Szombaton délután, mivel igen kegyes volt hozzám az időjárás, gyors telefonos egyeztetést követően kiszaladtam fotózni. Már háromkor kint is voltam. Több érdekes dolgot is tapasztaltam. Végre erre a részre is került egy les. Ebből csak arra tudtam következtetni, hogy annyira nem is hülyék a fotósok, de az is lehet csak az ellenőrzés végett. A másik, hogy végre eléggé intenzív lett a bőgés. Jót tett az állatoknak ez a kis hidegfront. Ilyenkor szeptemberben mikor elkezdődik az erdők királyának násza, megváltozik az erdő. Senki sem moccan, később járnak táplálkozni az állatok. Olybá tűnik, mintha minden erdőlakó a nászra figyelne. Minden bőgési időszakban izgulok, hátha szerencsém lesz bőgő bikát fotózni. Sajna arra most nincs keretem, hogy leutazzak somogyba, így beérem a "hazaival". 
Ahogy kicsit is kisüt a nap, a "természet szerető" emberek azonnal kivonulnak, mintha kötelező lenne. A városi ember hasonlóan viselkedik az erdőben is, mint a városban. Elvégre az az igazi közege. Semmit nem tisztelnek. Itt is ugyan úgy parkolnak, csak a tilosban, minden bejáratnál ki van függesztve, hogy vadászati szezon van, de ez a kutyát sem érdekli. Ha figyelmeztetik a kiírásra, mostanság a következő választ szokták adni: -ez a kedvencem- "ez az adófizetők erdeje, és senki se mondja meg mit csináljon a saját erdejében". Ezt valóban imádom, ez a tipikus amerikanizálódás, komolyan csak azt várom, hogy a hálaadást mikor fogjuk ünnepelni. Ne csodálkozzunk azon, ha tőlünk kissé nyugatabbra balkáni népeknek neveznek minket. Ha történetesen a felelőtlensége miatt balesetet szenved, akkor pedig perrel fenyegetőzik, mert megteheti.
Öt óra magasságában, mintha egy karmester intett volna, szinte egyszerre ordított az egész erdő. Próbáltam koncentrálni, talán hét-nyolc bika bőgött egyszerre. Már nem is akartam fotózni, csak azt a nekem adott koncertet hallgatni, ami néha mint valami ütősökkel egészült volna ki, úgy hallatszott az agancsok csattanásának zaja.