A Vadászati Kulturális Egyesület Vadfotós Körének négy tagja úgy döntött, hogy április utolsó előtti
napján „társas” vadfotózást tart. A cél az volt, hogy találkozzunk egymással, jól érezzük magunkat,
túrázzunk egyet, és ha olyan különleges szerencsénk lesz, akkor még fotózzunk is.
A magányos fotósélményekhez szokott négy ember kora hajnali cserkeléssel kezdte a napot a Bakony
kapujában a kisbéri rengetegben. Dámszarvast cserkelni egy embernek is nagy kihívás, négyünknek
már az is sikerélménynek számított, hogy egy csapos bikába botlottunk egy keresztnyiladéknál és
egyikőnk közelebb tudott óvakodni hozzá, hogy megörökítse az eseményt. A vadak távoli látványa is
gazdagított bennünket, de vendéglátó fotóstársunk felvetette, hogy ismer egy almáskertet a
környéken, melyben bár még sosem járt, de kocsival elhaladva mellette többször is látott őzeket a
sorok között, és lenne-e kedvünk bekéredzkedni, most hogy virágzanak a fák. Válaszunk egyértelmű
volt a felvetésre, ezért azon nyomban felhívtuk az ültetvény tulajdonosát az internetről kikeresett
elérhetőségén. A telefon túloldalán barátságos hang fogadta hívásunkat. A bio almáskert gazdája
mikor megtudta, hogy négy vadfotós kér bebocsátást a birtokára, hezitálás nélkül kijelentette, hogy
azonnal tud bennünket fogadni. Egy-egy jó erős kávé elfogyasztása után már indultunk is
Bakonyszombathelyre. A gazda már várt ránk és felajánlotta, hogy körbevisz bennünket az
ültetvényen, megmutatja azokat a helyeket, ahol szerinte érdemes próbálkoznunk a cserkeléssel. Ez
a fenntartásoktól mentes, önzetlen fogadtatás és segítőkészség teljesen elbűvölt bennünket, aztán
hamar kiderült, hogy a természetet, a vadakat szerető és tisztelő vadász emberrel hozott össze
bennünket a jó sors, aki szintén meglátta bennünk a hasonló érzelmű elméket.
Órákig jártuk a virágzó ültetvényben, a smaragd színű fűvel borított és pitypangoktól sárgálló sorokat.
Hol kettesével, hol mind a négyen egyszerre kúsztunk másztunk a vadak után, és felváltva
biztosítottuk egymásnak a kedvezőbb helyzetből történő fotózást. A közös sikerélmények, az egymás
iránti önzetlenség és az, hogy ugyanúgy tudtunk örülni a fotós társaink egy-egy jól sikerült
fényképének, mint a sajátunknak értékes tapasztalatokkal gazdagított bennünket.
Köszönjük Orczi Antalnak a fogadtatást és a lehetőséget!
Orosz György
