Fáradt vagyok. Szellemileg és fizikailag is. Ezért kimentem kicsit fákat ölelgetni az erdőbe, hogy feltöltődjek. Hallgattam az időjárás jelentést, szép késő őszi időt jósoltak. Eső nem esik, csak elvétve a Tiszán-túlon. Azt hiszem eltévedtem. Abban a hiszemben voltam, hogy Pesten járok, de biztos nem. Esik. Mire Keszire értem már szakadt az eső. Nem adom fel. Kimegyek, csak azért is. Mire összeszedtem magam elállt az eső és kisütött a nap is.
Kedvenc szórómnál már két lapátos várt, de nem meg. Csak úgy... Vártak. Szeretem a természetet. Ő is engem. Tudom! Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy alig tettem meg pár száz métert, máris a keblére ölelt. Nem egyedül tette, a vállamon pihenő gép, pont a tarkómra lehelte csókját. Boldoggá tett ez a kirobbanó szeretet, és néhány bizonytalankodó lépés után, is még karjaimba zártam az anyaföldet. Természetesen a tarkómon ismét ott volt a csók is. Ekkor jutott eszembe egy közmondás, és döntöttem is azonnal. Elhagytam a járt utat.Már jobban is jártam. No csak az úton, a vadakkal nem volt olyan nagy szerencsém. Már csak két dám tehén és egy rozzant süldő rohant át előttem, a múlt heti hajtás nyomait viselve magán.
Jut eszembe, délután kaptam néhány hívást, hogy megint a lakótelepen vannak a malacok. Rohantam vissza szüleimtől, hogy még világosban tudjak egy két képet lőni róluk. Mire megérkeztem, már Sanyi barátom lőtt néhány képet, én is beálltam a hajtó vonalba segíteni a disznók terelésében. Közben, kezemben először Sanyi gépével, majd a sajátommal ontottam a képeket a memóriába. Kergetőzés lett belőle, nem terelés sajnos. Még a rend őrei is segítettek az erdőgazdaság munkatársainak. Milyen érdekes, hogy az átlagember, főként csak az utak mellett találkozik a rendőrséggel, és azt hiszi az ő bosszantására, vannak ott. Pedig csak minket védenek. Ezt itt is megtapasztaltuk, önzetlenül segítettek befogni a vadakat. Biztos, hogy kirendelték őket és még így is lelkesek voltak, pedig elég időt voltak kint az állatokat terelgetni. Mikor komolyra fordult a helyzet, ők is megkomolyodtak, már nem cimbiztek annyira a "polgárokkal". Mindenkit udvariasan megkértek, hogy fáradjanak el a területről, mert a vadászok -sajna- pontot tesznek a kergetőzés végére. Gondolom, nem kell mondani, hogy a négy disznó (három malac, egy süldő) sorsa nem végződött happy end-el. Mivel más megoldás nem volt, 16:27 -kor a sorsuk bevégeztetett.
