Talán az élet apró örömei is lehetne a cím befejezése, több dolog is utalhatna rá. De lehetne ironikusnak is tekinteni, hiszen - mint ahogy ezt Edward Murphy barátunk is megjegyezte „ami elromolhat, az el is romlik” -, az idő nem épp a mi barátunk volt. Mint, ahogy régebben emlegettük, "a felderítő barátja a rossz idő". Hát ilyen volt. Valódi áprilisi tréfa. Szinte mínuszba hajló hőmérséklet, viharos széllel. Ezen megfontolásból gépet nem is vittem magammal. Kisebbik lányom nyaggatott már egy ideje, hogy megnézné a lest, főleg, hogy már szinte kész. A gyerek a kitartás mintaképe is lehetne, az első lépések után már vissza akart fordulni...
Szépen lassan kisétáltunk, az erdőben pár méter megtétele után észrevettünk néhány bikát, majd türelmesen várakozva kiváltott néhány muflon, nagy örömünkre bárányaikkal. Lassan mendegéltünk a cél felé, küzdve az elemekkel. A szél szétrepítette a tavalyi aszott leveleket, a vén tölgyek száraz ágait úgy megrázta, hogy a szegény megtépázott madarak alig bírtak kapaszkodni benne.
Nem tudtam magamban tartani a "tanítót", a porban látott nyomokat rögtön magyarázni kezdtem, mert hát így tanul a gyerek. Az utunkba került etető környékén sok apró kis nedves foltot vettünk észre, friss ürülék kíséretében. Megbeszéltük kié-mié is lehet, és mentünk tovább. A hegy felé bandukolva, még belefutottunk egy nagyobb, éppen pihenő muflon csapatba. Jól megbámultuk egymást, majd mindenki elvánszorgott a maga útjára. Azt nem tudnám mondani, hogy ment, mert az állatok is és mi is csak épp vonszoltuk testünket. Megérkezve, betelepedtünk a kis bunginkba. Ismét elkezdett buzogni bennem az oktatási iránti vágy, magyaráztam a madárhangokat és egyebeket, miért kell csendben és mozdulatlanul lenni stb. Mint a mesében, ripsz-ropsz a lakunk mellett termett 12 vásott kis malac gyermek. Na és pont most nincs nálam gép... 500 mm-en nem fért volna a képbe a drága kismalac. Ez idáig szép és jó is volt, de... De a szél pont a malacok felé fújta a szagunkat és bennem is felmerült a kérdés, hol a koca. Gyerekem maradásra és csendre intettem, majd kibújtam leshelyünkről felkutatni az anyát. Volt már részünk hasonló meglepetésben, malacok fotózása közben. Futás lett a vége. mivel itt futásnak esélye sem lett volna, az esetleges baleset megakadályozása érdekében inkább mindketten kimásztunk a földi rejtekből és kicsit messzebbről figyeltük a malackákat. Szerencsénkre, vagy sem, a koca nem került elő, nem találkoztunk vele. Visszafelé már semmi érdekes nem történt, kocsiban már a bátorság is visszatért...
Nem tudtam magamban tartani a "tanítót", a porban látott nyomokat rögtön magyarázni kezdtem, mert hát így tanul a gyerek. Az utunkba került etető környékén sok apró kis nedves foltot vettünk észre, friss ürülék kíséretében. Megbeszéltük kié-mié is lehet, és mentünk tovább. A hegy felé bandukolva, még belefutottunk egy nagyobb, éppen pihenő muflon csapatba. Jól megbámultuk egymást, majd mindenki elvánszorgott a maga útjára. Azt nem tudnám mondani, hogy ment, mert az állatok is és mi is csak épp vonszoltuk testünket. Megérkezve, betelepedtünk a kis bunginkba. Ismét elkezdett buzogni bennem az oktatási iránti vágy, magyaráztam a madárhangokat és egyebeket, miért kell csendben és mozdulatlanul lenni stb. Mint a mesében, ripsz-ropsz a lakunk mellett termett 12 vásott kis malac gyermek. Na és pont most nincs nálam gép... 500 mm-en nem fért volna a képbe a drága kismalac. Ez idáig szép és jó is volt, de... De a szél pont a malacok felé fújta a szagunkat és bennem is felmerült a kérdés, hol a koca. Gyerekem maradásra és csendre intettem, majd kibújtam leshelyünkről felkutatni az anyát. Volt már részünk hasonló meglepetésben, malacok fotózása közben. Futás lett a vége. mivel itt futásnak esélye sem lett volna, az esetleges baleset megakadályozása érdekében inkább mindketten kimásztunk a földi rejtekből és kicsit messzebbről figyeltük a malackákat. Szerencsénkre, vagy sem, a koca nem került elő, nem találkoztunk vele. Visszafelé már semmi érdekes nem történt, kocsiban már a bátorság is visszatért...
