Tegnap majdnem sikerült megismételnem a vasárnapot. Most -11°C -ban indultam ki az erdőbe. Csodálatosan tiszta, verőfényes idő volt, élmény volt kimenni. Már este kezdtem a rutinozást, feltettem töltőre az aksikat. Reggel indulás előtt vettem csak le őket.
Harapni lehetett a csendet, néha, néha csak egy fekete harkály trillázása törte meg. Látszik, hogy egyre nagyobb a hideg, nem érdekli már őket sem és a szajkókat sem annyira az ember közelsége. A szajkók is csak akkor kezdtek el riasztani, mikor már teljesen belegázoltam az intim szférájukba. Olyan jól éreztem magam, hogy majdnem dalra fakadtam... Ez már magában is vicces, nem akarok itt konkurálni a varjakkal. Sikerült olyan utakat megválasztani, hogy a nap mindig szembe süssön. Nem is tudom mi vezérelt, hogy a szokásos utat, most visszafelé tegyem meg. De természetesen megérte. Rögtön néhány dámba botlottam, fotóra lehetőség az nem adódott, gyönyörködni viszont nagyon is lehetett. Az aksi kipróbálása végett nyomtam egy próba képet, próba képpen. Majd egyszerűen kihunytak a fények a kijelzőn... ERR99
Lekaptam a kesztyűmet -amúgy sem fázott a kezem-, kiszereltem az akkumulátort és melegítettem a kezemmel. Úgy látszik ez az egy megoldás maradt. Be is jött. Emlékszem amikor kedvenc dámos képem készítettem, -21°C volt a hőmérséklet. Akkor még a 40D volt (amíg el nem lopták), be is fagyott, de jól működött addig is.
 |
| CANON EOS 40D anno |
Ez volt ezzel a géppel az első igazi téli próba, hát egyelőre ez lett a vége, majd kitalálok valamit, talán Orsitól ismét elkérem kölcsönbe a vázra való neoprén izét. Talán azzal jobb lesz. Ott tartottam, hogy mentem, mentem, mendegéltem és dámokba botlottam. A hóban, baromi jól kirajzolódott a csapás, amit az állatok kijártak maguknak az etető felé. Csak ezt kell követnem, szépen csöndben és talán meg lesz az eredménye is. Pedig vadcsapáson nem igazán jó dolog közlekedni, ritkán térnek le róla a vadak. Főleg a sertések.
Hiába kezdett melegedni az idő a csodálatos napsütésben, akkor is nehéz volt halkan menni. Messziről lehetett csak megfigyelni a szarvasokat, ahogy léptem és a nyomomban nyikordult a hó, már el is inaltak. Szerencsére nem olyan gyorsan és fejvesztetten, hogy ne lehessen többé látni őket, csak úgy, hogy a kellő távolság meglegyen közöttünk. Pedig bevetettem mindenféle hóálcát és egyebet, de annyira most nem segített. Vasárnap -ha nem lesz vadászat és az eső is eláll- visszatérek!
