Tollner György 1930-2018
In
memoriam Tollner György
Tollner György erdőmérnök a nyugdíjazásáig
a Honvédelmi Minisztérium által 1967. október 1-jén alapított, majd 1969.
január 1-től a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium közvetlen irányítása
alá került Budavidéki Állami Erdő –és Vadgazdaság igazgatója volt, annak 1988.
december 31-i hatállyal történt megszüntetéséig, illetve a Pilisi
Parkerdőgazdasággal történt összevonásáig. Ez idő alatt végig közvetlen
munkatársa voltam Tollner Györgynek.
A sikeres
igazgatói pályája a hivatalos 60 éves nyugdíjkorhatárt megelőzően egy évvel
korkedvezményes nyugdíjazásával zárult. Az 59 éves korában méltatlan,
indokolatlan és máig megmagyarázhatatlan nyugdíjazás nemcsak az érintett
személy, de a környezete számára is érthetetlen volt.
A modern
gondolkodású, tehetséges igazgatót pályatársai és munkatársai szerették,
becsülték. Merész elképzeléseivel sokszor elkápráztatta a hozzá közel állókat.
Kitűnően tudott kapcsolatokat teremteni és azokat ápolni. Mert nagyot álmodni
és azok megvalósításában mindig meggyőzően, hatásosan érvelt, de nem
rugaszkodott el a földtől, itt járt közöttünk. Szellemiségével lenyűgözte a
hallgatóságát, szerette az embereket, szerette az önálló gondolatokat, szerette
a művészeteket és irodalmat. Sokoldalúan tájékozott volt a világ dolgairól és
eseményeiről. A kialakított véleményét elfogadták az alá- és fölérendeltek, nem
csupán az erdész-vadász szakmában, de más, akár a politikai területen is. Őt
nagyon nehéz röviden jellemezni, mert minden érdekelte. Sokan azt mondták róla,
hogy „karakán”. Erre egy kis példát szeretnék megidézni, mely jellemző Tollner
Gyurkára, bár lehet én elfogult vagyok vele szemben a hosszú ismeretség okán
is.
Milyen ember volt Tollner György? Például ilyen is,
mint a következő eset:
Felejthetetlen
feleségem Berényiné Edit a volt Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság,
jelenleg a Pilisi Parkerdő Zrt. Telki Vadászház vezetőjének gyászszertartására
gyülekezett – 2015. szeptember 25-én, zuhogó esőben – a gyászoló közönség érdi
köztemető „Kék ravatalozójában”.
A
ravatalozóban már elfoglalták a helyüket a családtagok, barátok, volt
munkatársak ismerősök.
A
temetésre érkezők a ravatal előtt elhelyezték a magukkal hozott koszorúkat,
virágokat, sírcsokrokat. A gyászszertartás 11 órára volt kitűzve, az időpontot
szigorúan tartani kell, mert a ravatalozó helyiséget félórán belül át kell adni
az újabb temetés előkészüléséhez.
A
polgári temetési szertartás előtt néhány perccel a ravatalozóhoz érkezett az
elhunyt feleségem volt igazgatója, Tollner György, akivel a nyugdíjba vonulásunk
után is tartottuk a régi, jó munkatársi kapcsolatot, a mai napig a kölcsönös
tisztelet alapján.
Az
akkor 85 éves, korát meghazudtolóan impulzív, rugalmasan mozgó Tollner György,
ahogy a ravatalozóhoz érkezett, fél térdre ereszkedve letett valamit a koszorúk
és virágcsokrok közé. A félhomályos ravatalozóból mi családtagok nem tudtuk
kivenni, hogy mit hozott az elhunytra emlékezve. Csak azt láttuk, hogy nem
igazi virágcsokor, hanem valami szokatlan forma.
A
ravatalozóban elhangzott a gyászbeszéd, és a búcsúztató „Ave Maria” után a
hivatalos temetői emberek tették csendben a dolgukat. Felrakták a koszorúkat,
virágokat az erre a célra előállt Mercedesre. Utoljára maradt a Tollner által
hozott „valami”, amit a hivatalos temetői ember először felemelt a földről,
nézte egy darabig, majd letette, felállt, újra lehajolt, felvette és a
gépkocsira vitte a koszorúk közé. Mi a gyászoló család tagjai csak álltunk és
néztük mi lehetett az, ami a temetői embert is elbizonytalanította.
A
gyászmenet az urnasírig utolsó útjára elkísérte drága halottunk hamvát, majd a
hamvak eltemetése utáni részvétnyilvánítások elterelték a figyelmet a Tollner
által hozott „valamiről”.
A
temetést követő napon kimentem a temetőbe visszaemlékezni az elhunytra,
egyúttal megigazgattam a koszorúkat, csokrokat a síron az előző napi esőzés
után, amikor a koszorúk közé rejtve megtaláltam a Tollner által hozott emléket,
ami tulajdonképpen egy egyedileg megkomponált kis csokor volt: egy tobozos
cédrusfenyő ág, egy piros termésű galagonya ágacska és borostyán (Hedera helix)
levelek egy vékony aranyszállal átkötve.
Ez
a nem hivalkodó csokrocska nem más, mint egy allegória[1] az
elhunyt munkatársra emlékezve. Lehet, hogy nem tudatos, vagy talán nagyon is
tudatos az összeállítás, de én belemagyarázom az érzéseimet.
A
cédrusfenyő ág jelképezheti Csontváry Kosztka Tivadar festménye után a
„magányos cédrust a tenger partján” utalva az elhunyt személyiségére, miszerint
erős jellemű, decens2 volt úgy a munkájában, mint a munkahelyén. Egyedi
volt. Őt nem lehetett beskatulyázni a többi vadászház-vezető közé, mert a
vendéglátásban a vadászházi protokoll színvonalának megtartásáért mindig síkra
szállt akkor is, ha az a szolgálati feletteseinek nem tetszett.
A
piros termésű, tüskés galagonyaág izzik, mint ahogy „izzik a galagonya, izzik a
galagonya” Weöres Sándor versében, ez jellemezte a munkáját hivatássá emelő
Edit Asszonyt, bár ezt a tulajdonságát lehet, hogy az e sorokat író, az
elhunythoz közelálló férj és volt munkatárs érzi.
Az
örökzöld borostyán levelek átvitt értelemben jelképezhetik Petőfi Sándor Levél
Arany Jánoshoz című verséből az elhunyt munkájának „hivatalos” elismerését az
életútján, kvázi „levelenként” kapta a borostyánt.
A
megemlékezés kis csokrának aranyszállal való megkötése utalhat arra, hogy az
arany fénye (csillogása) átragyog a feledés homályán és nem felejtjük el
Editet.
Az
ilyen eredeti ötletek mindig jellemzőek voltak Tollnerre, az erdőigazgatók doajenjére,
akit a kortárs igazgatók sokszor irigykedve csodáltak eredetiségeiért,
karakánságaiért. Jó emberismerő. Sok erdészeti szakember karrierjét indította
el, egyengette és végig megtartotta velük a jó kapcsolatot.
1985-ben
kapta meg Sopronban a gyémánt diplomáját.
Tollner
Gyurka nyugodj békében!
Üdv az erdésznek!
Érd,
2018.02.21.
Berényi Kálmán
nyugalmazott
humán igazgató
[1] Allegória: A gondolatoknak,
eseményeknek jelképes kifejezése
2 Decens: Tisztességtudó, jó
ízlésre vallóan mértéktartó, s ezért vonzó
kép: Polster Gabriella
