2013. március 25., hétfő

Canon fotóműtermek hétvégéje

Fantasztikus kezdeményezés a Canontól, hogy segít megismerkedni a műtermi fotózás rejtelmeivel. Még azok is tanulhatnak sokat akik "vérprofinak" vallják magukat. Szombati látogatásunkat a FotóSarok műtermében kezdtük. Elsőre még nem 100% -ig, de a második hely után már tudtuk, nagyon jó helyen voltunk a FotóSarokban (Hegedűs Gyula utca 83). Mindenkivel egyformán kedvesen, barátságosan és segítőkészen bántak. Gondolom feltételezték, hogy nem csak a modell kedvéért jön ide az ember, hanem, hogy valamit tanuljon, ellessen az oktatóktól. Ami nem tetszett, azok a műtermek, ahol szinte magára hagyták az érdeklődőket. Hiába adtak optikákat a Canonosok, nem sokat javított az érzésen. Sikerült gyorsan végig látogatni helyeket, hiszen nagyon egy kupacban voltak szerencsére. A minimális kis szabadidőt sikerült gazdaságosan kihasználni. Volt olyan hely is, ahol emberek csöpögtették nyálukat a szakadt farmeros lányra, a toppját rángatóra stb. Innen elég gyorsan mentünk is. És ismét elérkeztünk egy fantasztikus helyre. Az újpesti Photoplanet fotóműtermében az autófotózásé volt a főszerep. Ez egy igazi élmény volt. Sokkal jobban élveztük, minta modelleket. Hihetetlen volt, hogy mindenkivel volt türelmük foglalkozni. Segítettek a beállításokban, mindenben. Mondanom se kell másnap itt kellett folytatni. Isteni kávé, kis sütivel, no és a két szép autó. Köszi Gábor!