Sárfürdő

Manapság már nem kell messzire menni egy jó kis iszapfürdőért. A nagy mennyiségű hó, az elmúlt napok folyamatos esőzései megtették hatásukat. Szinte minden nap figyeltem az időjárás jelentést és szerencsémre vasárnap délelőttre nem mondott esőt, viszont délutánra már riasztást adott ki a meteorológiai intézet. Gyors SMS váltás, lett volna... Este kilenckor már beletörődtem, hogy akkor most sem tudok kimenni a vadászat miatt, de Péter válasza éjfél előtt felébresztett. Igen. Hurrrrrááááááá!!! Ilyen öröm ujjongásban feküdtem vissza. 

Nagyon vártam már a reggelt, egész éjjel szakadt az eső, hangosan verte az ablakot. Ébredés után első dolgom volt megnézni esik e még. Mekkora mázli, elállt. Pedig gondoltam kipróbálom új szerzeményem, az esővédő huzatot. Most is feltettem, biztos ami biztos alapon. Rendesen be volt borulva. 

Azt hiszem igen jó vétel volt, egy: ilyet itthon még nem láttam, ez lehet az én fogyatékosságom is. Kettő: optika függő, és három: le lehet venni előröl a 'kupakot', így esőben is lehet használni azokat az optikákat, melyek nem "L" -esek Belülről csúszásgátló gumi bevonat van a szélén, ezért nem tud elmozdulni a tubusról. Kicsi dolog, de számomra nagy öröm. Pont egy hasonlót tervezgettem, mikor megtaláltam a neten.

Sajnos nem volt annyira jó fényviszony, mint amit szerettem volna, de nem is ez a fő. Végre kicsit kint tudtam lenni. Szerencsére a kocsiban volt a gumicsizmám, így kevésbé áztam el. Olyan mértékű víz van kint, hogy csoda, hogy az állatoknak nem nőtt kopoltyúja. 

Ebben a kis vízben, beázott a csizmám. Felülről.

Lassan itt a tavasz, lehet majd ki is hajt a kerítés oszlopa...

Csak egy kocsinyom

Elég nehézkes volt a sétálgatás, de mint tudjuk a versenylovakat is szántásban edzették. Már majd nem úgy is éreztem magam, izomláz és szügyig sárosan. Pedig még alig tettem meg pár métert. Természetesen a dámok a helyükön vártak. Most négyen hiányoztak a megszokott lapátos csapatból. Gyönyörűen bevártak, hagyták magukat, sőt még pózolgattak is. 

Szokásos gyönyörködésemet egy -nem is tudom, hogy mondjam- futó zavarta meg. Ki az a hülye, aki szó szerint térdig érő sárban, egy vadászterületen futkos keresztbe kasul az erdőben, a fák között?! Nagy sikert aratott dáméknál. Mint a mérgezett egerek rohantak ellenkező irányba. Volt a bikák között egy aki nem futott, csak bicegve kocogott a többi után. Mikor kicsit lelassítottak, már messze jártak tőlem, én akkor értem a vadföld innenső végébe, mikor ők a másikat kezdték elhagyni. Elég komoly távolság volt közöttünk, a sánta bikáról nem tudtam egy értékelhető képet sem csinálni, amin látszana az esetleges sérülés, ha olyan. Az idő viszont kezdett rosszra fordulni, hirtelen feltámadt a szél, inkább visszafordultam, de előtte még a terület gondozóját még tájékoztattam a látottakról. Nem kellett sok idő és szakadt is az eső, ahogy megjósolták.

2013. az első

Kint az első, napokban már a harmadik. Az út baloldalán épp kezdődik a hajtóvadászat, a jobb oldalon szabad a pálya részemre. Közben egy dalt dúdoltam:

"Be jó künn az erdőn,
Ha áll a vadászat,
Ha pirkad a hajnal
És fölkel a nap!
A kürt szava harsan,
A sok lovas vágtat
És csörtetve űzi
A fürge vadat.
Ez fölséges élet,
Ez férfihez illik,
Ez edzi az izmot
És jókedvet ád,
Ha visszhangot vernek
Az erdők, a sziklák,
Hej, szebben és vígabban
Cseng a pohár.
Ho tra la, la, la...."

Hobo Blues Band: Vadászat (1984) A vadászok kara részlet

Ellehet ítélni, valamiért szeretem a hajtóvadászatokat (is). Végtére ebben nőttem fel. Olyan sajátos hangulata van, de az egyszerű halandó csak a gyilkolást látja benne. Pedig ott a szabadban elköltött ebéd, a tábortűz, maga a természet, az esetenként több kilométeres séta az erdőben, a jóleső fáradság este, a gazdasági oldalát most ne is említsük. De ott megölik a kis cuki állatokat! Csattan ilyenkor a kissé nyafka válasz. Ilyenkor azért néha megkérdezem, miért is nem vega az ilyen ember? Megint jól elkalandoztam...

A szabad pályánál tartottam. Igen. Rákaptam erre az erdőrészre. Olyan, mint egy dámparadicsom (dámtomátó, bördtomátó után szabadon), szinte az esetek elenyésző kivételétől eltekintve csak dámokat látok.

A kis emelkedőn mentem felfele, először valami furcsát vettem észre, majd rájöttem kis figyelés után, hogy füleket látok. Lassan, halkan mentem tovább, óráknak tűnt minden másodperc, dolgozott az adrenalin is bennem. Megláttam először a fejét. Megint várni kellett, nem szerettem volna ha elugrik. Talán úgy öt percig néztük egymást, közben nagyon óvatosan loptam a centimétereket. Már láttam a hátát is, még közelebb! Már szépen látszik, jól mutat a zúzmarás domb az előtérben... Katt, katt, katt. Kiabálta a zár. Még pár másodpercig tisztelt meg a figyelmével, hátat fordított és elballagott. Nem mentem utána. Minek, nem fog megvárni. 

Hagytam egy kis időt, ha megijedt volna, akkor nyugodjon meg, majd mentem tovább. Célba vettem az egyik kedvenc szórómat, itt mindig olyan szépek a fények, mindegy, hogy délelőtt, vagy délután van. Pár hete pont itt voltak a muflonok a gímek és a dámok társaságában. Most üres volt a placc. Viszont meglepetésemre, volt kirakva siló. Vártam vagy másfél órát, de sehol senki, zavarhatta őket a közelben hallatszó favágás, a puskaropogás. Felkerekedtem és mentem tovább. 

Szó szerint összefutottam egy kis csapossal, természetesen dám volt őkelme. Az egyik nyiladék közepén megállt és figyelt. Volt köztünk nem is tudom hány méter, de 157 lépés (~115m :) mert átlagosan 0,75 métert lépek, lejtőnek lefele és felfelé kb. 10 centi eltéréssel) biztosan, ez volt a távolság megközelítőleg fele. Hogy honnan is tudom... Kipróbáltam, ha szinte teljesen nyílt terepen, lassan szembe megyek a vaddal, meddig enged. Tehát a megközelítő távolság közöttünk ~250 méter lehetett. Kb. ötven lépésenként készítettem egy képet is. Élvezetes volt látni, ahogy közeledem egyre idegesebb, feszültebb lesz. Az utolsó pár lépésnél már helyben topogott, de várta, hogy mi következik. És amikor úgy ítélte meg, hogy túlságosan megközelítettem először lassan lépkedett, majd két három ugrással bement a sűrűbe.

csak a sztori miatt...

Nyílt terepen is elég közel enged magához, ha egy kicsit koncentrálunk, nem zajongunk és megfontoltan lassan közeledünk. Az optika természetesen végig 500mm -en volt. A dám folyamatosan figyelt, szemét le sem vette rólam. Ha lefelé néztem, kissé meggörnyedve és úgy közeledtem, akkor sokkal nyugodtabb volt. rendesen állva, szemét figyelve, szinte minden esetben látszott rajta az idegesség. Az esetek nagy többségében még télen is törekszem a jó álcázásra, mivel a dámoknak nagyon jó a látása és a felismerő képessége, minden apró felesleges mozdulattal elijeszthető. Ezért is voltam kíváncsi mi az a tűréshatár, meddig enged közel magához. Másnak is ajánlom ezt a "játékot", sokat lehet vele tanulni, gyakorolni. Idővel meg lesz az eredménye. A dámok késő ősszel, télen sűrűn látogatják az etetőket, így ki lehet használni a megfigyeléseknél ezt a kis többlet tudást. A másik apró segítség lehet, hogy jól tartja a váltóit, minden esetben azon közlekedik. fontos tudni, ha lest helyezünk ki, minél kevesebbet változtassunk a környezeten, mert a nagyobb  változások hatására bizalmatlan lesz és minden apró neszre elugrik.

Ennyit a gyorstalpaló dám (szarvas) cserkelésről.

... és jól álcázottan (nyáron)