2013. július 18., csütörtök

Visszatérés

Visszatértem a vadakhoz. Most a véletlenek is a kezemre játszottak és olyan élménnyel sikerült gazdagodnom... Az első napok kellemetlen esős időjárását sikerült pár óra alatt elfelednem. Ritkán lehet átélni ilyen trópusi vihart, de úgy látszik már ez a jellemző. Már kezdtem azt hinni, hogy ismét el vagyok átkozva. Még tán tanulmányainkból emlékezhetünk rá, hazánk egyik legcsapadékosabb területe, amelyre évi átlag 700-800 mm csapadék hullik. Itt dőlt meg Jávorkúton, Magyarország valaha mért legnagyobb csapadék rekordja 2010-ben, ahol 1550 mm-t regisztráltak. Lehet a mostani is közel volt ehhez, de most napi viszonylatban. Még gyerek koromban itt csodáltam a hatalmasra nőtt páfrányokat és lapukat. Némelyik már már akkorára nőtt, hogy akár tetőként is használható lett volna egy hevenyészett les állításánál.

Kis pihenőt vettem, majd meglátogattam egy igen kis kellemes helyet a zselici dombságban. Egyszerűen imádom ezt a vidéket. Már kora reggel megérkeztem, ki is mentem azon nyomban a területre. Nem kis meglepetésemre semmit sem láttam. Lassan meg-meg állva néha kiszállva néztem körül, de szinte semmi. Megkerestem egy illetékest, majd érdeklődtem, hogy mi történt... Kiderült, hogy épp most átalakítások vannak a területen és nem látogatható. Fenébe, ezért autókáztam le idáig? -gondoltam...  Sándornak, a vadásznak annyira megesett rajtam a szíve, hogy beengedett a zárt részre, elmondta mit, hol találok. Szinte mindent meg is leltem, de fotózni a kacsákon kívül nem tudtam semmit se.
Visszamentem a másik úthoz, az eredeti verziómat követve. Itt véletlenül beleszaladtam abba, aki etette az állatokat. Beszélgetésbe elegyedtünk és szerencsémre felajánlotta, mivel a mai munkanapja véget ért, ha reggel ötre itt vagyok, akkor kivisz az etetős autóval. Később rájöttem, meg kellett volna kérdezni mit jelent az etetős autó. Reggel megtudtam. Egy traktor, mely silót szállít, azt automatikusan adagolja. Van rajta mérleg is. Tök modern. A szaga viszont a régi. Önkéntes idegen vezetőm kedélyesen invitált a fülkébe, maga mellé. Az ülés magasság -a traktor teteje és az ülés lapja közti távolság- kb. 50 centi volt. Kicsit nehézkesen, de sikerült behajtogatni magam az ajtó és a hátsó szélvédő közzé. Vicces látvány lehettem... Néha ki kellett szállnom, hogy az elgémberedett, szétrázott tagjaimat a helyére igazítsam. Nyújtózni nem mertem nagyon, nehogy a már beállt részeimet újra kelljen igazgatni. Mind ehhez a siló és gázolaj szagának elegye párosult.Ezeknek a teljesen elzárt részeknek azért meg van a varázsa. Az állatok nyugodtak, csak azt ismerik -látják- aki enni ad nekik. Ha véletlenül a traktor hangjára megjelentek és megláttak, azonnal el is mentek.Az erdős, ligetes részekről figyeltek kifelé. Néha azért meg-meg álltak, bámultak, nem tudtak hová tenni. Volt amikor fa mögé bújtam, a traktor meg elment, így azt hitték én is. Akkor viszont mindig előjöttek.
Tényleg nagy élmény volt. Utoljára tán Gál Jani bácsival etettem az állatokat lovaskocsiról. Szórtuk nekik a kukoricát, hajtottuk a lovakat, és élveztük az állatok közelségét, mert a lovaskocsi nyikorgására rendszerint megjelentek az állatok. Mindez kicsit több mint harminc éve történt, no és egy kicsi. Ilyenkor látszik, hogy tényleg öregszik az ember, kicsit szentimentálissá válik. Szerencsére a traktorozásból már nem sok volt hátra, már láttam, hol tudom kinyújtóztatni elgémberedett végtagjaim. Ekkor beszélgettünk pont arról, hogy itt ki tudnak e szökni az állatok a kerítésen. Csak, mert épp egy szarvas tehenet láttam az úton -vagy nem... Áááá nem lehet, mert a kerítést folyton ellenőrzik és a kapuk zárva. Akkor lehet csak egy biciklis volt -gondoltam. Kijöttünk az útra és indultunk vissza a kocsimhoz, mikor megkérdezték tőlem, lenne e kedvem még kocsikázni? Traktorral? kérdeztem vissza azonnal. Nem, a Toyotával, hangzott a válasz egy huncut mosoly kíséretében. 'Traktogolunk' szépen az úton, egyszer csak elénk vág egy szarvas tehén. Csendben megjegyeztem, még sem a biciklis volt... Gyors telefonálgatás, majd kimondták az ítéletet. Sándor megkérdezte van e kedvem részt venni egy esetleges hajtásban, aminek kilövés is lehet a vége. Ezzel ugyan is csúszik a 'programom'. Mentünk. Mire végig értünk az úton, már eltűnt. Szerencséje volt. Vissza az istállóhoz, megtölteni a zsákokat kukoricával, majd irány a vaddisznós rész. Gyorsan megetettük a malacokat, nem kellett sietni sehová, így ráértünk várni, fotózni.


Még alig volt kilenc óra... Már hulla fáradt voltam. A traktorozás icipicit betett a frissességemnek. Folytattuk az utat, mentünk meglátogatni a szarvasokat. Megint bújócskázni kellett, de megérte. Baromira tudok lelkesedni ilyenkor, olyan jó nézni ezeket a csodás állatokat. Azért látszott, hogy itt nincs helyismeretem. Annyi legyet még egy frissen gőzölgő trágyadombon se látni, mint rajtam. Talán életemben először és azt hiszem utoljára mentem rövid nadrágban és pólóban az erdőbe.
De megint csak megérte a "szenvedést".


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése