FeHoVa óta eltelt már egy kis idő. Napok, sőt már hónapok is. Többször is sikerült kint lenni, sok mindent láttam és sokszor csak vártam. Kicsit olyan "levadászottnak" tűnt sok alkalommal a terület. Bejártam Tolnát-Baranyát és még egy madarat se láttam. Viszont volt olyan is, amikor egy rahedli vadat láttunk, kissé takarásban, de sokszor az élmény többet ér, mint a kép.
Néha azon veszem észre magam, hiába van nálam a gép, elfelejtek fotózni, csak állok és csodálom ezeket a pompás állatokat.
Mindig rájövök, hogy szükség van erre a heti, kétheti pár órás kikapcsolódásra, jó a mindennapokból kiszökni a csendbe, a zöldbe. A zöldbe való kimenetelnek lesz egy másik módja is, de erről majd később.
Jelenleg két dolog foglal le igazából, az egyik egy kiállítás Sepsiszentgyörgyön, a másik pedig a Szarvasbőgő Európa Bajnokság. A VKE keretein belül a mi kis csapatunknak is meg van a maga feladata.
Most ezek a fő csapás irányok, ezért nem nagyon jut idő blogra és egyebekre. Sajna.