Mint a lesünk társ-tulajdonosa, "kötelezve" lettem -mint tulajdonosi kötelezettség-, hogy a lest bővítsem. Erről már tettem bejegyzést az előzőekben. Tegnap ismételten kapirgáltam a telken, már teljes mértékben fel lehet ülni a lesben. A környékről a zavaró fákat is sikerült elvonszolni némi segítséggel. Kezd ismét beindulni, szépek a fények a vízen, nincs semmi zavaró tényező. Talán idén is sikerül hasonló itatós képeket készíteni, mint pár évvel ezelőtt. Az idei szárazság is nekünk kedvez, hisz a környékbeli dagonyák szinte teljesen kiszáradtak. Leshelyünk környékét azért az elmúlt év nagyobb viharai kellően megviselték. A részben beteg, kiszáradt fákon kívül, egy két egészségesebb fa is kidőlt. Ezek eltakarítása a megfelelő eszközök nélkül nem is oly egyszerű.
A lényeg, hogy itt burjánzik a természet, eltűnt a tavaly ősszel itt talált vízbe fúlt disznó tetem is. Az új kis kedvenc -teknős- is jól érzi magát, a tuskókon és a fa tövében jókat sütkérezik. Lassan már nevet is kéne neki adni... Legyen hát Teknőc Ernő. Ernő igen jó fej jószág, amikor csak felé közelítek, már ugrik is a vízbe. Se fotózni, se megfogni nem engedi magát, pedig jó lenne megtudni milyen típusú is őkelme vagy épp őnagysága. Színezetéből ékszerteknősre, vagy mocsári teknősre tippelnék. Ez utóbbi ha jól tudom őshonos is.
Minél többször nézegetem a képeket és a neten is amiket találok, egyre jobban a mocsári teknős felé hajlok.
Majd keresek egy nálam okosabb és teknősben jártasabb embert oszt majd segít eldönteni, addig is vigyázunk a mi kis Alsó-mocsári Mocsári Teknőc Ernőnkre. Nagy veszélyt nem jelentenek rá a vadak, esetleg kicsit megtapossák, de úgyis elúszik. A vízhez járó ölyv pár sem fog teknős húst vacsorázni, így csak mi emberek lehetünk az egyetlen veszély forrás. Ha a megérzéseim jók és valóban a mocsári faj tagja Ernő akkor A magyarországi teknősállomány egyelőre stabil, de elkezdték felmérését, hogy adott esetben hatékonyan védhessék. Mint minden kétéltű és hüllő, Magyarországon ez a faj is védett, eszmei értéke 50 000 forint.
Apropó ölyv. Tegnap nagyon fergeteges nap volt. Épp, hogy végeztem az ásással, elfoglaltam, berendeztem leshelyem, segítőmmel Emesével, kisvártatva ölyv vijjogást hallottunk. A jellegzetes hang közeledett, majd szinte csak egyetlen helyről szólt. Nem kellett sok idő, megtaláltam a fák ágai közt a hang forrását, és figyeltem mi fog történni. A nagy figyelmemben lemaradtam egy fantasztikus képről, főhősünk, figyelmem tárgya a párját hívta. Amikor a párja fenséges szárnycsapásokkal megérkezett, kattoghatott volna a gép, csak épp nem értem rá. Figyeltem, vagy inkább bambultam a másik madarat. Azért nagy élmény volt csak bambulni is.
Élvezve a látványt ami bővült még egy két madárral, köztük csúszka, szajkó, fakusz (már nagyon rég nem láttam), és a kedvencem az örvös galamb, mely hazánk legnagyobb galambfaja. Csak, hogy még tetézzem, a nap végére három jerke tette fel a koronát. Ők csak lejöttek inni.
