Rögtön belevágva a közepébe... hogy miért is vagyok zabos? A válasz egyszerű. Napok óta gím bikák után járva, egy zabföldön fotózok. Így lettem zabos. :) Na, jó ez annyira azért nem volt vicces, inkább erőltetett.
Ebben a napok óta tartó hőségben elég későn mozdulnak meg az állatok. Tegnap volt egy kicsiny felfrissülés, de sokat azért nem hozott.
Eddig minden nap találkoztam egy dám bikával, ugyan ott pihent szinte minden alkalommal. Többször sikerült kiszúrni az agancsát a sok helyen mellig érő fűben. Nem egy egyszerű mutatvány a barkás agancs felismerése a nagy fűben. Itt inkább a szerencse faktor volt a nagyobb. Lassan kiérkezve a zabbal vetett vadföld sarkához, már látni lehetett néhány bikát, szépen bandukoltak lefelé az úton. A sarkot elérve ért a nagy meglepetés, mikor megpillantottam a közel 30 (ha pontos akarok lenni 28) fős rudlit. Ezerrel állítottam a lessátrat és foglaltam el a helyem. -Előző nap hasonló volt a program, annyi különbséggel, hogy Orsival együtt mentünk ki, közel ennyi bikát látva.- Kicsit aggódtam az erőteljes szél miatt, mert a sátram rögzítői nem voltak a zsákban, ezért a szél minduntalan rám fújta az álcázásom legfőbb kellékét. A bikák még elég távol voltak, ezért nem is vettek tudomást róla, nem zavartam meg őket. Viszont ha közelebb jönnek a legelészés közben igen csak zavaró ha mozog az egész sátor, ezért inkább jobbnak láttam elpakolni és inkább cserkelni, mint ok nélkül elzavarni az állatokat. Gyors telefon Orsiéknak, hogy szabad a vadföld és ellenkezőleg leszek mint ők, nem fogom zavarni őket.
Az első nap elég későig maradtunk, sikerült izgalmas képeket készíteni, a cserkelés kicsit nehézkesebb volt a sok felszerelés miatt, ezért akkor hamarabb indultam haza. Tegnap a viharos szél miatt az állatok nem mozogtak, szélvédett helyen maradtak. Jobbnak láttam "feladni", mint sem feleslegesen várakozni a semmiért.
