Reggel viszonylag korán szerettem volna indulni, Laci barátomat felhívtam van e kedve velem tartani, de a házi munkát többre tartotta, így egyedül maradtam. Mire elindultam a táj egy részét kicsit zúzmarás köd paplan borította be. A hőmérő digitalizált higany szálát nézve -11,5 C° volt. Az erdőben átlagosan 20cm mély volt a hó, amiben a járást az esős időszak alatt felázott, kocsik által felvágott talaj nehezítette. Amikor már azt hiszem ezt is megszoktam, akkor tűntem el térdig a hóban. A hócipőm tele volt...
Mikor kiérkeztem a területre, már dög fáradt voltam. Kezdetnek pár muflon kost láttam, melyek elég hamar elillantak, majd egy másik nyiladékon sétálva néhány dám tehenet vettem észre, de fotózni azt nem tudtam, mert az optikám kicsit oda van. Nincs megfelelő érintkezés a gépváz és az optika között, mert annyira lötyög a csatlakozása. Csak akkor tudok vele egy két képet készíteni, ha két kézzel a vázra szorítom. Még egy dolog amire koncentrálnom kell... nem vagyok én nő! :)No, azért mentem rendületlenül, de egy darabig semmit se láttam. egyre jobban ereszkedett le a köd, már csak ISO 800 -on volt némi fény. A közeli vadföld felé sétálva az erdőben észrevettem két kost, azokat figyelve -hátha kijönnek az útra-, elértem a vadföld sarkát. Gondoltam megnézem a kukoricást, talán akad egy-két disznó közte. Legalább bennük nem csalódik az ember. Kettő is volt. A fantasztikusan jól működő felszerelésemet sikerült beállítani, csak a malacoknak kellett volna már a látómezőbe érni. Amikor ennyire ráhangolódok egy dologra, mindig közbe jön valami. Most is. Hirtelen elhomályosodott a beállított kép. Le sem véve a szemem a gépről -mert már teljesen ráfagytam-, egy lépést odébb mentem. Azt hittem valami bokor vagy kukorica csuhé a látómezőbe került, de nem. Egy gyönyörű dám bika volt a bűnös. Hirtelen el is felejtettem a malacokat és már a bikára összpontosítottam. Sikerült néhány szép kis emlékképet készítenem róla.
