Nem is tudom, hogyan, s mi képp tudott kimenni a fejemből a kicsit több mint két héttel ezelőtti esemény. A részletekre már szinte nem is emlékszem... a szarvasokat fotózgattam akkoriban a zab földön. Ha jól emlékszem Orsival mentünk volna, de.... a többi már a múlt. A lényeg, egyedül voltam, bolyongtam kicsit az erdőben és élveztem a vadak közelségét, látványát.
Lassan bandukoltam az úton és a vadföldön megpillantottam kettő, majd négy disznót. A baj csak az volt, hogy ők is megérezték, hogy valami nincs rendben és elinaltak. Kicsit mentem közelebb és megint csak észrevettem egy disznót. Itt már sikerült kicsit rákészülnöm, már éppen kezdett lemenni a nap is.
Nagyon kellemes színeket produkált ismét a természet, viszont éles képet nehéz volt készíteni 1/80 záridővel. De megpróbáltam. Szeretem amúgy is a bemozdulásos képeket.
Ott tartottam a nagy mesélésben, hogy láttam még egy disznót. De egy két kép után ez is elpucolt. Nem is figyeltem rá tovább, minek. Tőlem nem messze megindult a bokor. Csak hallgattam mi lehet, gondoltam megint egy disznó. Vártam vagy tíz percet szépen csendben - az idő azt hiszem lényeges -, majd a megelevenedett bokor valós képet mutatott. Hirtelen nyolc malac ugrott ki a bozótosból, nézelődtek jobbra, balra, én meg lőttem a képeket nagy izgalmamban. Oly annyira belefeledkeztem a látványba, hogy megfeledkeztem egy kb 80 kilós apróságról, a kocáról. Hiba volt! Még az intő jel, a fújtatás sem jutott el hozzám. Innentől kezdve, mondhatnám felgyorsultak az események... Folytatnom sem kéne, hiszen ki lehet következtetni mi volt a következő lépésem. Lépésem?! Pestiesen szólva, rohantam mint a barom.
Megúsztam egy kis izzadsággal.
