakja is lehetett volna.


Csodásan megmutatta magát, de 250 méternél nem lehetett közelebb menni hozzá. Elállt a szavunk is, csak csodálattal tudtuk nézni, semmi más. Még délután is róla beszéltünk, mély nyomokat hagyott bennünk. Talán ez volt a nap fénypontja, később már tudtuk valóban az volt.
Kis szusszanás következett a reggeli cserkelés után megbeszéltük Gáborékkal, hogy ebéd után kirándulunk, majd este kimegyünk egy lesre, vadászunk is egy kicsit. A környék mi másról is lenne híres, mint a jó borokról, meg is céloztunk egy kis pincét Gyöngyös alatt. Már menet közben kezdett cseperegni az eső. Mátrafüreden még kávéztunk egyet, amit lekísértünk egy palacsintával, némi alapot létrehozván a borok kóstolásának. Alig melegedtünk meg a pincében mikor olyan felhőszakadásban lett részünk, hogy mondhatni még az öregek se emlékeznek ilyenre. A bejárattól pár lépésnyire álló kocsimat se láttuk. Futás és indulás. Az úton felfelé menet a lezúduló vizet toltuk magunk előtt, hát volt para. Alig haladtunk a néhol 15-20 centis zubogó vízben. Már tudtuk, ma már nem lesz vadászat. Viszont jókat beszélgettünk, barátkoztunk. Majd egyszer összehozzuk. Nem a lövés a lényeg, a hozzá tartozó élmények sokkal többet érnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése