2011. november 28., hétfő

Vadcsapáson

Pénteken reggel nosztalgiáztam kicsit. Elmentem egy hajtóvadászatra.
Gyermekkoromban valamiért nagyon élveztem, szinte minden alkalommal kimentem. Akkoriban nem nagyon lehetett róla beszélni, hogy az "Egyetértés Vadásztársaság" tagjai mit, hogyan lőttek. Felnőtt koromban kezdtem megérteni bizonyos dolgokat, vádakat ezzel kapcsolatban. Személy szerint soha sem tapasztaltam olyan állításokat, mint például, hogy állatokat kötöttek ki stb. De nem is az én dolgom, majd drága jó édesanyám megírja az emlékirataiban.
Tehát hajtás. A sűrű köd mint egy paplan borult a tájra. Mikor kiértünk alig láttuk az erdő szélét. Önkéntelenül is egy Hobo számot dúdoltam...

"Édesen alszol, zörren az ablak,
Megjött a parancs: rögtön induljak.
Melegben fekszel, friss bőröd álom,
Miattad kelek, érted csinálom.

Nyakadban arany, takaród prémes,
Hogy tudsz ölelni, dolgozni rémes!
Kéne egy fiú, de félted a melled,
Szép vagy és hiú, kincsed a tested.

Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem..."

Kicsit elmerengtem, azok a vadászok, akik gyermekkoromban voltak pálya kezdők, már azóta büszke apukák, és vannak azért már nagypapák is. Tényleg öregszem!? Valóban, hisz lányaim is már 17 illetve 11 évesek.
Szerettem volna pár izgalmas képet készíteni, de a természet kicsit akadályozott a dologban. Elég magas ISO értéket kellett választanom, hogy nyerhessek valami kis fényt.

Reggeli tanácstalanság
Hajtó vonal felállítás

Azért valami kis emlék képeket sikerült a CCD -re rögzítenem. Olyan képekre vágytam, ahol a disznók, vagy más vadak az emberek közt rohannak el. Nem egy egyszerű mutatvány, mint rájöttem.
"Csak hajtó vagyok - Ne lőjetek!"
Próbálkoztam kicsit közeli képekkel is -mert csak egy kisebb kölcsön optika volt nálam-, de nem igazán sikerült. Az első etappal hamar végeztünk, nem sok lövés dördült. A még lábon álló kukorica mellett álltunk fel, egy következő hajtás vonalra. Ezen a területen szoktam fotóim nagy részét készíteni, de most új dimenzióból közelítettük meg a terepet. Néha megviselte izmos kis testem az év- milliók alatt felgyűrődött föld és kő mennyisége - gondolatban már rég a Himalája alap tábora felé kaptattam, s nyúltam is az oxigén palack maszkjához, mert az aklimatizációs foglalkozásokat kihagytam -, de pár méter bambulást követően, rögtön visszazökkentem a valóság talajára, a gördülő kövek meg szinte szó szerint is segítettek benne. Egy teljesen más világ nyílt meg előttem, de többet innen nem közelítem meg a hegyet.
Nehezen, de leküzdöttük kisebb nagyobb lemaradásokkal. Ez után jött egy kellemes, lankás szakasz, több izgalommal. Naná, hogy hajtás idején a vadcsapásokat is használja az ember, és főként csak azon, hogy a jószágokat kitudja mozdítani a bozótosból. Ilyenkor érdemes arra is koncentrálni amit csinálunk, csúnyán pórul járhatunk ha csak magunkkal, a fotózással foglalatoskodunk. Nem is tudom hol járt az eszem, csak arra eszméltem, hogy egy rohanó spíszerrel találtam szembe magam. Szó szerint csak három lépés volt közöttünk, éreztem a fújtatását az arcomban, majd az utolsó pillanatban változtatott irányt. Huhhh. A kontrázásnál egy sebzett kan volt előttünk, mely sikeresen visszatört a hajtó vonalban, elijesztve néhány hajtót maga mellől. A sorban álló egyik vadász is leadott két lövést -mint kiderült igen jó lapocka lövés volt-, de a disznó mit sem törődve vele rohamozott előre. A sor végén a "puskás" ember adta meg a kegyelem lövést. Ebéd előtt ennyi izgalom bőven elég volt ebéd előtt, már egy kis pihenőre vágytam. 


Jól is esett a székely káposzta és az almás rétes mindenkinek. A forró tea is kellemesen felmelegített a tábortűz mellett. Összességében kellemesen elfáradtam, jót sétáltam az erdőben, csináltam pár emlékképet is. Talán megyek a következő hónapban is, ha olyan lesz a terep. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése