2019. szeptember 4., szerda

Gemenci szarvasok nyomában

Néhány hónappal ezelőtt, Zoli barátunk elkezdte szervezni, mind a vadászati, mind a (nagyvad)fotózási idény csúcsának nevezhető gemenci túrát. Személy szerint nagyon megörültem, mert Gemencen még nem jártam (legalább is fotózni). A csapatunkra is lehet mondani, hogy szinte a szokásos, egy fővel még bővültünk is, András személyében. 
Zoli, András és Ervin már előbb lementek, mint mi Lacival, ügyesen előkészítették a terepet, így már kedden délután mehettünk is ki. Kimenetel előtt, szállásunkról, a Fekete Gólyából, átsétáltunk kocsival a Bárkába eligazításra. Minden nap reggel és délután kötelező eligazítás volt, hogy ki merre. Ekkora tömegnél nem is árt. 12-14 fő fotós ezen a helyen még párokban is sok. 
Mit mondjak... már az első délutánra nagy reményeket fűztem, hisz a terület vadbősége évtizedek óta közismert. A népszerű közösségi oldalakon is csak az átkelős, vízben hancúrozó és egyéb gemenci látványokhoz kapcsolódó képeket látni. E víziókkal felvértezve indultunk neki Lacival. Elég jó párost alkotunk fotózásokkor - testalkat is közel azonos, tempó is, kor is, témák is... mi kell még -, ezért együtt mentünk. Mi már nem fetrengünk a sárban, nem fekszünk egymáson egy jó kép reményében. Ezeket meghagyjuk a fiataloknak. Visszarángatva magam a történtekbe, megkaptuk az eligazítást, majd a helyszínen Zoli is elmondta merre, meddig kell mennünk: "...Itt egyenesen, majd pár száz méter után jobbra a második kerítés mellett..." 40 perc gyaloglás után megtudtuk, hogy a pár száz méter, közel két kilométer volt :) , de nem tévedtünk el és ismerkedhettünk e hely szépségeivel. Végig a Cserta-Duna holtág mentén haladtunk. Megérkeztünk egy szép tisztásra, ahol el is foglaltuk a helyünket. Kis fészkelődés és néhány szúnyog szakszerű terítékre hozása után beindult a vérszívókra alkalmazandó rendszerünk is. Bekapcsoltuk a szúnyogriasztót...na. Láttunk négy malacot, pontosabban a hátuk lógott ki a fűből, más nem. Ennyi. Az e napi reményeknek ezzel vége is szakadt.
Másnap reggel fél négy - négy között kelés és mentünk az eligazításra. Maradunk a Cserta mentén, a parton keresünk magunknak némi vigaszt a tegnap délutáni várakozásra. Nem nagyon kaptunk vigaszt, arra jutottunk, hogy nem mászkálunk (8,4 km után), inkább felhúzunk egy lessátrat egy általunk jónak vélt helyre és várakozunk. Fel is állítottuk a sátrunkat, beálcáztuk és nyugodt szívvel visszamentünk a szállásra. A délutáni eligazításon már nem is kellett versengeni a többiekkel, hisz meg volt a fix helyünk. Délután alig vártuk az indulást, megint előjöttek a vizionált képek a vízen átrohanó, dagonyázó páros vagy páratlan húszas bikáról. Csodálatos lett volna a sárgán virágzó sulyom mellett. Megint kicsit túlgondoltam a képeket. Azért a hülyéskedés ment a sátorban az igen komoly zsírégetéssel együtt. Kint sem volt hűvös, de bent... 99%-os páratartalom mellett legalább 50°C. Mivel ki kellett nyitnunk az ablakokat, ezért beöltözve kellett ülni, hogy ne világítson a fejünk. Van az a verejték mennyiség, ami után majdhogynem még a gatya is lekerül az emberről és nehézzé válik a méltóság megőrzése. 
De tudjuk a reklámokból, orvosi és egyéb figyelmeztetésekből, a folyadékot pótolni kell, vigyázni kell a kiszáradással, meg minden ilyen izével. Mi igyekeztünk pótolni a vizet, a sót, a kalóriát, szénhidrátot és a sör utáni vágyat is. Egész jól ment, időnk mint a folyó (igaz egyesek valami pataknak hívták, a helyiek nagy megdöbbenésére), akarom mondani a tenger. Egy szabályt betartottunk, alkoholt azt nem ittunk. Legalább is estig. Este átjöttek a többiek a Bárkából kis közös szalonna sütögetésre. Csak egy mondat, igen jól sikerült. Sokat nem aludtunk, szinte csak átöltöztünk és mehettünk ki fotózni. Lacival mentünk a kis szaunánkba, ami a reggeli órákban igen kellemes helynek bizonyult. Picit fáradtan bambultunk ki a fejünkből, egyszer csak csobbanás és megjelent egy disznó. Mit disznó, egy igen jó kan. Éppen csak magunkhoz tértünk, a disznó meg ezalatt átért. Legalább a szürke gémeken kívül mást is láttunk. Ebben a napban is az ebéd bizonyult a legjobbnak.
Kis pihi és mint egy gép eligazítás, majd kimenni fotózni. Az egyik eligazításon kérdezgettük egymást ki, mit látott, egyszer csak az egy szem lány megszólal, ő átkelő bikát fotózott. Egyöntetűen felhördült mindenki, nem igazán lehetett eldönteni, hogy ez most jó, vagy rossz. Mit mondjak, nem igazán néztünk ki belőle vadismeretet (se). Kérdezgettük, hogy sikerült, cserkelte, vagy leült és várt? Majd kiderült egy applikáció segítségével imitált bőgést. "Hát a XXI. században élünk nem?" tette fel a kérdést az ifjú hölgy. Csak abba nem gondolt bele, ha nem tudod milyen bika bőg - idős, fiatal, hárem, kereső, stb. -, akkor 'kárt' is okozhatsz, hiszen a nem megfelelő hang adott esetben el is zavarhatja a bikát. Itt, most szerencséje volt. Az igazi poén a sztoriban az volt, hogy Laci felhívta Szekit és elmesélte neki, hogy hol merre jártunk, mit láttunk, majd Szeki mondta, hogy egy tanítványa lent volt a Bárkában és olyan átkelő bikákat fotózott... rögtön tudtuk kiről van szó.
Hol is tartottam? 

Holnap folyt. köv. :)